Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya!” – üvölti a mikrofonba Bill és Hobo a tízezernyi rajongó előtt a Tabánban. Hosszú volt az út, amíg a lepukkant vidéki művházakban turnézó, feldolgozásokat előadó Colorado zenekarból igazi rockbanda lett. A Kőbánya Blues Band névvel átütő sikert elérő átütő sikerű tabáni koncertet azonban a menedzser (Schuster Lóránt) vérző orral hallgatja, miután a banda tagjai a fellépés előtt megverték, mert most sem nem jött ki a tévé. Pedig a siker mégiscsak neki köszönhető, igaz, erre már senki sem emlékszik.

A 2021-ben elhunyt Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata. Nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, amelyben a Hobo Blues Band és a P. Mobil mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek, köztük az 1980-ban a Kisstadionban megrendezett Omega–LGT–Beatrice-koncerten rögzített felvételek is. A filmbéli Kőbánya Blues Band tagjai olyan zenészlegendák voltak, mint Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon. Egy cameo erejéig még Allen Ginsberg világhírű beatköltő is feltűnik a filmben.


Szomjas György ezzel a zseniális filmszatírával indította el azt a sorozatot, mellyel a magyar film panoptikumába emelte a peremkerületek szubkultúrájának feltérképezését. Az akkori hatalom már a készülő filmtől is tartott, nem is Budapesten mutatták be, hanem Szolnokon. A korabeli kulturális hatalmi viszonyokat jól jellemzi, hogy míg a MOKÉP forgalmazta és mozikban vetítette a filmet, addig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a hanganyagot tartalmazó kész lemezt betiltotta, pedig ez lett volna a Hobo Blues Band második nagylemeze. A film zenei anyaga csak 1993-ban jelent meg.

„Azért kellőképp vigyáztam arra, hogy semmilyen direkt politikát ne vigyünk bele." – mondta egy interjúban Szomjas György. – „Nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Viszont Hoboékkal kapcsolatban rájöttem, hogy a hivatalos tömegkommunikáción túl létezik egyfajta alternatív, független csatorna. Számos olyan zenekar működött az országban – például a P. Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band – amelyek rendszeresen játszottak tízezreknek, miközben nem voltak jelen a médiában és nem jelenhettek meg nagylemezeik. A kulturális élet persze minden területén ott ültek a pántfunkcionáriusok, akiknek legfőbb dolga a rend fenntartása, saját területük szigorú kontrollálása volt. Szerencsénkre a filmes területen ügyködők – mivel más generációhoz tartoztak, a tévében meg nem láthatták őket – egyszerűen nem ismerték a zenészeket. Így a szűrőjükön simán átcsúsztunk. Aztán persze döbbenten látták, hogy a Tabánban harmincezer topis fiatal üvöltözött magából kikelve és közben egy emberként skandálta a gyakorta kényes szövegű dalokat. De mire eszméltek, már túl kínos lett volna letiltani mindent.”

A február 10-től a Pannonia Entertainment forgalmazásában újra mozikba kerülő film teljes körű digitális restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor Igazgatóság együttműködésében valósult meg.

Szex, zöld üveges Kőbányai és rock’n’roll

Szomjas György idén negyven éves kultfilmjében a koszos rock’n’roll utat talál Kőbányára. A Hobo Blues Band a korai nyolcvanas évek nyomasztó légkörét énekli meg, avagy düledezik a rendszer és üvölt a prolirock.

Forrás: Pannonia Entertainment