Szabó István: Nem a szavakhoz próbáltunk hűségesek lenni

Szabó István: Amikor főiskolások voltunk, főleg az olasz neorealizmus volt hatással ránk. (De Sica, Visconti, Rossellini.) Ezekhez a filmekhez hozzá lehetett férni, mi minden filmet láttunk, ami bejött az országba, függetlenül attól, hogy elfogadták-e vagy sem, nekünk levetítették. Az 50-es évek végén megjelentek a francia újhullám filmjei: a Négyszáz csapás és a Kifulladásig. Ezekből nemcsak új szemlélet és új életérzés áradt, de a kamerát is szabadon kezelték, „camera stylo"-nak nevezték, azaz a kamerát úgy fogták fel, mint egy töltőtollat, amivel írni lehet vagy akár rajzolni. Elindult egy új szellemiség, ahol a film formája megváltozott, ahol a „papa mozijának” összes törvényét felrúgták. Minden szabályt, amit mi megtanultunk a filmezésről, figyelmen kívül hagytak, elkezdtek teljesen szabadon filmezni és ez nagy hatással volt ránk.

 

filmhu: Akkor ennek a lemásolása történt a magyar újhullámban?

Sz.I.: Nem, nem mintáztuk le, csak megtanultuk, hogy a kamerát lehet szabadon kezelni, hogy nem kell olyan szigorúan használni a statívot, lehet szabadabban mozogni. Mindezt dokumentumfilm készítéshez is használtuk, mint például Sára Sándor a Cigányok-ban. Mi is megpróbáltuk a kamerát töltőtollként használni, amivel vázlatokat csinál az ember. Ezt nem tanították, mindenki maga kísérletezte ki. Volt olyan, akinek aztán Antonioni fontosabb volt, mint Godard, vagy Truffaut. Különböző irányokba indultunk el és ez a filmeken is meglátszik.

filmhu: Első nagyjátékfilmje, az Álmodozások kora elkészülésében nagy szerepe volt Herskó Jánosnak. Ma egy 25 éves rendezőnek nem feltétlenül van ilyen mentora.

Sz.I.: Ma sokkal, kétségbeejtően nehezebb. Nem hiszem, hogy ma ennyi idősen valaki el tudja készíteni az első nagyjátékfilmjét. Pedig a filmkészítést is úgy lehet megtanulni, ha ez ember alkalmazza, ha látja, hogyan nem működik valami, ha tanul másoktól és a saját hibáiból.

filmhu: Lát ma olyan fiatal filmest, aki mögé ön úgy odaállna, mint anno Herskó?

Sz.I.: Nincs rá szükségük, de több olyan magyar filmrendezőt is látok, akiről úgy gondolom, hogy máris csinált remek filmeket és még fog is. Gondolok Kenyeres Bálintra, Munduczó Kornélra, Fliegauf Benedekre, Pálfi Györgyre, Hajdu Szabolcsra. Érdekes, hogy még azt mondom rájuk, fiatalok, pedig már ők is közel vannak a 40-hez. Mi huszonévesek voltunk, amikor az első filmjeink készültek.

filmhu: Nem is fordult önhöz a fent említett nevek közül senki tanácsért?

Sz.I.: Van, akivel szoktam beszélgetni közülük, de ez nem tanács. Mi sem tanácsért fordultunk az idősebbekhez, hanem beszélgettünk. Voltak, akik hagyták, hogy beszélgessünk velük. Herskóval lehetett beszélgetni, Jancsóval is, Fábrival nagyon lehetett beszélgetni.

filmhu: Az irodalmi adaptációk sora a Mefisztóval kezdődött, de az első női író, akit adaptált, az Szabó Magda. Az ajtó inkább „női” könyv. Éretheti egy férfi két bonyolult női lélek egymásnak feszülő viszonyát?

