Magyarország messze van. Általában mindentől, de Ázsiától különösen. Mégis mi keresnivalónk van a távol-keleti filmek tájékán, mi visz rá arra, hogy időről időre megmerítkezzünk az ázsiai hardcore-ban és popcult-ban? Hiszen itt vannak az európai art-filmek, az amerikai indie-k, a mainstream és midcult különböző áramlatairól nem is beszélve.

Ázsiai filmet nézni tudatállapot. Sok ázsiai filmet nézni széles vásznon - maga a csillagközi utazás, időhurkokkal és dimenziócsapdákkal tarkítva.

Fekete rózsák és a szentimentális harcosok

Az udinei filmkínálat alapvetően a legfrissebb alkotásokat reprezentálja: egy évre visszamenőleg mutatja be a régió filmjeinek legjavát, gondosan kerülve a más csatornákon (pl. A-kategóriás kirakatfesztiválok) elérhető munkákat. A legfrissebb vonulat mellett pedig időről-időre prezentálják a maguk tematikus blokkjait. Idén Chor Yuen került célkeresztbe. Vajon miért?

Egyik jobban parázik az urbánus léttől, mint a másik
Ichikawa Jun: Tokyo Marigold
Tarantino miatt. Meg a Shaw Bros. miatt. Aki látta a Kill Bill főcímét, annak feltűnhetett a Warner Brothers-re emlékeztető logo, ahol a WB helyett SB látszott. Aki látta a Kill Bill első és második részét, annak az is feltűnhetett, hogy rengeteg "ferdeszemű rohangál benne" (co. by a hungarian journalist somewhere in Hungary), és hogy technikailag, történetmesélésben és stílusban teljesen elüt az általunk megszokott sémáktól. Tarantino a magyar közönség számára (is) fehér foltnak számító filmtípusoknak és műfajoknak szenteli a gigantikus hommáge-t, bepillantást adva a laikusoknak is az ázsiai kultmozik gyönyöreibe. Jobb későn, mint soha.

A Shaw Brothers Hong Kong leghíresebb filmgyártó vállalata volt, százával ontották a harcművészeti/kosztümös/szex-szerelem-halálfúga filmeket. E stúdió emblematikus alkotói közül az egyik Chor Yuan. Legelső élményünk tőle a Killer Clans című hetvenhatos wuxia volt. A wuxia ("kínai kardozósfilm" a kiművelt magyar közbeszédben) azon kevés műfajok közé tartozik, amelynek gondos  szabály- és kritériumrendszere van, olyannyira, hogy az alkotók általában magasról tesznek rá. A wuxia közönségműfaj. Szex, erőszak, kardozás. Politikai inkorrektség. (Ez ügyben ld. a Kill Bill második részének vonatkozó jelenetét, ahol a kínai mester kiosztja Uma Thurmant, a japánokkal kapcsolatban.)  Régi wuxiát nézni egy celluloidnyi utazás a párhuzamos valóságokba.

A korabeli operatőrök úgy álltak hozzá a kamerához, mint a kisgyerekek a játékautóhoz. Toljuk-nyomjuk-húzzuk, rángassuk, nyomkodjuk, amit nyomkodhatunk. A képek tökéletesen komponáltak, egészen addig, amíg meg nem unják és egy helyre kis zoom kedvéért otthagyják az egész kompozíciót és irány egy harcos gyöngyöző homloka.

Klasszikus alapfelállás. Rivalizáló alvilági csoportok, amorális gyilkosok, szempillarezegtető pillangók - minden, ami a csövön kifér. A filmben pillanatról-pillanatra változnak az érdekszövetségek, tartalmilag elég nehéz követni. Ezt azonban feledtetik a káprázatos akciójelenetek. Akrobatika és légtornászmutatványok, rózsaszín vérpatak és sminkorgia. Tarantino felől megérthetőek a wuxia filmek, de önmagában is érdemes próbálkozni.

Virágot a világnak

Több filmmel csak néhány rendező van jelen a fesztiválon: Ichikawa Jun Japánból és Johhny To Hong-Kong-ból. Ichikawa Jun mellé az ázsiai vadulásokon edzett szemnek visszafogott és konzervatív, vonatkozási pontként Ozu állítható fel, ha nagyon hasonlítani akarnánk valakihez. A Tokyo Marigold apró, egyszerű történetek füzére, mély empátiával és magas mesterségbeli tudással elmesélve - drámák, katarzis nélkül. Egy fiú és egy leány - egyik jobban parázik az urbánus léttől, mint a másik, de nincs más megoldás, itt kell élni, mert itt lehet. Párkapcsolat, apró göröngyökkel. A fiúnak az USA-ban, mint később kiderül, már rég nincs barátnője, mégis ez a szétrobbantó erő. Semmi különös, apró skiccek, zen-kert és urban legend. És egy csipetnyi melankólia.

Buppha Ratree - Elalvás előttre mindig thai horrort ajánlunk

"Sem azé, aki fut", mármint a kegyelem. Johnny To és Wai Kai-fai közös filmje, a Running on Karma egy kellően elszállt történet kellően elszállt tálalása, ami aztán egy meglepő csavarral a végén ismét a béke öblébe evez. Andy Lau egy kiugrott buddhista papot játszik, aki látja az emberi "karmát", vagyis az életek során felgyülemlett bűnöket és sorserőket. Ennek megfelelően testépítő kínai emigránsként menti meg a rendőrnők életét, harcművészet és akrobatika, humor és halál. Kötelező mindenkinek, aki szereti Johhny To-t, Andy Lau-t, a buddhizmust vagy csak úgy szimplán a filmeket.

A békés trendet folytatta a Buppha Ratree című thai horror/dráma/blődli is, amiben az abortált és kiskorában szexuálisan zaklatott leány és a milliárdos, drogfüggő fiú egyaránt szellem lesz, és béke hullik a thai hétköznapokra. Elalvás előttre mindig thai horrort ajánlunk, csak hogy kerek legyen a világ.