Az Eufória című hatalmas sikert aratott sorozat forgatásán alighanem őszinte barátság szövődött Sam Levinson rendező, a Fehér isten és a Jupiter holdja operatőre, Rév Marcell és Pókember-filmekből is ismert Zendaya között, hiszen a karantén időszakában is több hónapot együtt töltöttek. Idomulva a vírushelyzethez, minimális stábbal egy intim kamaradrámát készítettek el, amely egyetlen éjszaka leforgása alatt játszódik, és a szereplők végig egy kaliforniai luxuslakásban, illetve annak közvetlen közelében tartózkodnak.

A Tenet sztárja, John David Washington egy siker kapujában álló rendezőt alakít, aki új filmje premierjéről tér haza a párjával, akit Zendaya játszik el. Egy sajnálatos hiba – elfelejtett köszönetet nyilvánítani a színész barátnőjének – feszültséget, majd egyre élesebb vitákat szül köztük, felszínre hozva kapcsolatuk neuralgikus pontjait. A történet kiindulópontját a saját életéből kölcsönözte Sam Levinson, az Assassination Nation premierjén elfelejtett köszönetet mondani a feleségének, Ashley Levinsonnak.

Nagyon bántott a dolog. Csak hazafelé a kocsiban került szóba, de fejemben ezer különböző beszélgetést folytattunk erről. Ez adta a szikrát a filmhez” – mondta el Sam Levinson, aki nyolc nap alatt írta meg a Malcolm & Marie forgatókönyvét.

 

Az előzetes már önmagában is meggyőző: lendületes, fájdalmas és szexi filmet ígér, Washington és Zendaya az érzelmek széles spektrumát megjelenítve évődnek és veszekednek benne. És ha ehhez hozzáadjuk a sajtó méltató szavait, máris február legjobban várt filmjévé lép elő a Malcolm & Marie.

A Hollywood Reporter a Nem félünk a farkastól című filmklasszikus 21. századi változatának nevezi, azzal a különbséggel, hogy most kettő helyett egy pár ütközik meg benne. Zendaya és Washington alakítását viszont legalább olyan erősnek tartja, mint amivel Richard Burton és Elizabeth Taylor rukkolt elő az 1966-os filmben. A Nem félünk a farkastól öt Oscart nyert, a két főszereplő közül Taylor felhívták a színpadra, Burtonnek be kellett érnie a jelöléssel.

A Malcolm & Marie egy erődemonstráció a színészek részéről, amely maradéktalanul kihasználja a két főszereplő ösztönös tehetségét és érzékenységét. Alighanem mindkettőjük helyet kap majd a legjobb színészek között folyó versenyben” – írta Clayton Davis a Variety oldalán.

John David Washington és Zendaya / fotó: Netflix

Az Oscaron előszeretettel díjazzák a filmről szóló filmeket. A két szaklap szerint az akadémiai tagság ezért is szavazhat majd nagy számban a Malcolm & Marie-re. A saját közegükben játszódik, két, filmiparban dolgozó személyről szól, ráadásul a férfi még hosszasan is beszél benne filmkészítésről és kritikáról. Két híres példát kiemelve: az Alkony sugárút három, az Aviátor öt aranyszobrot kapott, mindkettő Hollywoodot választotta témájául.

Meglepődnék, ha nem merülne fel komolyan a jelölése a legjobb film, rendező, színész és eredeti forgatókönyv kategóriákban. Talán még az operatőri munka és a látványtervezés is esélyes lehet” – összegezte Scott Feinberg, a HR újságírója.

A Variety szerzője külön kiemelte a film vizualitását: „Rév Marcell buja képi világot teremtett, ami tetszést arathat az operatőri tagozat körében.” Márpedig az ő szavazataiktól függ, hogy jelöléshez jut-e Marcell.

Rév Marcell / fotó: Osváth Gábor

Álomszerű fejlemény lenne, ha két magyar vonatkozású netflixes filmnek is szurkolhatnánk az Oscaron. Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Womanje kapcsán Vanessa Kirbyt emlegetik egyre sűrűbben, mint esélyest a legjobb színésznő díjára, és most itt van a Malcolm & Marie, ahol szintén a színészi kategóriák tűnnek a legvalószínűbbnek, de hátha teljesül a titkos vágyunk, és Rév Marcellt is jelölik.

Az álmodozásnak ezzel nincs vége, hiszen Mundruczó Kornél a 13. helyen szerepel a Variety cikkében, amely a rendezői Oscar várományosait veszi számba, és szintén a 13. helyen áll a Pieces of a Woman Wéber Kata által írt forgatókönyve. A film január 7. óta látható a Netflixen, kritikánkat ide kattintva olvashatod el.

Eredetileg csak december 31-ig bemutatott filmek szállhatnak versenybe az Oscaron, de a pandémia miatt meghosszabbították február 28-ig a határidőt. Hamarosan mi is megnézhetjük, miért van ez a nagy felhajtás a Malcolm & Marie körül, február 5-én kerül fel a Netflixre.