Az est folyamán levetített A ménesgazda című, 1978-as film Kovács András egyik jó barátja, Gáll István családregénye alapján készült. Az írót különösen érdekelték az emberi magatartások, miközben elítélte a politikai erőszakot – így ebben az alkotásban is e kettő közötti konfliktus hatotta át a cselekményt. Kovács András több filmjének alapjául szolgált irodlami mű. 1974-benm kicsit korábban Thurzó Gábor nagy port kavart, A szent című regényének egy részletét továbbgondolva készült el a Bekötött szemmel.
„Az utolsó két mondatból készüljön el a film...” – idézte a rendező a Dialóg Filmstúdió többi tagjának együttes véleményét. A stúdió, ami a hetvenes években indult Bogács Antal vezetésével olyan nemzetközileg is elismert filmszakma tagokat tudhatott magáénak, mint Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Makk Károly és maga Kovács András.
A Hideg napok volt az első történelmi film a rendező életében, mivel előtte leginkább dokumentum – illetve riportfilmjei, így például A nehéz emberek által vált ismerté. Egy interjúban elhangzott mondat után - „Engem a történelmi filmek nem érdekelnek, hanem inkább az, ami körülöttünk zajlik.” -, nem is keresték meg ilyen műfajú filmek megrendezésével. De a sors valahogyan mégis megváltoztatta korábbi elhatározását, mikor egy szintén író barátja, Cseres Tibor, az egyik saját könyvét nyomta Kovács András kezébe.
A Hideg napok volt az a kötet, amitől mindenki ódzkodott a filmes világban, hiszen kényes témát dolgozott fel. A rendező azonban dolgozott már együtt Cseressel (Pesti háztetők, 1961), így szinte gondolkodás nélkül elvállalta a regény megfilmesítését.
Nézd meg A ménesgazdát!
A ménesgazda bár a hetvenes évek végén készült, története az ötvenes években, a Rákosi-korszakban játszódik. A 1945 és 1948 közötti időszak, a földreform és a társadalmi felszabadulás korszaka kifejezetten közel áll Kovács Andráshoz. Ekkoriban, pontosabban 1946-ban vált a Színház-és Filmművészeti Főiskola növendékévé is. A Főiskola filmrendezői képzéséről Kolozsváron értesült, hiszen az erdélyi származású rendező ezen a vidéken nőtt fel. Habozás nélkül adta fel útlevélkérelmét Bukarestbe, amire sajnálatos módon a mai napig nem kapott választ. Így történt, hogy Fehér Imre barátjával átszökve az erdélyi-magyar határon egyenesen Pest felé vették az irányt. Mindketten sikeres felvételt nyertek a főiskola az 1950-ben végzett, kiváló osztályába, ahol mindössze hatan tanultak (köztük Bacsó Péter, Nádasi László, Szajkó Ferenc és Révész György). A főiskola elvégzése után évfolyamtársaival együtt felvették rendezőnek a Hunniába – amit akkoriban "álomgyárként" tartottak számon. Itt mindannyian a Simon Zsuzsa által vezetett dramaturgia osztályra kerültek. Hat éven keresztül (1951-1957) Zsuzsa kijelölt utódjaként Kovács András, mint fődramaturg tevékenykedett a stúdiónál. Majd a központi dramaturgia megszűnésével, megnyílt az út előtte a rendezői pálya felé is: például másodasszisztensként dolgozott Fehér Imre egyik készülő filmjében.
A Zápor című filmet 1960-ban rendezték, ahol Kovács András dramaturgként és első asszisztensként tevékenykedett, de a sors fintora, hogy maga a filmrendező ekkor betegedett meg, és ő maga vehette át a helyét. Ezenkívül több, más műfajú filmben is kipróbálhatta magát, mint például szerelmi háromszöget feldolgozó falusi történetben, ahol Keleti Mártonnak segített, vagy a már korábban említett A nehéz emberek, rendszert bíráló önportréjában. Fábri Zoltán rendező, tanácsára az utóbbit egy olyan személynek is megmutatták, akinek a köznyelv szerint nem volt főnöke: Kádár Jánosnak. Rákosival ellentétben Kádár sosem nézte meg a miniszterelnöksége alatt elkészült filmeket – így Kovács Andrást idézve "lehetett relatíve szabadon mesélni".
Hideg napok
A Fényíró Filmklub vendége azon túl, hogy izgalmas és eseménydús szakmai életébe engedett betekintést nyerni, különféle anekdotáival is elhalmozta a közönséget. Lelkesen mesélte el, hogy egyszer Szibériából kapott egy cirill betűkkel írt rajongói levelet, ami Antonioni egyik híres mondatát jutatta eszébe: „A filmkészítésem célja, hogy minden egyes nézővel elbeszélgessek.” De részletekig menően mesélte el Magyarországra való szökésének mozzanatait is. Nem köztudott, hogy a filmrendezőt az írás már gyermekkora óta foglalkoztatta, majd a kezdeti csalódások után tizenöt évvel később novellákkal próbálkozott, később pedig a Falak című filmjének forgatókönyvét is ő írta. Nagy hatással volt rá a népi írók köre, elsősorban Németh László munkássága. Saját életéről egy forgatókönyvet is írt A szerencse fia címmel, nem ok nélkül, látva életpályáját, a Fortuna-gyermekének tartja magát. Arra a kérdésre, hogy a filmalkotás melyik részét érzi mégis a legközelebbinek a szívéhez, Kovács András rögtön rávágta, hogy mindegyik folyamatát egyaránt élvezi.
A beszélgetés szóba került szereplőválogatás kérdése is. Kovács András mindig is törekedett arra, hogy szinte ismeretlen személyeket alkalmazzon filmjeiben, mivel a néző szokása, hogy egy színészhez mindig a legjelentősebb szerepét párosítja. Elmesélte, hogy Bács Ferenc erdélyi származású színész kifejezetten félt a lovaktól egy korábbi, negatív forgatási élmény miatt, így helyére sokszor dublőrt kellett állítani. Madaras, aki Busó Jánost alakítja, egy igazán erős személyiség és tehetséges színész volt, aki Kovács András több filmjében is szerepelt. Busó figuráját, a rendező a falun eltöltött gyerekkori és ifjúkori élményei formálták. A figura és a közeg kapcsolata mindig is foglalkoztatta a rendezőt, így A ménesgazda is leíró, epikus, de mégis dialógusokban gazdag filmalkotás. Az erőteljes látványvilággal rendelkező film operatőre Koltai Lajos volt, akinek ez az egyetlen közös munkája Kovács Andrással.
A beszélgetés zárásaként a rendező még elárulta, hogy a hetekben készül egy horvátországi filmvetítésre, ahol ő is meghívott vendégként szerepel majd. Egy biztos, Kovács András élete most is olyannyira eseménydús, mint amilyen korábban volt.
Olvass még több beszámolót a korábbi Fényíró filmklubokról!
