A legtöbb irodalmi feldolgozástól is eltér, nem csupán a forrásmű történetét akarja előadni, hanem a szemléletmódját és stílusát is sikeresen a saját médiumára adaptálja. Képes megvalósítani Krúdy Gyula impresszionista prózáját, amelyben összefolyik álom és valóság, jelen és múlt, ezért nagyon illik rá a tudatfilm kifejezés. A forgatókönyv ráadásul nem csupán egyetlen műre épül, hanem nagyjából másfél-tucatnyi Szindbád-novellát használ fel, sőt, Krúdy egyéb elbeszéléseiből és más szerzőktől is merít. Időrendileg egymással felcserélhető epizódokból áll össze, az egészet csak Szindbád halálának pillanata keretezi.
Szindbád / Fotó: NFI-Filmarchívum
A klasszikus filmélmény után épp, hogy csak sikerült időben visszaérni a belvárosi Hangvillába, Tolvaly Ferenc új dokumentumfilmjének premier előtti vetítésére. A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano négy magyar zarándok és spanyol lelkivezetőjűk útját követi, akik a jezsuita rend alapítójának nyomát követik gyalog sok száz kilométeren keresztül. A hosszas gyalogtúrából egyrészt látványos természeti tájakra és a (karantén miatt kihalt) történelmi településeire vezető útifilm kerekedik, amitől tényleg megjön az ember kedve Baszkföldre látogatni.
Dokumentumfilmként viszont kifejezetten eseménytelen. A válogatott lelki válságokban szenvedő fiatalok között a zarándokút szabályai szerint sem alakulhat ki interakció, így leginkább csak csendben vonulnak vagy áhítattal bámészkodnak különböző templomokban. Belső változásaikat a vezetőnek (és a kamerának) felmondott monológok hivatottak érzékeltetni, de nézőként így teljesen kívül maradunk a folyamatból. Az út spontán momentumait megfojtja a fennkölt zenei aláfestés és a felesleges lassítás. A jezsuita szerzetes szinkronizálva hallható, Hegedűs D. Géza szépen artikulált mondatai viszont előre megírt narráció benyomását keltik még akkor is, ha ezek elvileg az út során hangzottak el.
Szent Ignác újta / Fotó: Szent Ignác útja Facebook-oldal
Latinovits Zoltán születésének 90. évfordulója is az idei évre esik, a színészről a délután folyamán egy külön beszélgetés alkalmával emlékeztek meg az Óváros téren berendezett Filmio fröccsteraszon. A kockásterítős asztaloknál már nagyobb közönség gyűlt össze, ám Gelencsér Gábor beszélgetőtársai, köztük Latinovits fivére az utolsó pillanatban mondták vissza a szereplést. A filmtörténész így a moderátorral, Prokopp Dórával idézte fel a legendás színművész intenzív életét és 45 éves korában bekövetkezett, tragikus halálát.
A műsorvezető ezúttal nem örvendeztetett meg minket olyan váratlan kérdésekkel, mint amelyekkel az elmúlt napok nagy premierjeit tette emlékezetessé, Latinovitsról viszont valóban rengeteg érdekességet tudhattunk meg. Például azt, hogy Szindbád szerepét alig akarta elvállalni, nehogy “ő rontsa el” Huszárik régóta tartó munkáját, a rendező viszont Latinovits féltestvérét, Bujtor Istvánt kérte meg, hogy álljon kötélnek.
A színművész szerepeiben a vásznon és a színpadon is tükröződött az őrületbe hajló nyughatatlanság, amely az életében is jellemezte. Végletes személyisége viszont nehezen volt beilleszhető a Kárdár-korszakba, a hírhedt három T közül is leginkább a középső, “tűrt” kategóriába sorolták, emiatt soha nem is alakíthatott saját színtársulatot.
Latinovits 90 beszélgetés / Fotó: Magyar Mozgókép Szemle
Rendezni a veszprémi Petőfi Sándor Színházban engedték csak. A közönség egyik idősebb tagja felidézte, hogy darabjai meglepően konvencionálisak voltak, viszont hatása távozása után is sokáig meghatározta a színházat. Szintén a közönség egyik tagja tette hozzá a beszélgetéshez, hogy Latinovits utolsó filmszerepét, az Ötödik pecsét kegyetlen, civilruhás nyilasát úgy játszotta el, hogy a forgatási nap elején a Lipótmezőről hozták el, Fábri Zoltán pedig egy-két órán át nyugtatta a felvétel előtt.
