Roger Ebert: 100 híres film

Az Európa Kiadó is ringbe szállt a filmkánon piacon, ők Roger Ebert Száz híres film című kötetét fordították le magyarra. Már a címadásból is látszik, hogy Ebert már nem a filmek esztétikai kategóriái szerint rendezi be toplistáját, a hírnév az elsődleges szempont. Ennek megfelelően könyve az ami: 100 híres film gyűjteménye, a filmtörténet klasszikusaival a főszerepben.

A Chicago Sun Times kritikusa a lap hasábjain megjelent cikkeiből válogatta össze a kötetbe került százat. „Nem jelentem ki, hogy minden idők 100 legjobb filmjéről van szó” – kezdi könyvét Rogert Ebert, és máris érthetővé válik az intenció: „Aki a mozgókép történetének meghatározó jelentőségű filmjei között szeretne kalandozni, innen kezdje az utazást.” Ez a szemléletmód lesz meghatározó Ebertnél, akiről már az előszóban kiderül, hogy nem szereti A harcosok klubját, és szerinte egy fekete-fehérben készült alkotás gazdagabb, mint egy színes. „Én a múltban élek” kezdődik a másik előszó, a képeket válogató múzeumi kurátor tollából, így már nem lepődünk meg a könyv lapozgatásakor: a klasszikus kánon papírba öntése ez.

Ebert könyve 2002-ben jelent meg New Yorkban, a magyar fordításra 2006-ig kellett várni. A film százéves történetének leghíresebb darabjai vannak itt. Híres, nem feltétlenül jó, nem feltétlenül kiemelkedő, így aztán nem egyszer a hibák felsorolása után található az értékességről szóló indoklás (pl. a Csillagok háborúja esetében). Ebert nem ma kezdte a kritikusi pályáját: rálátása van a film történetére, és szubjektív válogatása alapján az ízlése a film korai korszakához húz: rengeteg némafilmet válogat be, nagyrészt fekete-fehér filmekkel foglalkozik.

A blockbusterek kényelmes  világa

A modern kori filmtől azonban szemlátomást ódzkodik: A bárányok hallgatnak, A remény rabjai, Fargo, JFK, Ponyvaregény és a Schindler listája – ennyit kapunk a „kortárs” filmből, amelyből akár azt a rosszindulatú következtetést is levonhatnánk, hogy a szerző már vagy jó tíz éve nem járt moziban. Vagy csak nekem hiányzik Rodriguez, Boyle, Kierostami, Wong Kar Wai, Luc Besson és Almodóvar neve?

Helyette Billy Wilder négy (!!!) filmje (Gyilkos vagyok, Alkony sugárút, Van, aki forrón szereti, Legénylakás), Hitchcock három opusza (Szédülés, Psycho, Forgószél), és Bunuel három munkája (Öldöklő angyal, Andalúziai kutya, A nap szépe) is helyet kap a kötetben, de a duplázók között találjuk Howard Hawkst, Scorsesét, Bergmant, Fellinit, Fritz Langot és Antonionit is - minden nagyobb név képviselteti magát egy-egy reprezentatív művel.

Ebert szinte kizárólag nagyjátékfilmekből válogat, elenyésző mennyiségű a dokuk száma, és az animáció területén is csak a Disney-ig terjed a horizontja. Ez itt a blockbusterek kényelmes és kispolgári világa, ahol undergroundnak, trashnek, kultnak helye nincsen, nemhogy az Omen nincs itt, de még a Dr. Caligari sem.

Ebert könyve nagy alakú, nehezen lapozható. Ennek ellenére nem lexikonszerű: a magyar címek (!!!) szerint haladunk ábécésorrendben, rendező és évszám említése nélkül, a filmindexhez minden alkalommal a függelékhez kell lapozni. A kötet finoman szólva alulillusztrált: 100 db fekete-fehér standfotó kíséri a filmeket. 

Mozgókép és médiaismeretből érettségizőknek, filmszakra készülőknek – nem alapmű, de a horizont szélesítéséhez hasznos lehet 4/10