In the Shadow (Ve Stinu) - Official Trailer from Bleiberg Entertainment on Vimeo.
A film esős éjszakai utcaképpel kezdődik, ahol gyanús alakok gyülekeznek. A tipikus neo noiros felütésben két ember feszíti fel az ékszerbolt páncélszekrényét. A rablással Hakl rendőrfőkapitányt bízzák meg, aki a szálak mentén gyorsan eljut a prágai zsidóközösséghez. A bizonyítékok nem egyértelműek, viszont megjelenik az állambiztonság részéről Zenke, aki azt állítja, hogy évek óta a szervezett cionista mozgalmat göngyölíti fel. Ekkor hirtelen megoldódik az ügy, a hitközség szekrényeiben meglelik a bűnjeleket, és letartoztatják az egész közösséget, majd perbe fogják. Hakl azonban nem nyugszik, érzi, hogy más erők is munkálkodnak a háttérben, ezért tovább nyomoz az ügyben. Ahogy egyre jobban belemélyed az igazság feltárásába, egyre több hulla szegélyezi útját és végül már családja sincs biztonságban.
Ondříček panorámájának minden karakterével az ötvenes évek csehszlovákiai hatalmi és társadalmi szereplőit akarta demonstrálni. Van itt családos, tisztességes nyomozó, korrupt kapitány, vádolt, elnyomott és bebörtönzött holokauszt túlélő, meghurcolt SS-katona stb. De mivel ezek közül csak két személy érdekelte az alkotókat (Hakl és Zenke), ezért a karakterek is egysíkúak lettek, és a motivációk is néha erőltetettnek hatnak. A főszereplő, Hakl érzelmi válságát is csak azzal érzékelteti a film, hogy nem tud aludni. Szereti feleségét, rajong gyermekéért, mégis meghasonul a rendszer miatt. Hakl tipikus karakterszerep, amit erőteljesen alakít az Olthatatlanból ismerős Ivan Trojan. Az ő ellentéte a sokkal életszagúbb és különös módon a forgatókönyv által jobban is kidogozott, Sebastian Koch által megformált Zenke. Ő is szabadulni szeretne a rendszertől, amely megzsarolta, de jelleméből fakad, hogy képes az árulásra és a megalkuvásra is. Kettejük egymásnak feszülése mutatja meg a rendszer igazságtalanságát. Ebből a szempontból Zenke karaktere a jobb; nem igazán drukkolunk neki, de jobban megértjük döntéseit, miközben végig a nézőben tartja a tüskét negatív személyiségével kapcsolatban.
A film követi a thriller műfaji jegyeit, a karakterek egyenetlenségét leszámítva korrekten adagolja a „rejtélyt”, de a film végi csattanó nem a nyomozással lesz kapcsolatos, hanem a főszereplő erkölcsi döntésével. A szereplők bizonytalanságát és rettegését még az erősíti, hogy a filmet keretbe foglalja a csehszlovák pénzügyi reform, amely után egész családok tartalékai estek szét. Az apák helytállása azonban új generációt nevel és az igazságtalanság tüskéje egy egész nemzedékben megmarad, akik majd az 1968-as prágai tavaszban veszik fel a kesztyűt.
Ondříček mozija hasonlít a magyar A vizsgához és a német A mások életéhez: sötét terek, kétséges és elbukó főhősök. Ami azonban a magyar és német filmben drámainak hat, azt itt a túlzott műfaji erőltetés egy kissé elnyomta. Az Árnyékban ugyanis ügyesen megkomponált, amerikai közönségfilmes hagyományokra építő noir a maga minden közhelyével és fogásával. Egy ideig el is viszi a történetet és a feszültséget a forma, de egy idő után, amikor a kordrámának kellene átvennie a helyet, akkor is megmarad a klisék mellett. Az Árnyékban nem emeli a tétet, az állami gépezet itt egysíkú, eltipró és hazug, míg A vizsgában ezen felül még okosan is gyilkoló gépezet, ami legfőbb hívét is próbára teszi. Sebastian Koch szerepeltetése is arra utal, hogy Ondříček „A mások élete”–vonalat szerette volna meglovagolni (Koch ebben a filmben alakította a megfigyelt drámaírót). Filmje azonban elcsúszott a thriller irányába és megfelelő drámai pontokon nem volt képes kilépni belőle. A Marek Epstein és Misa Votruba által jegyzett forgatókönyv ugyanis jó tempójú, ügyesen sakkozik karaktereivel, csak éppen elköveti azt a hibát, hogy jórészt két gyanúsítottat hagy a bűnesetben, így a néző könnyen kitalálhatja, hogy ki állhat a rablások és a gyilkosságok mögött. Összegezve tehát, nem tartogat túl sok meglepetést a történet és a film végén kiderül, hogy nem is lehetett ilyesmire számítani. Ebből a szempontból kiszámítható munka ez a mozi, amely nagyban lazítja az élményt.
Ondříček alkotása ezért mind formailag, mind drámailag egy jól megcsinált, mélyebb értelem nélküli zsánerfilm, amelyben minden a felszínen lebeg. Túl mély gondolkodásra nem ingerel, és inkább belesimul egy műfaji korpuszba, mint a közép-kelet európai múltat feldolgozó történelmi filmek sorába. Jó alap, de kevés egyediség.
