Múlt csütörtök óta játsszák a mozik a Poligamy és a Coming out rendezőjének új filmjét, a Seveledet, ami 20 556 főt vonzott be a nyitóhétvégéjén. Romantikus vígjátékoknál itthon az átlagosnál jóval magasabb nézőszámokra lehet számítani, a Poligamy annak idején 28 077 nézővel, a Coming out pedig egészen közel a Seveled-hez, 22 661 fővel indult (érdekes egybeesés még, hogy mindkét filmnek december 5-én volt a bemutatója, csak a Coming Out-nak hat évvel korábban). Úgy tűnik a magyar romkom királya korábbi munkáihoz képest alulteljesített, de az egészen biztos, hogy az előttünk álló ünnepi időszakban sokan fogják Tenki Réka és Mészáros Béla párosát választani a moziban.


Ha az idei számokat nézzük, Dobó Kata év eleji filmjét, az 57 757 nézővel kezdő Kölcsönlakást semmilyen más műfajú film nem tudta lekörözni, a Drakulics elvtárs 26 755 fővel zárta az első hétvégéjét, rögtön mögöttük a harmadik legjobb szám már a Seveledé. A pajzán poénokkal teli Kölcsönlakás mellett a Most van most volt idén a másik romkom a magyar mozikban, ami 3045 fővel csúnyán elmaradt a társaitól.

Az utóbbi évek filmjei közül van pár romkom, amivel érdemes összevetni a Seveled indulását: Nagypál Orsi tavaly ősszel bemutatott párkapcsolati vígjátéka, a Nyitva 16 938 nézővel indított, Goda Krisztina BUÉK-ja 36 840 nézővel, Herczeg Attilától a 2014-es Megdönteni Hajnal Tímeát pedig 34 000 fővel indult (.

A 2019-ben bemutatott magyar játékfilmek nyitóhétvégéi:

1. Kölcsönlakás - 57 757 fő
2. Drakulics elvtárs – 26 755 fő
3. Seveled - 20 556 fő
4. Apró mesék – 12 201 fő
5. Akik maradtak - 5447 fő
6. Valan - Az angyalok völgye - 5032 fő
7. FOMO – 4667 fő
8. Szép csendben - 4091 fő
9. Most van most - 3045 fő
10. Folyékony arany - 2825 fő
11. Pécsi szál - 1592 fő
12. Guerilla - 1511 fő