filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?
Túri Bálint Márk: Elsősorban a kihívások miatt. Valami mást akartam kipróbálni, mint amit eddig csináltam, ezért gondoltam, hogy egy klasszikusabb történetet, klasszikusabb módon próbálok elmesélni. Valamint ez volt az első alkalom, hogy használtam dialógusokat a filmemben, és ezt rögtön franciául. Aztán itt volt ez a történet egy srácról, aki minden nehézség ellenére a végén biztos lesz abban, amit csinál. Ez valahol nagyon személyes, és ezt igyekeztem általánosabb szinten megmutatni.
filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
T.B.M.: Nagyobb részt az iskolám (EICAR – A Párizsi Nemzetközi Filmiskola) tanulóiból állt össze. Mivel az itt eltöltött 3 év alatt már nagyjából kialakult, hogy kikkel tudunk jól együtt dolgozni, nem volt nehéz kiválasztani a stábtagokat. Első asszisztensnek sikerült egy volt diákot, Camille Gaultier-t beszerveznem. Neki köszönhetem, hogy profi szkriptes és bühnés dolgozott a filmen. Valamint Emilien Bernaux szintén iskolán kívülről volt, ez a második rövidfilmem, amelynek ő csinálta a hangját. A film zenéjét egy cseh zeneszerző barátom, Vladimir Chab komponálta, akivel tavaly Berlinben ismerkedtem meg. Vladimir akkor ott a Berlinale 'Score Competition' programjában vett részt, aminek sikerült belógnom a záróvetítésére. Igaz, hogy ő csak a 3. helyezett lett, de nekem nagyon tetszett a zene, amit a megadott animációs kisfilmhez komponált. Szerencsére sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy Vladimir két hetet Párizsban töltsön. Szóval mialatt mi véglegesítettük a vágást, ő megírta és feljátszotta a film zenéjét.
{extrainfo}
filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?
T.B.M.: A költségvetés teljesen saját forrásából volt. Persze mindez nem lett volna elég rá, ha az iskola nem segít felszereléssel, film nyersanyaggal, diákkedvezményekkel és tulajdonképpen a helyszínnel is. Egy hasonló kaliberű produkció leforgatása ma Franciaországban olyan huszonötezer euróba kerülne, de így mi ennek az egy hatodát se költöttük a filmre. Tulajdonképpen a helyszínt is az iskolának köszönhetem. 2009 őszén már tudtam, hogy ezt a történetet szeretném diplomafilmnek megcsinálni, de azt tudtam, hogy az egész dolog elbukhat azon, ha nem találok olyan helyszínt, ahol engednek forgatni anélkül, hogy azért egy vagyont kéne kifizetnem. Éppen ekkor jelentette be az iskolám, hogy egy együttműködési szerződést írt alá az Academie Frattelini párizsi nemzetközi cirkusziskolával, aminek keretében minden évben egy eicar-os diák forgathat az iskolájukban. Tőlünk többen is jelentkeztek, de szerencsém volt.
filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
T.B.M.: Alapvetően nagyon jó, családias hangulatú volt a forgatás, ami nyílván annak volt köszönhető, hogy mindenki dolgozott már előzőleg együtt, hogy valamilyen szinten összeszokott volt a társaság. De talán a két legjobb élmény az volt, amikor sikerült jól felvennünk a bohócszámokat meg az utolsó jelenetet.
filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
T.B.M.: Amint mondtam, alapvetően jó élmény volt a forgatás. Talán a legstresszesebb momentum az a „kötéltáncos” jelenet felvétele volt, tudva, hogy Lily BenSliman, a Leilát játszó színésznő már évek óta nem csinálta ezt. Ha akkor ott leesik, és elég ha csak a bokája megy ki, már nehezebb lett volna befejezni a filmet. Egy másik nehéz pillanat az volt, amikor nem sokkal a forgatás előtt az iskola megpróbált meggyőzni, hogy inkább RED kamerával forgassunk, merthogy túl sok olyan dolog volt a filmben amin elcsúszhattunk volna, és ahhoz képest kevés volt a nyersanyag. De ennek a filmnek szerves része, hogy filmre, és nem is 35mm-re, hanem szuper16-ra van forgatva. Számomra fontos volt, hogy „filmszerű” képe legyen, mert nekem valahol a film őseredeti szerepe közel áll a cirkuszéhoz.
filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
T.B.M.: Mindenképpen igyekszem megnézni a többi rövidfilmet is, mert eddig csak az Erdő-t és a Kormánytörésben-t láttam közülük. Valamint igyekszem pótolni a nagy elmaradásaimat, úgyhogy mindenképpen meg fogom nézni a Pál Adrienn-t és a Frankenstein-terv-et. Az East Side Stories-ról nem sokat hallottam, de érdekesnek tűnik. Amit nagyon várok, az az új Fliegauf-film, a Womb, amit valószínűleg nem lesz alkalmam megnézni a szemléig.
filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
T.B.M.: Nem is tudom, hogy most milyen díjak lesznek a rövidfilmes kategóriában, de talán nem is az a lényeg, az már csak egy plusz.
filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
T.B.M.: „Áááá...” De viccen kívül nem tudnám megmondani. Nekem nem annyira a szövegen mind inkább a képeken van a hangsúly, én inkább azokkal próbálom elmesélni a történetet. Meg is jegyezték a színészeim, hogy nagyon kevés a dialógus a filmemben, az is igaz, hogy a francia hagyomány inkább az, hogy szétbeszélik a filmeket.
filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
T.B.M.: A film zárójelenete, azon belül is a zárókép. Az nagyon fontos volt, hogy jól sikerüljön, és biztos legyen, hogy megvan.
filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
T.B.M.: Locarno.
filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
T.B.M.: Ez elég nehéz kérdés egy rövidfilm esetén. Amíg fesztiválokon szerepel, nem hinném, hogy meg lehet majd mondani, hogy hány ember látta. Utána meg kicsi az esély a moziba kerülésre, mint kísérőfilm, és ott is nagyon számítana, hogy milyen film elé kerülne be. Persze nagyon örülnék ennek a lehetőségnek, de reálisabb arra számítani, hogy valahol az interneten lesz elérhető. Akárhogy is, ha összesen ötvenezren megnéznék, akkor én nagyon boldog lennék.
filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?
T.B.M.: Talán az, hogy mivel én az utóbbi három évben nem sok időt töltöttem itthon, jó, hogy ilyenkor olyan ismerősökkel is találkozom, akiket már rég nem láttam. Az biztos, hogy az idei szemle elég más lesz, mint az előző években, de remélem, hogy ebből igazából jól jön ki, és még kötetlenebb lesz a hangulat.
Olvass bele a film forgatókönyvébe!
