“Valakivel együtt éltél egy hónapig, olyan mintha már házaspárok lennétek. De vége a nyárnak, lejár a vízum, haza kell menni. Ez egy érthetetlen váltás, egy természetellenes határvonal, mert egy kapcsolat nem így működik. Egy távkapcsolat egyetlen napját meséli el, egy olyan napot, amikor a két szerelmesnek el kell búcsúznia egymástól, és szembenézni vele, hogy ismét tízezer kilométer távolság lesz köztük. Hogyan tudnának együtt maradni? Zöldkártyás házasságot kell csinálni. De ez egyáltalán nem olyan egyszerű, ahogy képzelik. Röviden ennek a kudarcáról és az elválás traumájáról szól” - mesélte Az első kettő című bemutatkozó filmjéről Szövényi-Lux Balázs.

A cím abból jön, hogy feltesszük a kérdést, mi lett volna, ha ők ketten lettek volna az első két ember, akik szerelembe esnek a történelem kezdetén.” Két párhuzamos valóság szövődik egybe, miközben a párt (Bergendi Barnabás és Hannah Saxby) napjaink Budapestjén követjük egy hektikus nap során, miközben egy idilli, természetközeli édenben is látjuk őket. “Ez a fantázia megjeleníti azt, ami az embert az utolsó nap pánikjában eltölti: lehetne így is élni? Egy végső álom, egy pánikreakció, amibe be akarsz takarózni. Tudom, hogy holnap már repülő, de egy picit hadd ignoráljuk. Képzeljük el, hogy nem létezik sem idő, sem nyelv, sem távolság.

Szövényi-Lux Balázs rendező és Hannah Saxby / Fotó: Hart Csaba

 Az első kettőt mikroköltségvetésből, javarészt angol nyelven forgatták le szeptember folyamán. Rendező-forgatókönyvírója, Szövényi-Lux Balázs fiatalon, autodidakta módon kezdett filmezni, tanulmányait a Pázmány BTK kommunikáció szakán, majd az Edinburgh-i Egyetemen végezte. Katapult című kisjátékfilmjével több nemzetközi díjat nyert, köztük kettőt a 37. Chicagói Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon. “Lényegében a nagyjátékfilm is ugyanabból a személyes tapasztalatomból, egy két és fél éves távkapcsolatból nőtt ki, mint a Katapult, csak nagyon más szakaszából. Ebben már nem gyerekek, hanem fiatal felnőttek vannak. A mesék ideje lejárt, alapvetően két embert látunk a 21. század valóságában, a vízumok és az idő szorításában.”

A forgatókönyv első vázlatát a szakítás után fél évvel, hirtelen felindulásból, két hét alatt írta meg. “Azt tartottam szem előtt, hogyha kell, akkor minimális pénzből is meg lehessen valósítani. Példaértékű volt számomra, ahogy Reisz Gábor megcsinálta az első nagyjátékfilmjét. Lehet türelmesen pályázni, hosszú hónapokig fejleszteni, de van olyan projekt, ami elbírja, hogy az ember egyszerűen nekimegy és megcsinálja magától.

Bergendi Barnabás / Fotó: Hart Csaba

A Katapult chicagó-i sikere után Balázs először két cég producereinek, Felszeghy Ádámnak és Nagy Lászlónak (Umbrella Collective), valamint a Farkas Ádám-Martonffy Zoltán párosnak (CineSuper) is megmutatta Az első kettő szkriptjét. “Nagyon lelkesek voltak, mindketten egyből azt mondták, hogy csináljuk meg. A két cég biztosította hozzá az anyagi hátteret.” A film kevesebből készült mint egy Inkubátoros elsőfilm. A forgatást 2020-ban szerették volna elkezdeni, de a munka a járvány miatt idén nyárra tolódott. A köztes időt Balázs arra használta, hogy tovább finomítsa a forgatókönyvet.

Boldizsár szerepére Bergendi Barnabást, a Pécsi Nemzeti Színház színészét választották, akit eddig a Foglyok és a Brazilok című filmekben láthattunk. Amerikai párját, Sasha-t egy angol színészhallgató, Hannah Saxby formálja meg. “Nagyon sokáig castingoltam, de végül nem én találtam rájuk, hanem ők találtak rám, mindketten egy online hirdetés alapján jelentkeztek. Nem csak közös kémiát kerestem, hanem azt, hogy eleve meglegyen bennük a karakter magva: egy veszteségélmény tapasztalata egy párkapcsolat esetében, ami nem azért ért véget, mert ők véget akartak neki vetni. Fontos volt, hogy értsék a törékenységét is ennek a kapcsolatnak.”

