A sors fintora, hogy éppen ők azok, akik ezt a helyet egy különleges mozdulatsor segítségével üzemeltetik, mozgásban tartják. Egy nap azonban hibaüzenet érkezik, a rácsok és az őrök eltűnnek, ők pedig kiszabadulnak, csak épp nem szabadság vár rájuk, hanem egy új fajta rabság veszi kezdetét.
Fotó: Pozsonyi Janka
Kristóf György oldalán a szlovák koreográfus, Anton Lachky ül a monitornál, együtt figyelik a jelenetsort, majd a végén mindketten odamennek a csapathoz egy kis korrigálásra. Az operatőri székben Pálos Gergely foglal helyet, aki Kárpáti György Mór alacsony költségvetésű tábori nagyjátékfilmje, a Háromszög forgatása után érkezett meg ebbe a földalatti világba. A fiatalok összecsapásának hátterében ott áll Ladányi Andrea, Kossuth-díjas táncművész és koreográfus is, aki kiemelt szerepet kap a történetben.
Táncban mondják el
A szlovák, cseh és magyar koprodukcióban készülő film producere Pusztai Ferenc, aki már az első nagyjátékfilmje készítésekor is együtt dolgozott Kristóf Györggyel. Először ő segít nekünk műfajilag besorolni a Bunkert. “Disztópikus sci-fi, mozgásszínház és tánc keveréke. Nem egy klasszikus táncfilm, mindig furcsa helyzetben vagyok, amikor beszélni kell róla, ezért mindig így fogalmazok.” – meséli a producer. A film rendezője így fogalmaz: “Történetmesélő táncfilm. Meg kellett találni hozzá azt a történetet, ami nem a rossz értelemben egyszerű, hogy el lehessen mondani dialóg nélkül, de közben izgalmas és látványos, miközben mondanivalója is van.”
Anton Lachky és Kristóf György a monitornál / Fotó: Pozsonyi Janka
Kristóf György még a prágai FAMU diákjaként kezdett el kísérletezni ezzel a filmnyelvvel, két évvel ezelőtt pedig már ezen a tárnoki helyszínen készült el egy kisfilm, amiben kipróbálták a mozdulatokból álló beszédet és a képi világot. “Egy egyhetes kurzuson sok táncfilmet néztem, és azt éreztem, hogy ezek valójában nem filmek. Nincs filmnyelv, nincsenek szereplők, se történet, amin izgulni lehet. Olyan mozgás-filmet akartam csinálni, ami egy normális moziközönség számára is élvezhető és befogadható. Az egyhetes workshopon készült verzió és a tavaly készült teaser tanulságai alapján vagyunk most itt” – mondta a rendező.
Olyan koreográfusra volt szükségük, aki személyiségében és stílusában is alkalmazkodni tud ehhez a hibrid műfajhoz, így esett a választás Anton Lachkyra, a Belgiumban élő szlovák alkotóra, aki odakint a saját társulatát vezeti. A forgatás előtt egy hónappal elkezdődtek a film próbái, variáltak a táncon és a forgatókönyvön is. “Meg kellett tanulni, hogy mi ez, neki is és nekünk is. Az egész a kölcsönös megértésen és tanuláson alapszik” – tette hozzá Kristóf György.
Fotó: Pozsonyi Janka
Nem lesz belőle Kincsem, de nem is baj
A nem hagyományos nyelvezet ellenére klasszikus forgatókönyv is készült a Bunkerhez, csak éppen párbeszédek nincsenek benne. A történet elejétől a végéig el van mesélve, a karakterek céljai, a viszonyrendszerek tisztán és érthetően meg vannak fogalmazva. Pusztai Ferenc így fogalmaz: “Úgy van megírva, hogy ne hiányozzon belőle a dialógus, az olvasó ugyanúgy megkapja és be tudja fogadni a történetet. Nem hiányzó elem, bízunk benne, hogy a vásznon sem fog hiányozni, és ugyanúgy érthetővé válik benne minden szándék.”
