Amikor 1972-ben Hubert Bals igazgatásával megindult a fesztivál az amúgy igencsak arctalan modern holland kikötővárosban, nem volt pénzbeli díjazás, el akarták kerülni az ilyesfajta megkülönböztetést. 1995-ben, hét évvel Bals halálát követően mégiscsak bevezették az anyagi elismerést a szakmai zsűri által arra érdemesnek ítélt alkotóknak. A demokratikus megközelítés maradványa, hogy nem egy, hanem három nagyjátékfilm is részesül a 15 000 eurós Tigris-díjban (és akkor nem beszéltünk a rövid filmek Tigris-díjairól, abból is három van – igaz, „csak” 3000 eurós, amely már a fesztivál közepe táján kiosztásra kerül.) A játékfilmek díjával együtt garantált televíziós bemutató is jár a VPRO holland hálózaton.
|
| A Tigris-nyertesei a Tigrisekkel Fotó: Szalkai Réka |
Idén a tizennégy versengő filmből a három díjazott alkotás Dél-Koreából, Törökországból és Iránból érkezett. A dél-koreai Lélegzetvesztve (Ddongpari), Yang Ik-june színész debütáló filmje egy szomorú neveltetésű gengszter csöppet sem erőszakmentes története és megkapó viszonya egy szintén érzelmileg terhelt diáklánnyal, a sok keserűség és keménység ellenére emberi melegséggel és humorral ábrázolva. Szintén első nagyjátékfilm a török Rossz rózsafüzér (Uzak ihtimal) Mahmut Fazil Coskun alkotása. A multi-kulturális Isztambul híres Galata-negyedében játszódik a három főszereplős történet, amelyben a vallások közötti különbségek sem állhatják útját az érzelmek kibontakozásának.
A három díjnyertes film közül talán legérdekesebb az iráni Nyugodj meg, és számolj hétig(Aram bash va ta haft beshmar) a dokumentumfilmes Ramtin Lavafipour első nagyjátékfilmje. Az Irán déli csücskénél található Kesm szigeten játszódó film hősei a tengeren hajózva napról napra kockáztatják életüket mikrohullámú sütők, színes televíziók és társaik csempészésével. Ahogy a zsűri is kiemelte az értékelésében, a filmben jelen van az iráni film számos erénye: filmes intelligencia és finomművesség, ugyanakkor dokumentarista pontossággal ábrázolja a csempészek és családjuk, gyermekek és feleségek mindennapjait. Újszerűen hat a filmben a csempészkedés „akció-jeleneteinek” izgatott gyorsasága, ilyet iráni filmben korábban nem láthatott az ember.
|
|
Filmes intelligencia és finomművesség Részlet az iráni Nyugodj meg, és számolj hétig c. filmből |
A film.hu a vetítést követő beszélgetésen azt is megtudta, hogy a téma kényessége és a film szókimondása miatt az iráni film bemutatója saját hazájában teljesen elképzelhetetlen. És itt (nemcsak) a rendező állami cenzúrától való félelméről van szó: ő csak előttünk, nemzetközi publikum előtt kész felfedni a különböző csempész-trükköket, a nemzeti rendőrségnek mindehhez semmi köze. (Például, hogy a tenger mélyén sótömbökkel lehet lent tartani a csempészendő árut, majd a só feloldódik a vízben és így a javak is a felszínre kerülnek.) A fentieknek megfelelően a film tehát teljesen iráni állami támogatás nélkül – csupán a rotterdami fesztivál filmgyártást támogató programjainak segítségével: a CineMart nemzetközi koprodukciós piac, illetve a fejlődő országokból származó játék- és dokumentumfilmes projektek támogatására létrehozott Hubart Bals Alapítvány finanszírozásával készült el.
Amellett, hogy Kardos Sándor Kafka-filmjét, az Átváltozás-t és Fliegauf Benedek Csillogás-át is vetítették Rotterdamban, a nagyjátékfilmes VPRO Tiger Awards szakmai zsűrijének meghívott tagjaként Mundruczó Kornél is részt vett a fesztiválon. (A Deltát is vetítették.) A magyar rendezővel a film.hu a díjkiosztó ceremónia után beszélgetett el.
|
|
Egy szomorú neveltetésű gengszter története Részlet a dél-koreai Lélegzetvesztve című filmből |
Filmhu: Hogyan kerültél kapcsolatba a fesztivállal?
