 |
| A „közönségfilmes” alkotó Gárdos Péter |
Gárdos Péter tizenegy évvel ezelőtt tett látogatást Lázár Ervinnél, hogy óvatosan tudtára adja, nem érez magában elegendő késztetést ahhoz, hogy elkészítse Óriás című novellája adaptációját. Az író be is zárta őt a lakásába - hét évig írt - kilenc novellájával egyetemben, melyeket a filmkészítő mintegy húsz perc alatt olvasott el.
Több mint egy évtized múltán a Csillagmajor címen publikált – tizenöt „tündéri realista” novellából álló – kötet három darabjából filmet készített a rendező – pályafutása során először (a Kecskemét környéki falvakban élő) amatőr szereplőkkel.
Lázár Ervin történeteinek színhelye az író szülőfaluja, az alsórácegrespusztai (a novellákban Rácpácegresnek nevezett) pusztuló tanyavilág. A kötet minden egyes darabja a település múlt századbeli történéseinek fordulópontjait villantja föl.
Gárdos jelentős művészi invencióval elkészített alkotása: Halál-triptichon.
A bajnok című novella hőse, Hötöle, a „boldog békeidőkben” az éjszaka sötétjében gyakorolja a magasugrást egy kastély kertjében, hol nappal-délután parti folyt és édes muzsika szólt. Ám hamarosan katonák csörtetnek lovaikkal a tanyára, rémületet keltve, melyet – úgy tűnik – csak egy, a Hötölétől elvett súlyzó által kiváltott versengés oldhat föl. Azonban kisvártatva kiderül: a vékony dongájú, ám kicsattanó erejű fiú „hajintás”-ban (azaz: súlylökésben) megalázó vereséget mér az izmos katonákra. Hamarosan közli, van neki állványa is, melyen az ugrást gyakorolja. Dicsőséges győzelmét követően az egyre kétségbeesettebb tiszt (Bertók Lajos) a bukássorozatot megfékezendő, elindítja katonáját futásban is a lendületes fiú ellen. Hötölével – mielőtt átszakítaná a cél-kötelet - az önuralmát végleg elvesztett tiszt géppisztolysorozata végez. A nagymama, Csótár Rozália, azonban vízzel mossa le, majd kelti életre unokáját, kinek a novellában piros virágok nőnek vérző sebeiből, a golyók pedig cseresznyemagokká lesznek. Gárdos filmjében (szintúgy pompás csodás elemként) a fehér testet szinte átlyukasztó vörös sebek eltűnnek, Hötöle pedig vigyorogva köpi ki a töltényeket – mint gyerek a tejfogakat.
Vigyorogva köpi ki a töltényeket
Hötöle halott
A szervezett erő, agresszió, terror és gyűlölet nem arat győzelmet a fiatalsággal, az akarással, a szenvedéllyel szemben.
A porcelánbabából készült - fekete-fehér! – film az ötvenes években játszódik. Egyik nap fekete automobillal érkezik Csurmándi (Csányi Sándor) a központból, hogy bejelentse. „Emberek. Itt most már minden a maguké.” A megnyomorított, kifosztott, elérzékenyült tanyasiak közül először az asszonyok ocsúdnak föl, hogy elmondják a férfinak, gyerekeik már nem érhették meg ezt a napot. Ferkó öt éve nincs köztük, tizenkét évesen hunyt el; Rózsika, hat évesen fulladt a Sióba - olyan volt, mint egy porcelánbaba. Pistikével bomba végzett, mégis azt hiszik, hogy madárrá változott. „Emberek, mi nékünk nincs lehetetlen” – közli öntudatosan Csurmándi. Ők föltámasztják a holtakat is. A férfiak-asszonyok ásókkal indulnak el a sírokhoz, és mikor kiemelik a koporsókat a földből, látják, gyermekeik (és az idős asszony, akit lánya ásatott ki a falubeliekkel) mintha aludnának. Nincs más hátra: várják Csurmándit.
