- Ismert színésznek tartod magad?

- Szakmailag felszálló ágban vagyok. Egyre nagyobb kihívásokat kapok, négy-öt filmnek a főszerepére kértek fel ebben az évben, ami mostanában valami csodaszámba megy. Tegnap egy reklámfilm forgatásán vettem részt, egy német hölggyel beszélgettem, aki egy nemzetközi céget képviselt, ő is ugyanezt kérdezte tőlem, megállítanak-e az utcán, hasonlók – ez nincsen. Akit ma Magyarországon megállítanak az utcán, az valószínűleg valami szappanoperában játszik, ettől válik eladhatóvá.

- Megtudhatnánk valamit a filmes felkéréseidről?

- Antal Nimród filmjére készülünk – a BKV-ellenőrökről szól majd a film, csúszunk vele egy kicsit, mert a metró vezérigazgatója fél attól, hogy a filmmel rontanánk az ellenőrök image-ét, pedig a film pozitívan ábrázolná ezeket az embereket; Szabó Illés ’56-os filmje egy teli találat története – egy targoncás a forradalom napján jut hozzá a nyereményéhez, amit aztán az események miatt képtelen elkölteni; Herendi Gábor első filmjében is szerepelek majd, aki komédiát írt Valami Amerika címmel, ebben a reklámfilmrendezőt alakítom, életem első főszerepét a vásznon. Hálás szerep, jó stábbal.

- Ez ironikus. Először reklámfilmekben láttalak a tévében. A sorrend általában az, hogy egy színész nevet szerez először, “ismertté” válik, majd eladja azt a holdudvart, ami a nevéhez kötődik. Úgy tűnik, Te fordítva csináltad.

- Gimnázium után rögtön felvételiztem a Színművészetire, ahonnan ki is vágtak. Ez akkora csalódás volt, hogy belemerültem az éjszakába, és egy ideig szállodai portásként kerestem a kenyeremet, ami rendkívül jó megélhetést biztosított. Gimibe Esztergomba jártam a ferencesekhez, ahol nagyon komoly erkölcsiség uralkodott, szállodaportásként belekerültem egy szabad, éjszakai világba. Perspektívát azonban itt nem láttam, így éhségsztrájkba kezdtem, vagyis színész lettem. Ma Magyarországon magából a színházból nem lehet megélni, a létminimum alatt fizetik a színészeket –meg kellett találnom a pénzkeresés alternatív módjait. Főiskolásként egy csomó filmes produkcióban vettem részt szerelemből, a rendezők többsége az ismert okokból, átnyergelt a reklámra, de a múltjuk miatt ragaszkodtak hozzá, hogy ne modell, hanem színész szerepeljen a filmjeikben. Az első reklámot nagyon nehezen vállaltam el, teljesen kikészültem tőle – a szociális érzékenységem lázadozott az ellen, hogy egy napos forgatásért az éves színházi fizetésem többszörösét kapom. Eltart egy ideig, amíg megbarátkozol a piac szabályaival. Mindenféle kihívásnak nekimentem, hogy felmentést adhassak magamnak – útban hazafelé Ausztriából, ahol egy vízitúrán vettem részt, egy balesetet szenvedett szerb férfi adta meg a választ a kétségeimre. Megtaláltam a mobilját a romok között, és rájöttem, ha van egy olyan termék, ami esetleg életeket menthet, a cél szentesítheti az eszközt. Úgy gondolom, egy reklámot meg lehet csinálni szakmailag becsületesen, ráadásul technikailag részese lehetsz a legmenőbb hollywoodi feltételeknek. A színház egy tízezres helyi tábornak szól. A reklám viszont többmilliós történet, e szerint is bérezik. Ez utóbbi a szakma, a színház: hivatás.

- Nem félsz attól, hogy a reklámos múlt negatívan befolyásolja majd a színészi pályádat?

- Eddig előnyömre vált. Csak a szakmához tartozókkal vállalok forgatásokat, filmrendezőkkel. Szóval megválogatom, hogy kivel dolgozom, olyanokkal, akikkel filmet is szeretnék csinálni. ők a játékfilmjeikben is rendszeresen foglalkoztatnak. Rám gondolnak, engem hívnak. Castingokon csak brahiból veszek részt.

- Ennyire lesújtó a véleményed a castingokról?

- Volt olyan történetem, hogy az castingoltatott egy reklámfilmnél, aki a színházban statisztál. Ezt nevetségesnek tartom. Egy castingnál azonnal le kell tenni valamit az asztalra, két perc alatt kell megmutatnod a zsenidet, ez vagy összejön, vagy nem. A színháznál van két hónapod, hogy kibonts egy szerepet.

- Pacskovszky színházi rendezésének, a Frankie és Johnnynak játszod a főszerepét a Budapesti Kamarában, bemutatásra váró tévéfilmjében, a VII. Olivérben pedig az egyik mellékszerepet alakítottad.

-A VII. Olivér témát azóta is kerüljük Pacskovszkyval, nem igazán sikerült a szerepformálásom. Viszont a Frankie és Johnny kapcsán hihetetlen társra találtam benne. A viszonyunk épp az ellenkezője volt annak, mint a forgatáson – ott nagyon szeretett, és mindent rám hagyott, a színházban viszont szidott és faragott. Nekem szükségem van egy vezetőre, egy bástyára, az a típusú színész vagyok. Nem igazán állt össze az a furcsa, poénos figura, akit játszottam a filmben, két szerepet vont össze a rendező, én pedig nem nagyon tudtam összerakni őket. Jó a viszonyunk, de vannak vitáink, ő például sosem vállalna reklámot – nagyon tisztelem ezért.

- A Frankie és Johnny a kezdete volna valaminek?

- Végre Férfit játszhattam a színpadon, a szerep ezért nagyon fontos számomra. Hihetetlenül gátlásos ember vagyok, aki a gátlásosságát a legkülönfélébb módon kompenzálja – amikor elkezdtem a pályát, Wedekind Tavasz ébredése című darabjában kellett eljátszanom azt a híres maszturbálós monológot; sokkoló helyzet volt. Meztelenre kellett vetkőznöm, tudtam, hogy a rendező azt akarja, tegyem azt meg színészként, ami teljesen idegen a lényemtől. A magánéletben is keresem a kihívásokat, vadvízi folyókon evezek, hét méteres szakadékokba ugrálok, a fejemet tar kopaszra nyírattam a főiskolai gólyabálra. Folyamatos kisebbségi komplexus és feltűnési viszketegség által vezérelten lettem színész.

- Néhány rendező kifejezetten ragaszkodik a személyedhez: Antal Nimród Pacskovszky, Szabó Illés, Xantus János.

- Bízom benne, hogy nem elfogultak velem, hogy nem minden áron jutok az eszükbe, csak akkor, ha alkalmasnak találnak egy szerepre. Tarantinónak is állandó a szereplőgárdája, de az utolsó filmjében már egy-két “Tarantino-színész” nem szerepel. Van öt-hat rendező, akivel jó a viszonyom. Azok a rendezők fontosak a számomra, akiktől lehetőséget kapok, és akikkel jó együtt dolgozni.

-Érzékenyen érint a kritika?

-
Az ember egy ponton túl rájön, hogy amikor egy kritikában szidnak, az ugyanolyan, mintha magasztalnának. Nem rólad, a kritikusról magáról szól a kritika, csak felhasznál téged ahhoz, hogy írhasson. Ha belenyomsz mindent, tiszta lehet a lelkiismereted.