Stahl konyhástól és privátim

Én jellemzőbbnek tartom, hogy a Stahl, ez a villódzó, nyughatatlan vérű, folyamatos és kimért médiázásra alkalmatlan hölgy – mint elmondja -- időközben szakított élete párjával, azonban szült egy leány gyereket (Hannát), bejáratta kicsiny vállalkozásait, s kellő szabadságra tett szert, hogy már érdemes legyen minderről lobogva (mint forró vízben a gombóc) fecserészni. Legfőként az imádott gyerekről, akinek, amint halljuk, öntörvényű létezése, fejlődése, bőven elég volt ahhoz, hogy új dimenziókba rántsa a szereplésért élni – halni kész hölgyet. A jelenség nem olyan nyakatekert. Az anya gondoskodik a jövevényről. Kölcsönösen élvezik egymás kibomló, differenciálódó szeretetét. S közben privát társaséletet élnek barátnőkkel, más anyukákkal, egyéb kölkökkel. A gyerek is kipróbálja anyja főztjét.

A média-karriert nem érzem túl bonyolultnak. Stahl Judit esetében sem. Tizenhat évvel ezelőtt kezdett a közszolgálatiban, Kepes András meg mások nyúltak a hóna alá, adott volt egy szolgálati szlogen: „ bejutni egy telejóba, nem kunszt, megmaradni ott az a nagy kunszt!” . Stahl átvitorlázott a kereskedelmibe, hírekkel, kommentárokkal látták el, vélhetőleg főnökei meg ő kölcsönösen megúnták egymást, pássz. Ennél érdekesebb, hogy közben szabályszerűen kitanulta a cukrász, majd a szakács mesterséget, gyakorolta a főzést-sütést, berendezett egy nem hívalkodó konyhát, s egy jófajta kis stábbal forgatva, kazettán nyújtotta át főnökeinek ínycsiklandozó receptjeit, főztjeit. A médiaguruknak tetszett. Ízlett. Szerződtek vele.

Kedvelem Stahl Juditban, hogy szociális lény

„Stahl konyhája” több éve stabil műsor. Nézettsége meggyőző. Az emberek kedvelik. A háziasszonyok is szívesen utánozzák, receptjeiben megbíznak. Van egy faxni nélküli, követhető stílusa, amelynek visszatérő eleme az ujjak szopogatása: Stahl szerint a különféle főzőműsorok közül azok érnek legtöbbet, amelyek rendesen lecsekkolhatók! – nincs mese! A linzer jellegű tészták szabatos arányai 3 : 2 : 1 szerint tartalmaznak lisztet, zsiradékot, folyadékot, mindezt rendesen ki kell gyúrni, ezt lehet pihentetni, variálni, de tilos megcsalni! Milliónyi konyhában adódnak trükkök, személyre szabott íz-ötletek, variációk, ámde a 3 : 2 : 1 mondhatni, kőbe van vésve!

Kedvelem Stahl Juditban, hogy szociális lény. Mint kiváló elődei (Lajos Mari és mások), ő is bekalkulálja konyhai választékába a kispénzűséget. Tudatosan! Mivelhogy a háztartások túlnyomó részében biztosan nélkülözniük kell a szarvasgomba, a libamájpástétom, a lazac, a bélszín, a vörösborban pácolt őzgerinc menübe foglalását, mindazt a földi jót, amit, például „A két duci hölgy” (jegyezzük meg: mások költségén!) elővarázsolt. A szűkösködő családokban is imádnak jót zabálni! Imádják, sőt, kikövetelik, hogy az egyszerű alapanyagok is finomat szolgáltassanak, s ebben van a pláne! A beszélgetés érett szakaszában hangzik el, hogy bizony a konyhaművésznő is fölszedett terhessége, szülése idején uszkve húsz kilót, ami nem csekélység, ha nem társul hozzá kellő elszánás a mínusz húsz eltávolítására: futással, kemény sporttal, saláták fogyasztásával. Csakhogy Stahl annyiban is különbözik jelenkorunk kalóriamágusaitól, hogy mindebből nem gyárt járulékos reklámot, nem ontja művészete igéit. Egyszerűen felnőttként kezeli nézőit. Bízván a szakácskönyvekben jelzett adatok serkentő hatásában.

S vonatkozik mindez az általa művelt élvezeti szakma egészére. Hogy nincs értelme a gombóc forralásához kötődő időt lecsalni. Semmi értelme a konyhai edények fotogén felstilizálásának. A csalásoknak, ahogyan oly gyakran szaporítanak a semmiből teli serpenyő zöldséget, tésztát, halat, mártást a németalföldi festészet gazdagságát mímelve.