Anthony Bourdain A konyhafőnök vallomásai című memoárjával feltárta a nyilvánosság előtt a nagyvárosi vendéglátás sötét, hedonista, addiktív világát, utazós-evős tévéműsoraival (No Reservations, Parts Unknown, The Layover, A Cook’s Tour) pedig megteremtette az utazó gasztroinfluenszer prototipusát. Felfedezte és felértékelte az egzotikus utcai büféket, ezzel pedig megbecsülést szerzett a kékgalléros vendéglátósoknak Saigontól Budapestig.
Bourdain karrierje során végig nyíltan felvállalt depressziója, alkohol- és drogfüggősége miatt végül öngyilkos lett egy parizsi hotelszobában. A róla szóló biopic azonban nem ezekről a sorsfordító eseményekről szól, hanem a nyárról, amely elindította vendéglátós kalandozását.
A Tony egy könnyen befogadható és közepesen szórakoztató, egyáltalán nem felkavaró felnövéstörténet, szépiaszerű 70-es-évek nosztalgiával. Matt Johnson (BlackBerry) Bourdain pályájának kezdetét dolgozza fel és A konyhafőnök vallomásai első két fejezetét adaptálja Dominic Sessa (Téli szünet) főszereplésével – aki pont annyira hasonlít Bourdainre, mint amennyire a szintén 70-es évek nosztalgiával áthatott The Strokes együttes bármelyik tagja hasonlított a Ramones tagjaira 2001 környékén.
1975 nyarán a magát írónak kamuzó, tizenkilenc éves Tony egy elutasított ösztöndíj után , Provincetownba – ami akár a Cápa tengerparti kisvárosa is lenne – utazik, egy lány után. Pénz és tervek nélkül mosogatóként, egy tengerparti vendéglőben köt ki, ahol először találkozik az éttermi konyhák kétarcú világával. Tony nemcsak a vendéglátással, de a bevándorló konyhai melósokkal, a rongy-másnaposan lehozott műszakokkal, a sefteléssel, a csajozással és nyilván az alkohollal és a drogokkal is közelebbi kapcsolatba kerül.
Fotó: ADS
A film egyáltalán nem ítélkezik a hedonista életmód és a morálisnak távolról sem nevezhető viselkedés felett – ahogyan ezt Bourdain sem tette soha. Félrenéző hozzáállása egyedül Tony opportunista viselkedésére és identitászavarára nem vonatkozik: a Tony főhősét már-már antipatikusnak ábrázolja. Tony ugyanis folyamatosan hazudozik – írói ösztöndíjáról, konyhai tapasztalatáról, arról, hogy az étteremben csak inkognitóban van és közben könyvet ír titokzatos séf-mentoráról (Antonio Banderas).
Ennek a hazugságspirálnak a Culinary Institute of Americára való felvétel vet véget. Az, amikor a nevét kérdezik, és kimondja: „Anthony Bourdain" – ez a filmben elhangzó utolsó mondat a „felnőtté válás" pillanata. A séf születése, ahogy a magyar alcím fogalmaz. Különösen fontos motívum ez annak fényében, hogy a sodródás, az önmagával való elégedetlenség és az új szerepek folyamatos kipróbálása mennyire jellemző volt a valódi Bourdainre is – mindvégig.
A valóságban Bourdain ugyanis nem lett nagy séf, illetve nyilván igen, de nem úgy mint a korszak elismert, konyhát újradefiniáló fine dining hírességei. Bourdain sosem volt Robuchon-Adrià-Blumenthal-féle technikai géniusz, sem a Gordon Ramsay, Jamie Oliver-féle kamera előtt főző showman – valójában alig főzött a kamera előtt. A New Republic egy 2014-es cikkében Bourdain önmagáról is elismerte, hogy soha nem lett az „a nagy séf vagy író”, amire törekedett. Egész életműve pont ettől az ellentmondástól izgalmas: elsősorban íróként és tévésként vált világhírűvé, és nem a konyhai teljesítménye miatt.
