A Tréfa egy kisvárosi, papok vezette kollégium mindennapjait mutatja be. Az új tanév beköszöntével az igazgató beszédet tart a diákoknak a helyes viselkedésről és a fegyelemről. A film a kamaszok hétköznapjaira, csínytevéseire figyel, kiemelve közülük három karaktert. Szebeni, a félénk és visszahúzódó, eminens diák, gyakran kisegíti osztálytársait, akiket azonban irritál tudása és különc, magának való természete. Társai, Rácz és Géczy viszont már a felnőtté válás előszobájában toporognak, titokban kártyáznak, nyilvánosház előtt leselkednek, és fiatal lányoknak csapják a szelet. Rácz a játékban erkölcstelen, kisstílű csaló, animális lénye ellentétes Szebeni önmarcangoló intellektuális alkatával. Kettejük között helyezkedik el Géczy, habitusa inkább Ráczéval rokonítható, de ő jóhiszemű, segítőkész és álmodozó kamasz. Közben a kollégiumi srácok sűrűn heccelik egymást, fűzőkkel összekötik egymás cipőjét, vízzel teli lavórt tesznek mások ágyába. A nevetés az ősz folyamán lassanként járvánnyá válik, csínytevéseik egyre vadabbak lesznek, mígnem egyik tréfájuk tragikus fordulatot vesz.
Az események 1912-ben történnek, a Titanic elsüllyedésének esztendejében. Közeleg az I. világháború, az új testnevelő tanár a tökéletes kúszást oktatja, ami a jó katona egyik legfőbb fegyvere. Weigl atya a külvilág militáns hangulatát hivatott közvetíteni, ellenállást nem tűrő agresszív alkat, tekintélyelvű, a hatalomtól megrészegülten becstelen eszközökben sem válogatva fegyelmezi a gyerekeket, félelmet és fojtogató légkört teremtve. Rendpárti alakja élesen szemben áll az osztályfőnök, Zoltán atya liberális szellemiségével, aki az erkölcstelenséget és a csalást nem tűri, de elnézi diákjai tréfálkozásait, szabad teret enged a fiatalok jellemfejlődésének. A két pap, a két világnézet egymásnak feszül, összecsapásuk elkerülhetetlen. A felnőtt erőszak viszont megrontja a kamaszokat is, átformálja őket. A félelemből és tehetetlenségből megszülető gyermeki erőszaknak persze megvannak az irodalmi és filmes előzményei, gondoljunk csak Musil Törless-ére, amelyből Schlöndorff, illetve Goldingtól a Legyek urára, amelyből Peter Brook készített filmet.
|
| Kétféle nevelés |
A Tréfa filmen egyfajta Kosztolányi mixtúra lett, felturbósítva az író egyéb műveiből, így az Aranysárkányból átvett figurák és szituációk beépítésével az eredeti novellába. A rendező, Gárdos Péter a gyermeki agresszió szárba szökkenését vizsgálja a századelőn egy olyan közösségben, ahol a papok is alapvetően jót akarnak, meggyőződésük szerint cselekszenek, ám a gyerekvasút mégis kisiklik, a kamaszok félelemmel átitatott nevetése visszafordíthatatlanul kétségbeesett kiáltássá változik át. A felelősségben a felnőtt világ éppúgy osztozik, mint a külvilág hierarchiáját és erőszakosságát visszatükröző kollégium merev és szigorú működési rendje.
Kosztolányi prózájában a Tréfa jó példája annak, ahogyan a metaforikus, képszerű prózanyelvet felváltja a hétköznapi mondatfűzés, a köznapi narráció. Az író a kihagyást, a hiányt helyezte a történet középpontjába, fellazítva ezzel az oksági összefüggéseket. A film viszont ezzel pont ellentétes utat választott, archetípikus és olykor sematikus alakokkal kibővítette a sztorit, amelyben apró életképek sorjáznak, és súlytalan epizódok szakítják meg a drámai kiteljesülést. Kosztolányi természetes sodrású, minimális dialógusra épülő elbeszélése emiatt sokat veszít az erejéből. Ugyancsak fontos különbség, hogy a novellában a gyerekgyilkosság nem akaratlagos, hanem véletlenszerű és animális, ami a tehetetlenségből és kiszolgáltatottságból fakad, a tettben a gyerekek létbe vetett szorongása nyilvánul meg. Ott az áldozat külön alszik és részben már a papok, a felnőttek világához tartozik. A filmben viszont ez a gyerek egy érző és nagyszerű jellem, önálló karakter a novellában szereplővel szemben, aki társaival együtt alszik, nem kötődve a felnőttekhez. Meggyilkolása a filmben tudatos és kimódolt, ami így idegen Kosztolányi szellemiségétől. Gárdosnak kevesebből kellett volna gazdálkodnia és jobban bánni a sűrítés eszközével, nem a kifejthetetlent artikulálnia, hanem a világra való rákérdezést dramatizálni.
