Beszélgettünk a sorozat producerével, Wayne Henryvel és Angyalosy Eszterrel forgatókönyv fejlesztővel. Előbbivel már Kolozsvárott is találkoztunk Az Árnyak (Umbre, a román HBO saját gyártású krimi sorozata – a szerk.) premierje kapcsán (cikkünk itt).  Dolgozott a cseh, a román és a lengyel verzióján is a Terápiának. Szerinte mindegyik verzió egyedi, és a fő különbséget a terapeuta karaktere hozza, ami sarkalatos pontja a sorozatnak, minden belőle fejlődik ki. A lengyel introvertált, nem mutat érzelmeket a román szintén fegyelmezett. A cseh kolléga viszont extrovertált. Mácsai szerinte a valóságban is terapeuta, akinek van valami problémája, vele nyugodtan megbeszélheti. Angyalosy Eszter forgatókönyv-fejlesztőt arról kérdeztük, miért nem lesz több évad: bevallása szerint évente csak egy saját gyártású sorozatot készítenek, és már inkább eredeti magyar fejlesztésekre koncentrálnak, amiket nem csak magyar, hanem nemzetközi piacra is szánnak.

 

Enyedi Ildikó, Mácsai Pál

A forgatókönyvírók közül Tasnádi Istvántól és Baráthy Györgytől is kérdezhettünk. Az ötből négy író (a filmes Gigor Attilát leszámítva még Jeli Viktória és Székely Csaba is) színházból jön, maga a Terápia pedig sokkal inkább hasonlít színházra, mint a filmre, mivel két színész beszélget benne egy szobában olyan dolgokról, amit nem látunk. Baráthy szerint az írás során egymás dramaturgjai is voltak, közösen felolvasták a draftokat és mindenki kommentálhatta a mások által megírt szálakat is. Tasnádi arról beszélt, hogy már az első évad idején is többek között azért vállalta a munkát, mert látta, hogy ezek az epizódok valójában egyfelvonásos drámák. Baráthy írta Bárdos Adél, azaz a Balsai Móni által alakított pszichiáterét, Tasnádi pedig a kényszerbeteg Krisztina (Schell Judit) történetvonaláért volt felelős. Mivel Dargay András gyakran viselkedik terapeutához méltatlanul, Balsai karakterét egy vérprofi mintapszichiáternek szánták, Schell pedig egy rejtett terrorban élő nő egy tradicionális, macsó társadalomban, aki nem is tudja, hogy el van nyomva, és Tasnádi szerint sokan vergődnek ebben a csapdában.

 

Nagypál Orsi

Schwechtje Mihály (akinek Remélem legközelebb sikerül meghalnod c. filmjének forgatására tavaly mi is kilátogattunk) eredetileg casting directorként került bele a harmadik éved produkciójába, végül azonban ő kapta meg a kényszerbetegségben és egy rossz házasságban szenvedő Kriszta (Schell Judit) epizódjainak rendezését is. Elmondta: ,,Nagyon egyszerűnek tűnő, ám szigorú forma, hogy két ember egymással szemben ül és távoliak-közeliek váltogatják egymást. De a korlátok azok, amik nagyon izgalmasak. Hogyan lehet ezekkel az egyszerű keretekkel feszültséget építeni vagy épp feloldani azt. Olyan, mintha valakinek négy hangból kéne zeneművet írnia.”

 

Gigor Attila

Mácsai Pál az idei évadban rendel utoljára Dargay Andrásként. Nem sokon múlott, hogy annak idején megkapta a szerepet, mivel kék a szeme: ,,Voltak olyan vélemények az alkotók közt, hogy a tekintetem eggyel hidegebb annál, minthogy segítsen a partnereknek megnyílni.” Az utolsó epizódok kapcsán elmondta, hogy a három évad együtt kerek, egész történetet alkot. A sorozat sikerét sem tartja véletlennek. Az alapötletben, rendezők és színészpartnerei munkájában, valamint a kiérlelt forgatókönyvekben látja okait. Dramaturgiailag rafinált elegynek írta le: ,,Hiába nem pofozzák egymást a szereplők, kalandfilmként is működik. A betegeket és a terapeutát ugyan nem az indiánok kergetik, de mégis veszélyhelyzetben vannak, a néző tud velük azonosulni. Másrészt pedig krimi, mivel nyomozás zajlik. A terapeuta detektívet játszik, meg kell találnia egy rejtett dolgot, valamit, amit a betegek titkolnak és elfojtanak. Mindemellett pedig voyeur, kukkoló film. Olyan privát helyzetbe enged betekintést, amelyben csak ketten szokás lenni, mindenki más illetéktelen.”

