filmhu: Hogyan született meg a film alapötlete?
Szentgyörgyi Rozi: Mi első sorban amatőr színjátszók vagyunk, az utcaszínház műfaját képviseljük. Évek óta játszunk középkori komédiákat, ezekből, a régkori históriákból állítottuk össze a film történetét. Főszereplői a női nem lazább képviselői, de emellett a film a zenészek, énekmondók víg életéről is szól. A nő-férfi kapcsolatot boncolgatjuk benne, azt hogy régen sem volt másképp, mint most, csak a megnyilvánulások voltak másabbak.
filmhu: Erre a filmre is jellemző lesz a tőled megszokott cinikus társadalomkritika?
A női nem lazább képviselői
Szentgyörgyi Rozi a filmben
Sz. R.: Nem, mert némiképp más jellegű, mint az eddigi munkáink. Inkább lebegés valóság és az álom határán, sokszor nem tudható mi igaz és mi mese. Egy bordélyházban mesélődik a történet, ami valójában nem is bordélyház, hanem malom. A lányok esténként átváltoznak, és elképzelik, mi lenne, ha bejönne hozzájuk a helytartó, mi lenne, ha férjhez mennének, és milyen lenne a házasságuk.
filmhu: Hogyan lett a színpadi munkából film? Egyszerű kirándulásként jutottatok el ehhez a vizuális művészethez?
Sz. R.: Igazából minden a véletlenek sorozata, ha egyáltalán vannak véletlenek. Gyerekként arról álmodoztam, hogy vándorszínész leszek, mint Déryné, aztán mégis rendes ember lett belőlem, bár sehogy sem tudtam beilleszkedni az úgymond normális életbe. Versmondó előadóművészként csavarogtam évekig, mint Dinnyés Jóska, aztán rájöttem, hogy nem szeretek egyedül lenni, szorongásaim vannak így néhány embert magam mellé gyűjtöttem. Akkoriban pezsdült meg az élet civil vonalon, alakítottunk egy kulturális egyesület, ami kimondottan a versmondás, a pódiumművészet, a gyerekek gátlásainak oldására született. Színdarabokat játszottunk, és általában finom társadalomkritikával éltük az életünket.
Ennek szellemében készítettünk egy anti-szappanoperát a helyi rádiónak teljesen improvizációs alapon, amire felfigyelt az egyik kereskedelmi tévé. Eljöttek hozzánk forgatni, így keveredett az egyesület közelébe Bolla Bertold operatőr, aki mögé látott ennek a dolognak. Két évig erősködött, hogy meg kellene jeleníteni mindezt a vásznon is. Eleinte teljesen eszköztelenül játszottunk, de szép lassan kitanultuk a szakmát, azt, hogyan kell viselkedni kamerák előtt. Nagyjából. Aztán felbátorodtunk az Amo család botrányos szereplése kapcsán, meg azon is, hogy annak idején a versenyfilmek közé jutott a filmszemlén. Úgy gondoltuk ezt a játékot folytatni kell.
Csavarogni évekig mint Dinnyés Jóska
Részlet a Szajhákból
filmhu: Honnan sikerült a filmhez anyagi támogatást szerezni?
Sz. R.: Nem kértünk állami támogatást, ahhoz túl kicsik vagyunk. A pályázatok is úgy vannak felépítve, hogy bizonyos önrésszel - és nem is kevéssel - kell rendelkezni. Nem mertünk ilyen kockázatot vállalni, teljesen önerőből készítettük a filmet. A helyszínt Turistvándi polgármesternője jóvoltából ingyen használhattuk, a filmzenét pedig Szőke Szabolcstól és az EKTAR együttestől kaptuk ajándékba.
filmhu: Ki a célközönség?
Sz. R.: Talán a 14 éven felüliek. Elsősorban elgondolkodtató a film, nem röhögtető, így nem várunk harsány nevetéseket. Benne van az élet. Sejtelmesen, titokzatosan. Néha reményt keltően, néha elkeserítően, de kellemesen lágyan.
