Város a filmben - Fésős András a mozgóképes undergroundról

Két felnott gyerek áll egy lakóház elott.
Lány megkérdezi fiút: „Szeretsz?”
„Szeretlek” – válaszolja egykedvuen a fiú.

Ki szeret kit. Egyszerre szeretik egymást? Szeretnék, hogy egy helyben legyenek, hogy egyszerre mondják, vagy éppen elvágynak máshová?
Hol van ez?
Hol játszódnak ma a történeteink? Ma, a voltban, a leszben, egyszerre több idoben?
Metróban, toronyház tetején, panelházban, utcán, autópályán. Föld alatt és föld felett.
Külso helyszíneken lennénk többet? Vagy zárt térben élünk le egy filmnyi életet?
Ha azt hallom, egy film a föld alól jön, azt gondolom bezárták, vagy eleve onnan jön. Így határozza meg önmagát.
A szavakat - underground, experimentális, kísérleti -, véleményem szerint ma már legföljebb történeti értelemben lehetne használni. Amennyiben ma is kurrens fogalmak, mentesen politikai tartalmaktól, vajon hogyan határozzák meg magukat? A huszadik század különbözo idoszakaiban mint filmmufajok valóban éltek, kísérleteztek, az egyvonalú filmdramaturgiához képest a szó eredeti értelmében experimentumok voltak. És akkor minek tekintheto a Metropolis a történetmesélés akkori hagyományához képest? A Jeanne d’Arc a korabeli európai háromhelyszínes divatfilmek mellett, A Türelmetlenség a korabeli gegfilmekhez képest, hazai példát említve, a Psyché a vele párhuzamosan megjeleno filmekhez képest? A színházhoz hasonlóan itt is meg kéne fogalmazni az off-off-hoz hasonlóan az under the underground filmet, legalábbis manapság?
Aki kamerához nyúlt, másodpercenként huszonnégy filmkockát rögzített a filmnyersanyagon, tudja, hogy hozzá hasonlóan mindenki kísérletezik, aki valamilyen filmtervvel foglalkozik, és valamilyen módon meg is valósítja azt.
Nem hiszem, hogy akinek a munkáját kísérletinek aposztrofálják, ne akarna egy beteljesítobbet, összefoglalóbbat, és hogy aki kísérletezik, munkáját kísérletinek nevezné.
Nem szeretem, ha miután filmet készítek, legyen az fikciós, nem fikciós, valamilyen önkényes mufaji kategóriába sorolják.
Úgy érzem, a fentebb említett, vagy inkább alkotott mufajok virtuálisak, és nem arra reflektálnak, ami a mudarab.
Valami ellen jöttek létre, kevésbé valamiért, egy tárgy, vagy mufaj önmeghatározásáért. Ajánlom végignézésre, önkényesen kiválasztva a filmtörténetbol Godard filmjeit 60-tól 93-ig. Egy múlt századi kísérletezo, aki a tömegmufajok mellett, azokkal szemben határozta meg filmjeit, és amivel legfeljebb a saját nevével jellemezheto új mufajt hozott létre, anélkül, hogy ez lett volna a célja. Témákból indult ki, ezt vetítette helyzetekre, személyekre. Képet írt, szöveget alkotott. Térbe, idobe, cselekménybe helyezte, úgy, hogy senki másra nem hasonlított, csak saját magára. A maga terére, a maga idejére, a maga cselekményére. Nagyon kevesen tudják ezt. Magyarországon talán Jancsó Miklós.
Az underground a hatvanas években divat lett. Ebbol volt, aki még viccet is csinált egy filmjében. Politikai, társadalmi magatartás volt az underground, kevésbé filmi attitud.
Ma, a home-video korában kíváncsi lennék, mivel szemben határozza meg magát egy underground filmes. Szerintem több millióan tesznek hozzá hasonlóan mainstream filmesek is.
Az underground valóban azért jön a föld alól, mert eldugja magát abba a lenti kategóriába, és onnan nem akarna feljönni.
Abból, ami kísérlet volt, egyszer meg is valósult valami. Számomra a kísérleti film egyrészt a technika egy új alkalmazását jelenti a képen, mint ontologikus emblémán, azaz a képzomuvészet nyelvét, másrészt ennek folyamatos alkalmazását, más nyelven modort – ez pedig már a mufajiság megmerevedése.
A film ma tömegmufaj. Üzenetet hordoz. A közönségnek kell, vagy nem kell, nagyobb és kisebb csoportot indít további akcióra, szabályai, de szabálytalanságai többnyire ismertek. Új mikrokozmoszok mellett az üzenet ma már komplexumokban fejezodik ki. Alappillérei a tér, az ido, a cselekmény, legyen utóbbi éppen a történet szabályainak ellentmondó.
Kell nekünk a távolság érzése. Kell, hogy bárhonnan valahová eljussunk. Nem akarunk egyhelyben lenni.
Mi ez, menekülés? Hogy, bár egy adott helyen vagyunk, jelezzük, néhány perc múlva, foleg a film csodákra, még inkább az álom tér-ido ugrásaira emlékeztetoen, el is tunhetünk onnan. Szinte ott sem voltunk.