Az esti szellők végre némi enyhülést hoztak az elmúlt napok pusztító forrósága után, így miközben Füreden a szakmai vendégek számára a Magyar Filmdíjak átadása zajlott az Anna Hotelben (a nyertesekről itt írtunk), mi Veszprémben maradva a Fran Palermo akusztikus koncertjével vezethettük le az elmúlt napok fáradalmait. Az első Magyar Mozgókép Fesztivál négy napját oly sok vetítéssel és programmal pakolták meg, hogy szinte minden programválasztás komoly lemondásokkal járt, de a FOMO-érzést (fear of missing out) már most enyhíti, hogy jövőre remélhetőleg hasonlóan változatos élményekben lesz majd itt részünk.
Muszatics Péter: A célunk, hogy a pandémia után visszahozzuk a mozizást, mint közösségi élményt
A fővárosból Veszprémbe és a Balatonra került a magyar film reprezentatív eseménye, amelyet ezentúl Magyar Mozgókép Fesztivál néven rendez meg az Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Filmintézet. A nemrég véget ért fesztivál programigazgatójával, Muszatics Péterrel beszélgettünk a szervezés kihívásairól, a komplex program kialakításáról és az idei tapasztalatokról.
Muszatics Péter / Fotó: Magyar Mozgókép Szemle
Az idei az első Magyar Mozgókép Fesztivál, de már tavaly is rendeztetek filmes eseményt a Veszprém-Balaton régióban. A Filmpikniket egyfajta tesztüzemnek szántátok?
A 2020-as Veszprém-Balaton Filmpiknik lényegében főpróbája volt az idei Magyar Mozgókép Fesztiválnak. Már akkor leteszteltünk sok szervezési pontot, másrészt kíváncsiak voltunk közönség reakcióra is, és ezeket a tapasztalatokat megpróbáltuk beépíteni az idei fesztivál szervezésébe. Az idei fesztivál minimum háromszor nagyobb a Filmpikniknél. Három városban, nyolc helyszínen zajlott, kilencven filmet vetítettünk, számos közönségtalálkozót és mintegy harminc kísérőprogramot rendeztünk.
A Magyar Mozgókép Fesztivál sokkal nagyobb léptékű esemény. Mennyi munkátok áll a szervezés mögött?
Egy elég komplex fesztiválprogram jött létre, ez több hónapos, komoly szervezési munkát jelentett, amit már februárban elkezdtünk. Kurucz Marion operatív igazgatót itt mindenképpen ki kell emelnem, aki összefogta a teljes stábot, és nagyon keményen dolgozott.
Hogyan oszlottak meg a szervezői feladatok az Európa Kulturális Fővárosa és a Nemzeti Filmintézet között?
A fesztivál közös munka eredménye, az EKF és az NFI munkatársai egyaránt részt vettek a szervezésben, legyen szó a kommunikációról, a logisztikáról vagy a tartalom kialakításáról.
Fotó: Magyar Mozgókép Fesztivál
Programigazgatóként számodra mi volt a legnagyobb kihívás?
Már a helyszínek kiválasztása és összehangolása sem volt egyszerű, de főleg a filmszelekció bizonyult nehéz feladatnak. Rengeteg magyar film készült az utóbbi időben, de a vetítési háló véges. Igyekeztünk a lehető legtöbb filmet beletenni, egymáshoz képest megfelelő idősávokban. Egyszerre ennyi helyszínnel nagy kihívás sakkozni, rengeteg órát töltöttem a programrács fölött. Az elosztásban egyrészt a megérzések, másrészt a fesztiválszervezői tapasztalat tud az ember segítségére lenni. Utána dupla, sőt, tripla ellenőrzést kértem kiválasztott kollégáktól. De hibák még így is óhatatlanúl előfordulhatnak.
A fesztivál másik elődjét, a Magyar Filmhetet, tavalyi nevén a Magyar Mozgókép Szemlét a Filmakadémia rendezte. Idén milyen feladat jutott számukra?
A Filmakadémia szerepe az idei évben a Magyar Mozgókép Díj jelöltjeinek kiválasztása és a díjátadó lebonyolítása volt.
A jelölt és a nyertes filmek közül viszont nem mindent lehetett látni a fesztiválon, például a legtöbb díjat elnyerő Post Mortemet sem.