A film végi szöveges üzenet, miszerint Bourdain a New York-i Les Halles Brasserieből vonult vissza 2002-ben, azt sugallja, hogy Bourdain séfként ért célba, és mint a szakma doyenje hagyta el a pályát. Ám a valóság az, hogy Bourdain mint „kisiparos” séf, A konyhafőnök vallomásai szerzőjeként hagyta el a Brasserie-t és kezdte meg tévés karrierjét.
Fotó: A24
A 2000-es évek második felében talán úgy tűnhetett, hogy a világ legfontosabb foglalkozása a séfé. Aki a ropogósan tiszta, fehér szakácskabátjában rendet vág mindenhol, az ételek révén a világ összes nyelvét beszéli, és mindig meleg vacsora várja még a családját is otthon. Ebbe az idillbe köpött bele Bourdain a könyveivel és a sorozataival. Rengeteg főzős film, doku-reality, vetélkedő és sorozat jelent meg a Food Network ‘93-as amerikai indulása óta a L’ecsótól a Hell’s Kitchenen át a Mackóig, ám kevés valóságosabb figura bukkant fel a képernyőn Bourdainnél. Sikere a kezdetektől abból fakadt, hogy nem felelt meg a séfideálnak: nem a tökéletes tányér, a családi idill vagy a konyhai zsenialitás érdekelte.
Bourdain tévés karakterében esszenciálisan benne van az éttermek örökös konfliktusa: a militarista fegyelmet lazító hedonizmus, a repetitív fizikai munka és az alkotás szabadsága, a társadalom alsó és felső rétegeinek keveredése. Emiatt zökkenőmentesen illeszkedett be a legegzotikusabb gasztro közösségekbe a világ minden táján. A Tony Bourdain utazásának éppen csak a kiindulópontját villantja fel – azt a sodródó fiút, aki talán egy pillanatra elhiszi, hogy majd séfként találja meg önmagát.
A már említett nosztalgikus feelgood hangulatot beárnyékolja mindaz, amit tudunk Bourdainről. Amikor a memoár 2000-ben megjelent, és Bourdain hírnevet szerzett magának, ezek az anekdoták a drogokról, az önkizsákmányoló, a ringlispilszerű életmódról egyszerűen csak ironikusak és leleplezőek voltak, és ez akár igaz lehetne a Tonyra is. Ha Bourdain ma is élne, minden bizonnyal beugrott volna egy közepesen olcsó cameo-szerepbe, sorsának ismeretében azonban mindennek keserű mellékíze van.
Fotó: ADS
Johnson megidézi a filmben Vatel hirhedt öngyilkosságát. François Vatel a szakmai megszállottság legendás alakja: a francia udvari séf a legenda szerint öngyilkos lett, amikor egy lakomához nem érkeztek meg időben a szükséges alapanyagok. A szakmai kudarc számára nagyobb tragédia volt, mint maga az élet. A Tony-ban ez elsőre csak egy megható, felelősségvállalásról szóló konyhai anekdotának tűnik, azonban Bourdain halála körülményeinek ismeretében már többletjelentése van.
A gesztus nem mentes az ellentmondásoktól sem: érdemes összevetni Vatel szakmai alázatát Bourdain A nagy dobás cameo-jával – míg az egyik a kudarc miatt öngyilkos lesz, a másik eladja az állott halat levesnek.
Matt Johnson jó érzékkel nem kísérli megmagyarázni Bourdain halálát. Nem diagnosztizál visszamenőleg és nem csinál minden partiból vagy másnapos műszakból tragikus előjelet, néhol azonban felfesti ennek lehetőségét. Itt-ott fellebbenti a fátylat a vendéglátás visszásságairól, és kerüli az evős filmek szentimentalizmusát. Bár közel nem olyan hatásos, mint Bourdain másnaposság elleni gyógymódja, de többé-kevésbé meggyőzően mutatja meg egy nagyon színes és szórakoztató, később tragikussá váló életút indulását.
A Tony - Egy séf születése október 1-től látható a magyar mozikban az ADS Service forgalmazásába.