Mi közünk a filmben megmutatott helyekhez? Kiválasztjuk, mert azt gondoljuk, ez a mi korunk egyik jellegzetes helyszíne, vagy csak arra fordítjuk a fejünket, ahol szerintünk az élet suruje zajlik?
Vagy ennek ellenére külön világot szeretnénk létrehozni, ahol ennek megfeleloen találjuk meg szereploink találkozási pontjait.
Ez ma egy városi világ sokunk számára.
A filmek dönto többsége alapján ezt ki merem jelenteni.
Ha szociografikus pontossággal kísérel meg ma bemutatni egy várositól eltéro helyet, nevezzük vidéki, jobb szájízzel falusi környezetnek, felmerül a kérdés, kinek szól a film. Az ottaniaknak, az ott éloknek. Az ismert – forgalmazási nehézségek, mozibezárások, oda is eljutó divatok – okok miatt ez képtelenség, tehát nem jut el azokhoz, akikrol a film szól.
Végül is: nem mindegy, kirol szól?
Röviden: a film a városról szól, ott játszódik. Azt sugallja, ott érdemes élni. De ha nem sugallja ezt, egy vágyat fészkel a moziba járók fejébe, ezáltal misztikussá növeli a város bennük élo képét.
Úgy érzem a mai magyar film azt a vágyat helyezi el bennem, hogy a hely, ahol élek, valami oknál fogva nem jó, nem élheto közeg, nem olyan tér, ahol szívesen töltöm az idomet. Más okból, nem fogadom el a helyet, melyrol a filmben szereplok élete megkísérel hozzám szólni, üzeneteket elküldeni.
Gyakrabban az a hiány merül fel bennem, hogy nem elég oszinték ezek a filmek.
Vajon miért nem merik bevallani az alkotóikat mélyen átforgató osi érzést, a vágyat egy új és ismeretlen hely megismerésére, mely által tarthatatlanná – vagy legalábbis kétségessé, késobb pedig jelentéktelenné - válik annak elfogadása, ahol és ahogyan ok élnek? Vagy egy – akár újkeletunek is nevezheto, bár amint ez leírom, egyértelmunek látszik, hogy nem az – menekülésként aposztrofálható vágy lenne ez, amelynek sokkal inkább lelki okai vannak, amely viszont nem a megismerhetetlent tuzi ki céljául, hanem az elvágyódást fogalmazza meg, egy adott helynek az emberben kialakuló ellehetetlenülését.
Céltalanság: kegyetlenül hangzik, optimistábban is leírható. Ellök valahonnan, mennem kell, bizonytalan a célom, búcsú nélkül, személytol, helytol függetlenül kell útnak indulnom.
Tehát úton kell lennem. Elore visz, visszahúz a lelkem. Áthidal távolságot, a szenvedélyem átfuti ennek az ívnek e lendületét és kockázatát. Egy olyan ember, akinek a szeme és lelke nem ismeri a messzeség erejét, kiegyenesedik és az ismeretlent fogalmazza, képezi le magában a tengert látván. Ismerossé válik, amit csak egyszer láttam a szememmel. Eszközök kellenek, mellyel az idegen, az új megismerszik. Egy ilyen támpont lehet egy telefon, a Föld gömbje, a fény mozgatója: a film, ami egy ismeretlen lelkét meséli el mozgóképpel.
Lelkek története két, számukra ismeretlen pont között. Na, ezt add nekem ide experimentumon. Minden az, és semmi sem. Mozog a kép: másodpercenként huszonnégy arcát mutatja.
Fogalmazzuk át: egy újkori vándorlás ösztöne hajtaná filmjeink hoseit, szereploit, ám azt is látjuk, nem mennek sehová, ehelyett ott, egyhelyben tengodnek, fáznak a tehetetlenségtol, ennek okán a szomorúság irányítja érzelmeiket.
Az itt élokrol gyakran hallani, hogy olyan történelmi genetikai sorscsapás elviseloi ok, akik mozdíthatatlanok, az egy idot, egy teret itt és most, ebben az országban kell megélniük. A mókuskerék ott görög tovább, amikor ezt több film meg is erosíti bennünk.
Lépjünk ki ebbol a térbol és idobol, leljünk rá önnön magunkra, akkor meglesz a magunk filmje. Készülhet film, amelyik azt helyet és idot mutatja, ahol élünk, ahová vágyunk. Melyik az a film, amelyik elrejti? Az is lehet személyes dokumentum.
Egy filmnek van története. Elmesélheto, mondjuk, annyi variáció szerint, ahányan meséljük. A tekintete a fontos. Ahogyan o mondja. Ahogyan ezt a jobb híján történetnek nevezett tákolmányt hívjuk. Semmi nem fontos, csak ahogy te mondod. Egy történet van csak, a tiéd. Mindegy, hogyan mondod, a lényeg, hogy te mondd.
Azt mutasd meg. Tágban, szukben, ahogy akarod.