Valóban volt olyan film, ami nem került be, de csak kevés. Ennek kizárólag forgalmazási okai vannak, a Post Mortem például csak októberben kerül mozikba. A filmeknél mindig a gyártóval és a forgalmazókkal egyeztetünk a bemutatásról, ebben az ő szavuk a döntő.
Toxikoma közönségtalálkozó / Fotó: Magyar Mozgókép Fesztivál
A Filmhétre nem volt jellemző, hogy tobzódott volna az új mozipremierekben, most viszont az év legjobban várt filmjeit lehetett megnézni először. Ez csak annak köszönhető, hogy a járvány miatt ennyire feltorlódtak a bemutatók, vagy meghatározó vonása lesz a jövőben is a fesztiválnak?
Fontos, hogy egy fesztiválnak legyenek premierjei, ez adja meg a sava-borsát. A Toxikoma bemutatóján is láthattuk, mekkora adrenalin-löketet ad a látogatóknak és az alkotóknak is, hogy egy ilyen alkalommal mutatkozik be a filmjük. Egy fesztivált premierekkel, kísérőprogramokkal lehet igazán izgalmassá, élettel telivé tenni. Ennek egy másik dimenzióját a közönségtalálkozók jelentik, majdnem minden filmhez igyekeztünk kapcsolni, legyen premier vagy sem.Természetesen folytatni szeretnénk a fesztiválpremierek sorát, jó iránynak gondolom, túl azon, hogy ennek a fesztiválnak az alapvető funkciója az, hogy számba vegye és összegyűjtse az adott év magyar filmtermését.
Milyen szempontok voltak az idei kísérőprogramok kialakításában? Melyik eseményre vagy a legbüszkébb?
Arra törekedtünk, hogy igazi kavalkád jöjjön létre. A felnőtt nézők mellett a fiatalokat is megszólítjuk, két éves kortól kezdve a középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló programokig. Hangsúlyos a filmtörténeti szál, de próbáltam rá ügyelni, hogy arányosan jelenjen meg a struktúrában. Több apropó is van: idén 120 éves a magyar film. Megünnepeltük, hogy van egy óriási múltra visszatekintő, ugyanakkor rendkívül életerős magyar filmművészet. 100 éve született a magyar film egyik legnagyobb alakja, Jancsó Miklós, akiről szintén megemlékeztünk. Egyik legjelentősebb filmjét, a Fényes szeleket éppen itt forgatta a veszprémi várban. Nem is beszélve arról a rengeteg alkotásáról, amiket a Balaton-felvidéken készített, különösen pályájának második szakaszában, mint az Égi bárány.
Többrétű programot állítottunk össze a tiszteletére. Többek között Jean-Louis Comolli nagyon ritkán látható portéfilmjét vetítettük, tudtommal első alkalommal Magyarországon, pedig 1968-ban készült. Jancsó a veszprémi várban sétál, mesél önmagáról és alkotói látásmódjáról. A várban mi is szerveztünk egy Jancsó-sétát, ahol a résztvevők a Fényes szelek helyszíneit járhatták be. 50 éves a Szindbád, amelyben szintén van veszprémi kapcsolat az idén 90 éve született Latinovits Zoltán személyében, aki a helyi színházban rendezett annak idején. A Filmre vele! pitchfórum az egyik kedvenc programunk volt, itt kortárs regények szerzői mutathatták be műveiket a filmeseknek és a közönségnek. Arra törekedtünk, hogy ne csak egy 10-20 főt érdeklő esemény legyen, hanem egy szórakoztató, irodalmi-filmes show. Ha csak egy regényből is film születik, már megérte.
Fotó: Magyar Mozgókép Fesztivál
Nézői szempontból mekkora volt az érdeklődés idén a fesztivál iránt?
Úgy látom, hogy kifejezetten nagy volt az érdeklődés a premierek iránt, a Toxikoma előtt is sorok kígyóztak, és a többi programon is szép számban vett részt a közönség. Ez betudható annak is, ami a fesztivál célja: hogy visszahozzuk a mozizást, mint közösségi élményt a pandémia hosszú hónapjai után. Annyira jó látni, hogy az emberek maszk nélkül felszabadultak, együtt nézhetik a filmeket, nevetnek, izgulnak, átélik a filmes élményt, utána beszélgetnek egymással és az alkotókkal.