 

Mácsai Pál

Az idei klientúra legifjabb tagját, Zsoltot, a barátnője meggyilkolásáért elítélt lakótelepi srácot Vilmányi Benett alakítja, akinek eddigi legnagyobb szerepe a sitten szocializálódott karakter. (Benettel nemrég Dudás Balázs Welcome c. kisfilmjében találkozhattunk az idei BuSho filmfesztiválon, egyre sűrűsödő színházi munkái mellett pedig legközelebb Kárpáty György Mór Gerilla című kosztümös filmjében láthatjuk.) Zsolt szinte kizárólag börtönszlengben kommunikál a terapeutával, Benett tanult is a szerephez olyan kifejezéseket, amiket a mindennapokban is szívesen használ, ilyen pédául, hogy "Ott van a vére az ablakban.", ami annyit tesz, hogy valaki gyáva. A szerepre való felkészüléskor többször is megnézte Monory Mész András klasszikus dokumentumfilmjét, a Bebukottakat, amely a fiatalkorúak tököli börtönének lakóit szólaltatta meg, de Zsolt nyers modorához a fociöltözőből is jócskán merített ihletett.

Balsai Móni

Udvaros Dorottya memória- és karriergondokkal is küszködő színésznőt alakít a befejező évadban. Persze ennél sokkal több probléma van az életében, a leghangsúlyosabb a családi vonal és a rákos megbetegedésben szenvedő húgával való kapcsolata lesz. A szerepben különösen az érdekelte, hogy a közös foglalkozáson túl mik azok az azonosságok, amik megvannak benne és a sorozatbéli karakterében, Editben. Ilyen közös pont például, hogy Editnek is színésznő az édesanya, valamint az, hogy a gyerekének sem konfliktusmentes, hogy híres művész az anyja, akivel nem mehet végig az utcán anélkül, hogy ne ismernék fel lépten-nyomon. Az viszont mindenképp nagy eltérés, hogy amíg Edit karrierje mélypontjaként éli meg, hogy jégkorcsolyás valóságshowba hívják, addig Udvaros számára remek élmény volt egy korábbi táncos tévéműsorban szerepelni. „Ez egy pici affektálás a részéről.” - mondta a régi színpadi szerepeit sirató Editről.

 

 Czintos József 

Az új évaddal kapcsolatos legnagyobb meglepetés talán az volt, amikor a sorozat alkotói bejelentették: bizonyos történetszálakba több műfaji elemet is becsempésznek, ilyen például a Czintos József által alakított Sándor története, amelyben krimibe illő fordulatokra számíthatunk. Sándor sztorija drámaian indul: az idős, erdélyi férfi elveszíti a feleségét, fia és felesége pedig Budapestre hozzák, hogy együtt éljen a családdal. A beilleszkedés azonban nem megy könnyedén, ezért fordulnak Dargayhoz: ,,Kitépik a gyökereit, elhozták a faluból, ahol leélte az élete eddigi részét, elhozták egy világvárosba. Az öreg vakarja, tépi, cibálja magát.” - foglalja össze Czintos az alaphelyzetet, amely bonyolódik, ahogy felsejlenek más, rejtélyesebb okok is. A marosvásárhelyi születésű színész felismerte, hogy az erdélyi író, Székely Csaba munkájával van dolga, amikor kézhez kapta az első forgatókönyvet, például a jellegzete nyelvi jegyekből.

A Terápia harmadik, egyben befejező évada november 13-án érkezik az HBO-ra, a korábbi évadok pedig bármikor megtekinthetőek az HBO GO-n, az HBO online videótárában.

Werkfotók: HBO/Sághy Tímea