Szövényi-Lux Balázs és a főszereplők / Fotó: Hart Csaba

Boldizsár famíliáját egy igazi színészcsalád, Fazakas Géza, Magyar Éva és a gyerekük, Fazakas Bendegúz (a Katapult főszereplője) alakítja a filmben, akihez a fiú lánytestvéreként Schmidt Sára (Egynyári kaland, Apatigris) csatlakozott. Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő több évtizednyi szünet után állt a kamera elé, egy különleges karakterként, akit a rendező a saját nagymamájáról mintázott. Mellettük Nyakó Júlia is látható lesz egy anyakönyvvezető szerepében.

A filmben az álom és a valóság folyamatosan váltakozik. Az egyikben megmutatjuk, milyen lenne, ha egy édeni helyen, Ádámként és Évaként találkoztak volna a karakterek. Itt nincs idő, nyelv, ahogy társadalmi kötöttségek sem. A másik szál arról szól, hogyan zajlik Budapesten a nyár utolsó napja. Kiderül, mekkora káosz övezi őket, amikor sürgeti őket az idő, folyamatosan közeledik a repülő indulásának ideje. A két világ váltakozik és párbeszédben áll egymással, amíg a valóságban lekésik a metrót és lemerül a telefon, az álomvilágban békésen andalognak a folyóparton.”

Vass Gergely operatőr és a rendező / Fotó: Hart Csaba

Balázs ezúttal is Vass Gergő operatőrrel dolgozott, akivel korábban a Katapultot és Nicaraguában készült dokumentumfilmjét (Édenre találni) forgatta. “Gergővel sokat gondolkodtunk rajta, hogyan kéne elválasztani a két világot. Egy ideje már fekete-fehérben láttam magam előtt, de attól féltem, ha ilyet mondok egy operatőrnek 2021-ben, akkor letépi a fejemet. Egy pontos mégis egyszerre mondtuk ki, hogy legyen ez a megoldás. A főszereplők képletesen is egy fekete-fehér helyzetben őrlődnek, sok árnyék vetül rájuk, míg a másik világban vannak színek, minden tisztább.” Arra jutottak, hogy a valóságot fekete-fehéren, zaklatott, kézikamerás stílusban, az édeni létet levegőben úszó kamerával, csendéletszerűen ábrázolják.

A forgatás 16 nap alatt zajlott le. A film ugyan egyetlen napot mesél el, de nem csupán egyetlen lakásban játszódik. Egy eseménydús napot ölel, és ehhez sok helyszín illik. Egy-egy napig forgattak többek között a budapesti Hadik kávéházban, a Piarista Gimnáziumban, az Országúti Ferences Plébánián és Nagymaroson is. “Tudtuk hogy nincs második lehetőség, előtte és utána is mindenki be volt táblázva, egyik főszereplőnket várta vissza a színház, a másikat pedig Anglia. Ráadásul nagyon kellett figyelni a kontinuitásra, hiszen az egész egy nap alatt játszódik. Sokan féltek tőle, hogy így neki menjünk egy nagyjátékfilmnek. De ehhez képest minden nap sikerült leforgatni, amit elterveztünk és az időjárás is végig nekünk kedvezett.

Drahota Andrea / Fotó: Hart Csaba

Azt, hogy egyáltalán sikerült tető alá hozni a forgatást, a huszonöt fős stáb odaadó munkájának és Nemes-Jeles Veronika gyártásvezetőnek is köszöni: “Elképesztő energiával vetette bele magát, már azelőtt, nyakába vette a projektet, hogy hivatalosan elkezdett benne dolgozni. Már egy másik munka közben, szabadidejében is ezzel foglalkozott.” Elárulta az is, hogy a forgatáson szó szerint áldás volt. “Korábban sosem hittem ebben, de elmentem egy volt tanáromhoz, aki pap tanár a piarista gimnáziumban és ő megáldotta a produkciót. Úgy látszik, hogy működött. Annyira flottul ment minden, hogy többen is mondták utána, innentől kezdve áldás nélkül nem forgatnak!

A filmet Balázs saját maga vágja, alapvetően másfél órás játékidővel tervez. Az első kettő utómunkával együtt legkorábban 2022 tavaszán készülhet el.