Felmerült a kérdés, hogy egy ilyen kísérleti filmnek van-e itthon közönsége, meg lehet-e szólítani vele olyan nézőket is, akik nem jártasak a kortárs tánc közegében. Pusztai Ferenc szerint nem lehet és nem is szükséges mindenki számára érdekessé tenni. “Pontosan tudjuk, hogy van egy szubkultúra, ami szereti ezt a műfajt és szívesen tölt időt azzal, hogy megértse. Ez a film olyan nyelven kommunikál, amit bárhol a világon megértenek. Brazíliától Kínán át egészen Új-Zélandig, mindenhol van egy réteg, aki kíváncsi rá, aki meglátja benne az erőt, megérti a történetet és szeretni tudja. Nemzetközi tekintetben sokkal több potenciál van benne, mint sok más, klasszikus narratívával megszólaló magyar vagy közép-kelet európai filmben. De nem lesz belőle olyan kasszasiker, mint a Kincsem vagy a Mátrix.”
Fotó: Aradi Nóra / KMH Film
A különleges nyelvről A törzs című ukrán botrányfilm jutott eszünkbe, amiben több mint két órán keresztül, felirat nélkül, kizárólag jelbeszéddel kommunikálnak egymással a siketnéma fiatalok, mégis minden gesztus árulkodó, és érthetővé válik a történet. Ez a film – és első pillantásra a Bunker is – más fajta befogadást igényel a nézőtől, film és színház izgalmas, újszerű ötvözete. A film producere egyetért a párhuzamban: “A törzs jelbeszédre épült, ami szintén egy fajta mozgásszínház, és tökéletesen működik. Az sem úgy lett világsiker, hogy milliárdos jegybevétele volt, hanem szerte a világon bemutatták filmfesztiválokon és művészmozikban, és eljutott egy olyan körhöz, aki nyitott erre.”
A táncos és az operatőr növekvő dimenziói
Ladányi Andrea óriási név a kortárs tánc világában, tapasztalt művészként négy éve csatlakozott a Bunker csapatához, olvasta a különböző forgatókönyv verziókat, besegített a castingba és koreográfusokat javasolt, illetve az improvizációra épülő tánc kitalálásába is besegített. Az ő személye sokat változtatott magán a film szövetén is.
Fotó: Pozsonyi Janka
“Azt mondta pár napja az egyik írónő, hogy több dimenziót nyitott ki számukra, amikor elmentem a castingra. A kiválasztott táncosok nagy része gyakorlatilag huszonéves fiatal, amivel az én korom, az én jelenlétem, az én létezésem szembe kerül. Bennük nincs semmiféle drámai múlt, maximum jövőkép, ez az ő létezési formájuk. Ez nagyon jó kontrasztban van az én figurámmal. Nem egy vezér karakter, nem akarok ezen az úton menni, annál sokkal izgalmasabb. Ott van körülöttem a sok fiatal, de nem akarok senkit sem tanítani, se megmondani, hogy mit csináljon – ez igaz a filmen kívül és belül is. Csak azzal, hogy létezem, már képviselem ezt a valós, létező különbséget közöttünk.”
Pálos Gergő az SZFE-re járt Enyedi Ildikó és Máthé Tibor-osztályába, ahová külsős diákként Kristóf György is gyakran bejárt. Gergőt a tárnoki kőfejtő adottságairól kérdeztük, operatőri szemszögből: “Elsőnek nagyon kicsinek gondoltam, azt hittem, hogy nem is lehet itt megcsinálni a filmet. Másodjára viszont már nagynak tűnt, és minden alkalommal, amikor idejöttem, egyre nagyobbnak láttam. Előre ki kellett találni az egész világítást, amin csak finomítani lehet.” Táncot is most fényképez először: “Sokszor kell őket egészalakban mutatni. Nagyon mozgalmas az egész, nagy tereket kell bevilágítani, hogy bármerre mozoghassanak.”
Fotó: Pozsonyi Janka
Roy Andersson jellegzetesen teátrális világának megteremtése közben rengeteg tapasztalatot szerzett (ő fényképezte A galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről és a Történetek a végtelenségről című filmet is), kíváncsiak voltunk, érez-e kapcsolatot a svéd rendező stiláris munkái és a Bunker képi világa közt. “Ez is olyan, mintha egy műteremben forgatnék, szeretek ott forgatni. Nem zavar a nap, nem kell vele foglalkozni. Ezelőtt Kárpáti Gyurival forgattam, ott egyetlen fiú világított, és rá voltunk utalva az időjárásra. Abba is bele kell tudni lazulni.”
A Bunker a KMH Film gyártásában készül, az író-rendezője Kristóf György, az operatőre Pálos Gergő, a látványtervező Nyitrai Anna, a koreográfus Anton Lachky, a film producere Pusztai Ferenc.