Mundruczó Kornél: Először a Szép napokkal voltam itt, majd jött a Johanna, de azzal én nem jöttem. Most vagyok itt másodszorra, filmmel és zsűritagként egyaránt.
Filmhu: Mi a véleményed a fesztiválról?
M.K.: Nagyon tetszik, itt végig lehet nézni a világ egy éves filmtermését. Tetszik a fesztivál progresszív jellege – például, hogy egy ilyen díjkiosztó ceremónia se tart tovább 25 percnél. Az egésznek normálisak a keretei, ugyanakkor nagyon nagy fesztivál, rengeteg vendéget hoznak el (idén 2128 vendég volt jelen, míg az újságírók száma csupán 357-re rúgott- film.hu). Sok a filmes szakember, nagy a piac, amit ki lehet használni, nekem is segített a Delta finanszírozásában, amellyel korábban a producerem, Petrányi Viktória volt itt. A lényeg, hogy nagyon sokrétű módon van jelen a fesztivál, úgy, hogy nem adta el magát. Még mindig a fiatal filmesek fesztiválja, van benne lazaság, meg az is nagyon jó, hogy gyalog bejárható területen van. A mozik pedig tele vannak, méghozzá lokálpatriótákkal, akik átlagban legalább 10-15 filmet megnéznek ez alatt a tíz nap alatt.
Filmhu: Említetted a Deltát – idén tehát bemutatta a fesztivál. Milyen volt a fogadtatás?
M.K.: A szuper Q&A-ra (Questions and Answers, közönségtalálkozó – film.hu) gondolsz? Szerintem ez is nagyon jó ötlet. Hogy a film után nem csak tíz percig beszélgetek a közönséggel (olykor ökörségekről), hanem tényleg összeültetnek minket háromnegyed órára. Nagyon sok érdekes kérdést kaptam és nem annyira a forgatással, hanem inkább a film jelentésével kapcsolatosan, ami igazán kiemelte számomra ennek a találkozónak a jelentőségét. Otthon sokszor megragadunk a keletkezéstörténetnél, érdekes sztoriknál, vicces eseményeknél, a tartalomról pedig alig beszélgetünk: itt ez pont fordítva volt, és ez nekem nagyon bejött.
|
| Mundruczó Kornél zsűritársával a dél-afrikai holland Marlene Dumas-szal (Fotó: Szalkai Réka) |
Filmhu: Ugyanakkor nemcsak rendezőként, hanem zsűritagként is részt vettél a fesztiválon. Mi a véleményed a Tigrissel díjazott filmekről?
M.K.: Őszintén szólva az a négy film, amelyik díjat kapott, mind nagyon tetszett - most ide számítom a fesztivál FIPRESCI-díjas indonéz filmjét is (A vak malac repülni akar / Babi buta yang ingin terbang). Nekünk a Tigris-zsűriben öt filmet kellett felírnunk egy lapra, ez a négy rajta volt a listámon, de a többieknek is. Egy hosszú beszélgetés után pedig megmaradt a három díjazott film.
Filmhu: Amúgy gyakran vállalsz zsűrizést?
M.K.: Nem igazán. Nehéz érzés rossz filmeket látni, meg nem szeretek és nem könnyű dönteni, illetve az se jó, ha a zsűriben csatázni kell egymással. De ez egy nagyon jó zsűri volt az én szempontomból, hasonlóképpen gondolkodtunk a filmekről, egybevágott az ízlésünk.
Filmhu: A Kino programjába vinnél a rotterdami filmtermésből?