Sz.I.: Nem inkább emberi könyv? Vannak irodalmi művek, melyeket nők inkább meg tudnak írni, mert olyan titkai vannak a női léleknek, amiket férfiak nem értenek. De akkor mi lesz Anna Kareninával, Natasa Rosztovával és a Három nővérrel? Ezeket megírni mélyebben, szebben, szerintem nem lehet, pedig férfi írta. Ebbe a vitába nem is szeretnék beszállni, mert annyira másképp gondolkozom. Az ajtó egy történet két emberről, két nőről. Két nő, akik mindketten határozott világképpel rendelkeznek, mindkettőjüknek erős karaktere van, és mindketten érvényesíteni szeretnék a világról alkotott képüket a másiknál. Azt szeretnék, ha a másik úgy élne, ahogy ők gondolják. De annyi minden másról szól még ez a könyv és a film is. Szól arról, hogy a történelem, a politika, a társadalom és az ebből adódó körülmények mennyi mindent okoznak, amire az a reakció, hogy valaki egyre jobban bezárkózik és egyre több réteggel védi magát, amitől aztán nagyon nehéz közel jutni hozzá. Szól arról is, hogy el szabad-e engedni valaki kezét, ha ő azt kéri, engedjük el, holott meg lehetne menteni, hogy árulás-e, ha valakit nem hagyunk meghalni, hanem megtartjuk és ennek mi a következménye. Az ajtó igazi nagy mű, ami annyi mindenről szól.

filmhu: Amúgy általában a forgatókönyveket is saját maga írja. Ezek a művek mitől meggyőzőbbek a maga forgatókönyveinél, vagy más műveknél?

Sz.I.: Olyan irodalmi műveket sikerült eddig megfilmesíteni, amelyekben mindig találtam valamit, amit én is szeretnék elmondani. Ami számomra is fontos, amiből lehet tanulni, ami élni segít.

filmhu: Ha valaki nem olvasta a könyvet, van önmagában csak a filmnek is egy saját, vagy másik olvasata?

Sz.I.: Egy filmnek más a természete, mint egy regénynek. A regény a szavak egymáshoz való viszonyával fejezi ki, amit szeretne. Egy író által nagyon nehezen megtalált szavak azok, amelyek egymással kapcsolatba kerülve energiát sugároznak, ami megmozgatja az olvasó fantáziáját. Egy filmben élő arcokon kell, hogy megjelenjenek az érzelmek, ezeket követi a néző, ez tehát egy más médium. Ha egy regényt megfilmesítünk, meg kell találni az új formát, nem a szavakhoz kell hűségesnek lenni, hanem az író üzenetéhez, elképzeléséhez. Az ajtóban Szabó Magda azt írja, hogy Emerenc magas, széles vállú ember. Helen Mirren ehhez képest alacsony, vékony törékeny asszony, de a lényege, a belső tartása, a határozott világszemlélet, ami árad belőle, az száz százalékban megfelel annak, amit Szabó Magda megírt. Nem a szavakhoz próbáltunk hűségesek lenni, hanem a lényeghez. Az irodalom és a film között a másik alapvető különbség, hogy az irodalmi műnek mindig két alkotója van: az író, és az olvasó, aki ezt a saját emlékei, ismeretanyaga alapján képpé varázsolja. Helen Mirren, Bánsági Ildikó, Tóth Ildikó, Györgyi Anna, Kerekes Éva közül például mindenki lehetne Anna Karenina, pedig mindegyik nagyon más karakter, de ezzel a sorssal azonosulni tud, benne van ennek a sorsnak a titka, így akár felül is tudják írni az általuk elképzelteket, bármit is gondoltunk előtte Anna Karenináról.

filmhu: Tudjuk, hogy a film koprodukció: Helen Mirrenre és Martina Gedeckre is emiatt esett a választás. Magyar oldalról ki képzelhető el a két női szereplő helyébe?

Sz.I.: Volt elképzelésem róla, sőt nagyon határozott elképzelésem volt. Akikre gondoltam, ők tudják is, mert beszéltem velük róla, olyanok, akikhez hűséges vagyok, mert óriási színésznők, de ezt most nem mondom el, elég, ha ők tudják.

filmhu: A kutyát valahogy tacskószerűbbnek képzeltük többen is, meglepett, hogy ekkora..

Sz.I.: A kutyát egy kivételes tehetségű állatvédőnek és állatidomárnak köszönhetjük, ő trenírozta és tanította Violát, Horkai Zoltánnak hívják.

filmhu: A végső jelenet, amikor Szabó Magda belép az elzárt szobába, amit még neki sem volt szabad látnia és érintésre összedőlnek a bútorok, mert annyira szétette a szú, az miért maradt ki a filmből?