Gárdos Péter munkájának egyik legszebb epizódja: a várakozás ábrázolása. Gyönyörű a film képi, zenei ritmusa. Halljuk a nyikorgó hinta hangját, az idős ember imáját, az állatok hangjait – látjuk a feszülten, szotyolát vagy tökmagot, rágcsáló férfiak száját.
Csurmándi azonban csak nem jön. Ellenben hirtelen óriási szélvihar kerekedik; a holttestek elporladnak.
Csurmándi – és a többiek, a „központból” – elvették az emberektől a gyerekeiket; megfosztották a halottakat - és a gyászolókat - a méltóságuktól. Megmutatták, hogyan lesz a szépségből rothadás.
A porcelánbaba harmadik darabja A keserűfű adaptációja: egy falu összes lakóját kilakoltatják, egyedül az idős, sváb házaspár – Pámer Konrád és Hoffman Lizi - lel menedékre a szomszédos tanyán. Csakhogy Bederik Duri, a leskelődő, az áruló (Lázár Ervin ciklusának legnegatívabb, Az asszony című novellában is szereplő, figurája) nem hagy nyugtot nekik: rájuk küldi a katonaságot. A férfi és az asszony azonban nem adják meg magukat; elindulnak a búzamezőben, és az őket kereső emberek már csak két, üres sírhelyet találnak.
 |
| Jelenlétük egészen kivételes Bederik Duri |
Gárdos Péter munkájában bámulatos szépséggel jelennek meg a „lázári” csodás, mitikus, mesés elemek. A hatszáz jelentkezőből három hónapos „casting” során kiválasztott, huszonnégy amatőr szereplő jelenléte egészen kivételes.
Máthé Tibor operatőri bravúrjának köszönhetően három „független”, mégis szervesen összetartozó, és egymástól elválaszthatatlan felnőtt-mese készült el, amelynek képi szimbólum-rendszerét, filozófiáját rendkívüli művészi és intellektuális érzékenységgel valósították meg. (Üröm az örömben, valóban csak zárójelben: sajnálatos, hogy a produkciót – kizárólag anyagi okokból - videóra forgatták, majd így írták át 35-ösre.)
Gárdos alkotásában (a már méltatott táborfalvai, kunpeszéri, felsőlajosi, újhartyáni, hernádi, örkényi, tatárszentgyörgyi, ladánybenei és dabasi nők, férfiak, fiúk, lányok, aprók mellett, akiket filmje végén, nagyvonalú gesztusként egyenként, mini-portrékban mutat meg a rendező) kitűnő „alakítást” nyújt Bertók Lajos a tiszt epizód-szerepében.
Az egyébiránt igen „megnyerő” küllemű Bertók elsősorban Sopsits Árpád színházi rendezéseiben bizonyította, méltán nevezhetjük az emberen elhatalmasodó, váratlanul kitörő-tomboló agresszió, őrület nagymesterének. Immár két napja azon merengek, miért nem lett ebből a férfiból vezető színész e honban. Lemondva a naiva szerepköréről: mondogatják, hogy a színész nem épp „rendező-barát” egyéniség, tudni, hogy „nehezen kezelhető”, ám Bertók esetében – látva számos, ifjú celluloid-kedvenc kollégájának szakmai zuhanó-repülését - érvényesnek tartom a megjegyezést: a BKV-jegyet szoktuk „kezelni”.
 |
| A BKV-jegyet szoktuk „kezelni” Jelenet a filmből |
Rendkívül ritka, hogy egy neves, a hivatásában már jó néhány évtizede bizonyító alkotó hajlandó, kivált képes legyen olyan látványos és hatásos művészi „váltásra”, fordulatra, mint amelyet (számomra igazi meglepetésként) Gárdos Péter mutatott be az idei esztendőben.
Az alkotó halál-filmjét az utóbbi évek egyik legizgalmasabb filmes vállalkozásának tartom.
Kifejezetten „istenes” produkció.