M.K.: Amennyit megengedhetünk magunknak, mert persze mi is a piacból élünk. De így is olyan filmeket láthat ott a magyar közönség, amelyeket sehol máshol nem. És én nagyon sok olyan filmet ajánlok be a mozinak, amelyeket az ilyen eseményeken látok. Próbálom követni azt a szabályt, hogy nem árt, ha egy filmes filmeket néz. Hogy el tudjuk helyezni a saját munkáinkat a világban, hogy ne mindig ugyanabban a kuktában fortyogjunk, és, hogy elkerüljük azt, hogy az, amit kortársnak tartunk, már rég nem kortárs. Itt, ezen a fesztiválon megjelenik az a kortárs tartalom, amit otthon olykor értetlenséggel fogad a magyar közélet, még nincs felkészülve rá.
Filmhu: Ha már a magyar filmről beszélünk, nem sajnálod, hogy kimaradt az idei Szemle Rotterdam miatt?
M.K.: A Szemle az egy különös dolog. Remélem meg tudom majd nézni az idei termést a mozikban – elméletileg minden magyar filmet be kell mutatni. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy kihúzták a két külföldi tagot a hazai zsűriből: egy más aspektust jelentettek. Gondold el, például mennyit segít ez a fesztivál a hollandi filmgyártásnak, milyen inspiráló lehet számukra ez a filmes felhozatal, hogy látják, mi is történik a világban.
|
|
"A mozik pedig tele vannak, méghozzá lokálpatriótákkal"
A FIPRESCHI díjas indonéz film: A vak malac repülni akar |
Az biztos, hogy a nemzetköziség, a globális szemléletmód az egyik legjelentősebb alapelve ennek a fesztiválnak. Latin-Amerikától Afrikáig, Új-Zélandtól Kazahsztánig távoli földrészek és országok képviseltetik magukat a fesztiválon, különböző szekciók és retrospektív összeállítások keretein belül is.
A nyugati filmgyártás jelentősége szinte eltörpül itt, bár tegyük hozzá, hogy az idei francia felhozatal szokatlanul színvonalas volt, és talán a legtöbb újdonsággal, csemegével ez az európai ország lepte meg a fesztivált.
Új filmmel (35 rum) érkezett a fesztiválra Claire Denis, Wim Wenders és Jim Jarmusch egykori asszisztense, akit ma az egyik legjelentősebb francia auteur-nek tekintenek. Ő volt a Fesztivál idei „Mesterfilmese” („Meet the Maestro”-program). Filmje egyszerű, de mély történet bizalomról és összetartozásról Párizs egyik külvárosában, ahol a kreol és fekete bőrű főszereplők univerzális francia létproblémák, és nem égető etnikai kérdések megtestesítői. A Látni akarok (Je veux voir) című francia fikciós dokumentumfilmben Catherine Deneuve saját magát alakítva felkeresi a hazájában sztár libanoni színésszel, Rabih Mroue-vel annak a háborúban szétrombolt szülőfaluját. Teljesen más témában, de hasonlóan szomorú jeleneteket látunk Emmanuel Finkiel nagyrészt hazánkban forgatott filmjében (Sehol az ígéret földje / Nulle part terre promise), amely a hajléktalanságot és az elidegenedést ábrázolja egy globális perspektívában, montázsszerűen, szinte dialógok nélkül.
 |
| A vallási különbségek sem állhatják az érzelmek útját Részlet a Rossz rózsafüzér c. török filmből |
Szintén Franciaországban készült el az ott élő japán Iwana Masaki filmje, amely a rendező származására tekintettel a sokrétű, különösen erős ázsiai mezőnyben is megállja a helyét (amelyben helyet foglalt például mind tajvani dráma, thai szellemfilm, mind szingapúri musical is). A Cinóbervörös lelkek (Vermillion souls) hosszú és direkt szexjeleneteket a japán butoh-tánc (a lázadás és a szellemek, árnyak tánca) hátterével, fekete-fehér videóképen emel az eroticizmus magasságába. A rendező, aki maga az egyik leghíresebb ma élő butoh-táncos, a film.hu kérdésére elárulta: szerinte a pinka eigák kora lejárt, Japánnak szüksége van újabb manifesztációs lehetőségekre. Lehet, hogy a butoh-film az új út?
Rotterdamban szinte minden egyes film külön meglepetést rejt magában. Mundruczónak igaza van, ez itt a progresszió fesztiválja, a tigris nem hagyja magát, újra és újra megmutatja erejét.