Sz.I.: A bútorok porrá válását csak komputertechnikával lehetett megoldani. Ezt mi meg is csináltuk, de amikor visszanéztem az összevágott filmet nagyvásznon, az volt az érzésem, hogy az élő arcok, melyeken élő és valóságos érzelmek születnek meg és mellettük ez a technika, mint egy sci-fi filmben és nagyon nem illett össze a kettő. Így aztán elnézést kértem a film producereitől és kihagytam belőle ezt a jelenetet.

filmhu: Találkozott valaha Szabó Magdával személyesen?

Sz.I.: Igen, sokszor, de Az ajtó kapcsán nem, mert amikor eldőlt, hogy Az ajtóból filmet lehet készíteni, ő már nem élt. Sokat beszélgettük arról, hogy esetleg a Katalin utcából csinálunk filmet, de végül Az ajtó elsodorta ezt az elképzelést. Az ajtó olyan gyönyörű kamaratörténet, ami lehetőséget adott a színészek arcán az érzelmi változások megmutatására és ez engem mindig sokkal jobban izgat, mint bármilyen látványos dolog. Olyan látványokat, amik az amerikai filmekben vannak, úgysem tudok produkálni, ez egy más foglalkozás. Szabó Magda nagyon szeretetreméltó ember volt és nyitott mindenre, sok mindenről lehetett vele beszélgetni, de ami a legfontosabb, hogy elképesztő műveltséggel rendelkezett. A mi generációnk másképp járt iskolába, a mi műveltségünk soha nem került a közelébe sem az ő generációja műveltségének, ezért számomra nagy élvezet volt hallgatni őt. Fantasztikusan ismerte az irodalmat, de ezt a könyveiből is lehet tudni, ahogy hivatkozik a görög és latin kultúrára.

filmhu: Ismerte Martina Gedeck és Helen Mirren előtte Az ajtót? Mit szóltak egyáltalán a műhöz?

Sz.I.: A film forgatása előtt mindketten elolvasták, mert van belőle jó német és angol fordítás is és mindkettőjüket lenyűgözte a könyv.

filmhu: Fliegauf Bence most ugyanazt a díjat, a Grand Prix-t kapta meg Berlinben, amit ön is kétszer (Bizalom, Édes Emma, drága Böbe). Mit érez ilyenkor?

Sz.I.: Örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy a magyar filmben van valami, mire odafigyel a világ. Azért az tudni kell, hogy a film helyzete és nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagyon megváltozott és nem csak a válság miatt. A film, a magyar film akkor érte el a legnagyobb eredményeit, amikor a társadalom és a politika számára is fontos dolog volt. Aztán a televízió átvette ezt az érdeklődést, ennek sok következménye lett a filmre nézve is, főleg formailag. A közönség is másképp viselkedik ma a moziban. De egyre kevesebben járnak már moziba, mert az internetről azt töltenek le, amit akarnak, a nagysikerű amerikai filmeknél is harmincan ülnek a hatalmas nézőtéren. Az a moziközönség, ami régen volt, ma nem létezik és ezzel a kihívással is szembe kell nézni. A film is lassan megszűnik, mint rögzítési nyersanyag, elképesztő változás van, ami a tartalom változásával is jár. A lényeg az, hogy hűek maradjunk ahhoz, amit el akarunk mondani. Vannak élő emberi arcok, melyeket nekünk meg kell mutatni, hogy rögzíteni lehet egy emberi arcon a megszülető érzelmet, a megváltozó gondolatot a maga mozgásában. Ez kifejezési eszköz lett és az is marad. Nem a technika a lényeg.

filmhu: Lehet, hogy a következő Szabó István-mozi is egy adaptáció lesz? Motoszkál még önben Az utas és holdvilág?

Sz.I.: Félek, hogy Az utas és holdvilág ma anyagilag kivitelezhetetlen. Olaszországban játszódik szinte végig, egy kevés a Budai várban és Párizsban és erre anyagi hátteret találni Európában szinte lehetetlen, mert a mű nem annyira ismert, mint mondjuk egy Márai-regény. Márpedig a film sajnos pénzbe kerül.

Nézd meg velünk Az ajtó című filmet, a vetítés után a vendégünk Szabó István rendező!