A sort a Szép alak vezeti: Kis Hajni már korábban is számtalan elismerést bezsebelő munkája hat (!) fesztiválon szerepel a hónapban. Az első májusi megmérettetésről, a már lezajlott, csehországi Opava városának szemléjéről is a Legjobb Rövidfilmnek járó díjjal érkezett haza a rendező, és ehhez hasonló, sikeres szereplésre számítunk a soron következő portugál, iráni, indiai, olasz és egy újabb cseh fesztiválon is.

A hónap fő szenzációja természetesen Szentpéteri Áron részvétele a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Cinéfondation szekciójában. A Friss Húson is díjazott Láthatatlanul 2600 nevezett alkotás közül került be az illusztris mezőnybe. Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint és Kárpáti György Mór után ezzel Szentpéteri Áron lett az ötödik SZFE-s diák, aki részt vehet a Cinéfondation versenyében.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben

Fekete Tamás Mélyvízben című, 20 perces dokumentumfilmje másfél éve járja a világot, több sikert is magának tudhatva. A film az elmúlt napokban a franciaországi Saint-Ouen városában tartandó FIDÉ dokumentumfilmes fesztiválon szerepelt, a hó végén pedig a Moldova-beli Cronograf versenyprogramjában vetítik. A Mélyvízben ezen túlmenően egyike annak a három filmnek, amely a teheráni Nahal Diákfilm Fesztiválon képviseli és az egyetem egy hallgatója készítette. Rajta kívül a Szép alak és Kovács István Betonzaj című alkotása is Iránba megy.

Fokozott SZFE-s jelenlét lesz május 23. és 27. között Portugáliában is, ugyanis a Portóban megrendezésre kerülő MIFEC Nemzetközi Diákfilm Fesztiválon szintén három filmmel képviselteti magát az iskola. A Szép alak és a Betonzaj mellett Hartung Attila Mindig csak című filmje is vetítésre kerül.

 

A hatodik diák Badits Ákos, akinek Boglárka című, a fantasy műfaját gazdagító rövidfilmje a már említett opavai mustrán kezdett a hónap elején, majd a május 19. és június 4. között zajló Porto Alegre-i Fantaspoa fesztiválon tekintheti meg a brazil közönség.

Címlap: Jelenet Kovács István Betonzaj című filmjéből