Első mozifilmjével, a Párbajhősökkel 1977-ben, a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat. A korai évek azóta méltatlanul elfeledett munkája akkoriban elismerést hozott számára. Ezután igazi sikersztori vette kezdetét, beindult a Ridley Scott-féle álomgyár. Két évvel később elkészítette A nyolcadik utas: a Halál című első, műfajteremtő Alien-filmet, amely mind a kritikusok, mind a nézők körében elismerést aratott. Az elsők között volt, akik egy nőt tettek meg akcióhősnek, nem is beszélve arról az egyedien klausztrofób, sci-fi és horror elemeket ötvöző űrterror hangulatról, ami utána három hivatalos folytatást is inspirált. 35 év után tavaly szeptembertől újra a mozikban látható a film felújított rendezői változata.
Az elismerést újabb követte, amikor 1982-ben elkészült a Szárnyas fejvadász. Scott jó érzékkel különleges alapanyaghoz nyúlt, amikor Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal című regényét szemelte ki magának. Az amerikai sci-fi író alapvetően formálta át a műfajt, számtalan sikeres filmet készítettek abból a kincsesbányából, amit írásai jelentenek, de Ridley Scott volt az első, aki felismerte a benne rejlő lehetőségeket. A többi már ismert, a Harrison Ford főszereplésével készült neo-noir antiutópia meghatározó kultuszfilmmé emelkedett.
Ezután következett Tom Cruise és Mia Sara főszereplésével a Legenda című fantasy, majd 1989-ben Michael Douglasszel és Andy Garciával a Fekete eső. Utóbbi két Oscar-jelölés mellett szintén a kultuszfilm státuszába emelkedett, pedig nem sokon múlt, hogy Paul Verhoeven rendezze, legalábbis az eredeti tervek szerint. A film világszerte 132,4 milliárdos bevételt produkált. A direktor ekkor dolgozott első ízben Hans Zimmerrel, akivel ettől kezdve szoros barátság és munkakapcsolat alakult ki, a rá következő időszakban pedig Scott legsikeresebb filmjeinek zenéjét szerezte. 1991-ben is így történt, amikor hatalmas szakmai sikert aratva a mozikba került a Thelma és Louise. Syd Field A forgatókönyvírás alapjai című fontos kézikönyvében a hollywoodi történetírás magyarázásához végig hivatkozási alapnak használja a filmet. Ez nem véletlen, hiszen Callie Khouri megkapta érte a legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-szobrot, Ridley Scottot viszont hiába jelölték a legjobb rendező díjára, azt nem nyerte el. Ebben a páratlan road-movie-ban ismét maszkulin tulajdonságokkal felruházott nők foglalják el a vásznat, és a rendező olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Brad Pitt, Harvey Keitel (bár ő már a Párbajhősökben is jelen volt), Susan Sarandon és Geena Davis.
Egy év múlva a mester új műfajba vágta a fejszéjét, ami a későbbiekben jelentős mértékben meghatározta érdeklődését, ez pedig a monumentális történelmi kalandfilm volt. Az 1492 – A Paradicsom meghódításában Kolombuszt Gerard Depardieu alakítja, de Izabella királynéként ismét feltűnik Sigourney Weaver is. A filmet legtöbbször Vangelis nagysikerű zenéje miatt emlegeti az utókor. Ami azonban a G. I. Jane kudarca után következett (a főszerepet alakító Demi Moore megkapta a legrosszabb alakításért járó Aranymálna-díjat), az visszavonhatatlanul blockbuster-rendező nagysággá avanzsálta Ridley Scottot. A gladiátor 2001-ben besöpört öt Oscart (a rendezőt magát ezúttal sem díjazták, de jelölték), két Golden Globe-ot és négy BAFTA-díjat. A film óriási kasszasiker lett a főszerepben Scott egyik legtöbbet alkalmazott színészével, Russel Crowe-val (megemlítendő, hogy Joaquin Phoenix ezzel a szereppel futott be). A grandiózus vállalkozást a szívbe markoló dráma, az egytől egyig erős karakterek, a látvány, a kosztümök, a monumentális jelenetek és Hans Zimmer zenéje mind-mind felejthetetlenné teszik.
Szintén világsiker lett A bárányok hallgatnak folytatása, a Hannibál Anthony Hopkins, Gary Oldman és Julianne Moore főszereplésével. Jól mutatja Scott sokszínűségét, hogy a különböző műfajokban elért sikereibe nem nyugszik bele, nem ül a babérjain, hanem folyamatosan újabb és újabb kiruccanásokat tesz, ez esetben épp a thriller zsánerének területére – és azt is magabiztos kézzel kezeli. Az előző részt jegyző Jonathan Demme a Hannibál forgatókönyvét elolvasva azt túl véresnek találta, így került képbe Ridley Scott. „Állandóan jó anyagokra vadászom, melyek lehetővé teszik a számomra, hogy akármilyen kategóriában nagyszerű emberekkel dolgozhassak. Minden munkába a saját értelmezésemet próbálom belevinni, és mindig igyekszem létrehozni valami egyedit. Sosem féltem a folytatásoktól. Ha az anyag valóban jó, a tehetség úgyis megóvja az embert a középszertől és a közhelyes ismétlésektől” – nyilatkozta egyszer a rendező.
Még izzott a sikertől a Gladiátor, amikor Scott már következő nagyszerű alkotását, A sólyom végveszélyben című egyedülálló háborús filmet küldte a mozikba. A film a szomáliai Mogadishuban elszigetelődött és elkeseredett harcot vívó amerikai katonák előtt tiszteleg. Scott okosan nem emeli pátoszi magasságokba a szereplőket és a történetet, hanem ritka visszafogottsággal és letisztult realizmussal állít emléket nekik, miközben lebilincselően izgalmas és látványos jelenetekkel szegez minket a székbe. Egy megint teljesen eltérő irányt jelentett (ezúttal a vígjáték felé) a Trükkös fiúk Nicolas Cage főszereplésével, majd a rendezőt ambíciói ismét a kosztümös világba vezették. A hazai hadmérnök szakokon olyan egész féléves kurzusok, mint a Had- és technikatörténet épülnek a Mennyei királyságban látható ostromgépekre, nehézfegyverekre és stratégiákra (a film egyes jeleneteit vetítve oktatják az ifjakat). A keresztes háborúk korának, de úgy egyébként bármilyen történelmi korszaknak az ilyen szinten hiteles ábrázolása miatt gondolom, hogy Ridley Scott (minden más jellegű kritika dacára) megkérdőjelezhetetlen rendezőzseni.
A 77 éves mester úgy tűnik továbbra is fáradhatatlan. Bátran kikacsint a romantikus vígjátékok műfajába (Bor, mámor, Provence), megalkotja saját gengszterfilmjét (Amerikai gengszter) vagy épp generációkat vitára sarkallva elkészíti harminc év után leghíresebb műfajteremtő űr-horrorjának előzményfilmjét (Prometheus), és mindeközben figyelemreméltó produceri tevékenységet is végez. Ritka mód gazdag és kalandos pálya az övé, filmjeiből sok ikonikus jelenetet lehetne felidézni. Ha mindenképp választani kellene, akkor talán érdemes ismét megtekinteni a Szárnyas fejvadász emblematikus jelenetét, amely Rutger Hauer élete talán legjobb alakítása mellett a filmtörténelem egyik legszebb monológját foglalja magába.
