A 8. Primanima négy napján több mint 100 rövidfilmet és három egész estés alkotást láthattak az animáció szerelmesei Budaörsön, melyekről számos szakmai zsűri és a közönség is szavazhatott. A Primanima idei nemzetközi zsűrije – Milen Alempijevic, a szerb ANIMANIMA fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak Tallinnban élő horvát animációs rendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz német animációs rendező – a Primanima nagydíját a cseh Barbora Halířová FAMU-n készült diplomafilmjének, a Bújócskának (Hide N Seek) adta. A sodró lendületű kisfilmben a gyerekek játéka egy egész emberöltőt felölelő, metafizikai történetté áll össze.

Horesnyi Máté: Jacques ámokfutása

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat Horesnyi Máté Jacques ámokfutása, avagy mikor veszítjük el bizalmunkat önmagunkkal szemben? című vizsgafilmje kapta, amely a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) készült. A fekete-fehér, abszurd jelenetekből álló, a mindennapok értelmét kereső animáció főhajtás Jacques Tati előtt. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, idén először kapta METU-hallgató.

A versenyprogram egyetlen japán alkotása, Ryotaro Miyajima Kastély (Castle) című, fekete tussal festett produkciója nyerte a legjobb elsőfilm díját, melyben egy teaszoba kap új értelmet a harcos szerzetesek számára. A zsűri a legjobb diplomafilmnek a cseh Daria Kashcheeva Lány (Daughter) című, FAMU-n készült bábanimációját választotta, melyben egy kislány szemszögéből látjuk az apa–lánya kapcsolat törékenységét. A belga Georis Mathieu Alfred Fauchet című abszurd animációja lett a legjobb diákfilm, amely a La Cambre iskolában készült. 

A háromtagú nemzetközi zsűri tagjai idén is különdíjjal jutalmazták a kedvenceiket. Milen Alempijevic a Sh_t Happens című, cseh–szlovák–francia koprodukcióban készült rövidfilmet választotta. Michaela Mihályi és David Štumpf animációja egy sziporkázó humorú történet arról, amikor a jó szándék célt téveszt. Lucija Mrzljak kedvencében, a koreai Jung Hyun Kimnek a Tallinni Észt Művészeti Egyetemen készült Édes verejték című zsírkréta animációjában egy kisgyerek szerez tudomást szülei szexuális életéről. Maria Steinmetz a svájci Cécile Brun Elengedni (Lah Gah) című, személyes ihletésű alkotását választotta, mely egy szeretett személy elvesztését dolgozza fel, miközben keveri a klasszikus és kísérleti animációs formákat.

Gyulai Panni: Broken Things

A Primanimán hetedik éve kap kiemelt szerepet a hangi munka elismerése. Az Iszlai Józsefből, Várhegyi Rudolfból, Puszta Márkból és Mező Dorkából álló négytagú PrimaSound zsűri a cseh Daria Kashcheeva Lány című filmjét díjazta hangképének részletgazdagsága, tudatos minimalizmusa és példaértékű hangi keverése miatt, valamint külön elismerésben részesítette Gyulai Panni Broken Things és Karina Specht Szögletes kerék (Squaring the Circle) című munkáit.

A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagjai – Weisz Béla rajzfilmrendező, karikaturista, Fischer Ferenc animációs rendező és tanár, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök – Rémi Durin A nagy farkas és a kis farkas (Big Wolf and Little Wolf) című animációját választotta a legjobb gyerekfilmnek az üdítő, magával ragadó humora miatt.

Idén Gyékiss Roland szociális munkás, Mécs Anna író, Somorjai Miklós Waldorf-pedagógus alkotta a PrimAlter zsűrit, akik Gyulai Panni MOME Anim diplomafilmjét, a Broken Things-t választották a generációkon átívelő családi traumákat magával ragadó vizuális elemekkel való érzékeltetése miatt. A Diákzsűri egy svájci animációt, Frederic Siegel és Benjamin Morard Űrmagány című filmjét díjazta, mely újszerű megközelítésből mutatja be az egyik legaktuálisabb társadalmi problémát, a technológia uralmát mindennapi életünk felett.

Andrasev Nadja: Szimbiózis (fotó: Primanima)

Több zsűri is idén mutatkozott be: idén először volt PrimaKids, ahol kisgyerekek választották ki a számukra legemlékezetesebb gyerekfilmet, a díjat ők is – a szakmai zsűrihez hasonlóan – A nagy farkas és a kis farkas című francia–belga alkotásnak adták, mely a testvérek közti kapcsolat érzékletes bemutatása. Szintén először volt a Primanimán egy pszichológusokból és pszichiáterekből álló PrimaPszicho zsűri, akik az amerikai–kínai Siqi Song Kishúgom (Sister) című filmjét választották, amely a kínai népesedéspolitika által kontrollált születésszabályozás miatt egy egykeként felnövő kisfiúról szól. Az idén létrehozott, a tinédzser korosztályt megcélzó PrimaTeen szekció közönségdíjasa a német Christoph Sarow Blieschow című filmje lett, melynek a középpontjában a gyermeki irigység áll.

A közönség körében legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Andrasev Nadja Szimbiózis című animációja kapta, melyben egy megcsalt feleség nyomozásba kezd férje szeretői után, ám ahogy egyre mélyebbre ás, kezdeti féltékenységét fokozatosan felváltja a kíváncsiság. A legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Kelen Bálint vámpír- és vérfarkastanoncok mindennapjait bemutató Draco, a borzasztó című kisfilmje nyerte. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm az angol NFTS-en készült Hőhullám (Heat Wave) című film lett, a görög Fokion Xenos rendezésében. A közönség körében legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm David Stumpf és Michaela Mihályi Sh_t Happens című kisfilmje lett.

Forrás: Primanima / Borító: Horesnyi Máté átveszi a díjat (Fotó: Primanima)