Hogy különösebb izgalmak nem vesznek erőt a nézőn a nagy körbe gyanakvások és gyanúsítgatások közepette, egyfelől annak köszönhető, hogy a Látogatás olyan film, amit százszor láttunk már a Derrick vagy a Tetthely valamelyik epizódjában; más részről pedig annak, hogy maguk a figurák is hiteltelenek a motivációik tekintetében. Pillanatok alatt napirendre térnek azon például, hogy Andreas Lust karaktere szabadidejében „snuff movie-kat” nézeget, majd iszogatnak tovább, de Gryllus Dorka figurája is készségesen és kedélyesen felszolgálja a libamájas pástétomot a pasijának, mintha az előző éjjel nem erőszakolta volna őt meg.
A színészek között mégis Dorka visz a legtöbb színt és életet a karakterébe – legalább is akkor, amikor hagyják őt játszani, és nem épp konyhatündérként tüsténkedik, a kanapén ülve kötöget, vagy a ház megellett macskájára utalva jelenti be a várandósságát. Itt jegyzendő meg, hogy nem igazán világos a számomra, hogy egy olyan mozit, melyben komoly jelentőséggel bír, hogy a szereplők éppen magyar vagy német nyelven szólalnak meg, miért is szinkronizálnak le. Ennek köszönhetően csak a színésznő szájáról olvashatjuk le, hogy mikor szólal meg az anyanyelvén, és azt is homály fedi így, hogy milyen nyelven hangzik el az Ecc-pecc kimehetsz kezdetű mondóka, pedig nem volna érdektelen információ a gyilkos személyére nézve.
Hiteltelenek a figurák
Hogy ki a gyilkos, persze nem egy nagy talány. Pejó a klasszikus műfaji fogással, a „red herring” eszközével él, vagyis végig azt a szereplőt keveri gyanúba, aki ártatlan, ergo: a másik három között van a ludas. A világtól elzárt tóparti ház és a körülötte lévő nádas, no meg a földutak, lehetőséget adhatnának arra, hogy igazi macska-egér harc bontakozzon ki a szereplők között, de az egyedüli izgalmas jelenet a filmben az, amikor Gryllus a sötét nádasban kétségbeesetten keresi az egyik eltűnt helyi gyereket, miközben Pohárnok Gergely kamerája zaklatottan követi őt. Ez pedig vészesen kevés izgalom egy másfél órás pszichothrillerhez.
