„A folytatások tették tönkre a horror műfaját” – mondja a filmgeek Randy a második részben, de szerencsére az ötödik Sikolyra nem áll meg ez az állítás. A franchise-ok felélesztésének manapság népszerű módja a requel (a reboot és a sequel szavakból összerakva), amely egyszerre elégíti ki az eredeti rajongóit és nyit a potenciális újak felé. Visszahozza az eredeti karaktereket, de közben bevezeti a fiatalabb generációt is, új sztorival áll elő, de a régiből is merít. A remake és a klasszikus folytatások jellemzőit ötvözi, és ami a legnagyobb dobása, hogy visszahozza az eredeti filmek fő karaktereit. Ilyen a kifejezetten ütősre sikerült Halloween (2018), de az új Star Wars- és a Jurassic World-filmek is ebbe a kategóriába tartoznak, amikre amúgy pozitív példaként utalnak az új Sikolyban. A requel szó magában az ötödik felvonásban is elhangzik, mert hát minden Sikoly-filmben vannak szereplők, akik otthon vannak a horrorfilmek működésében.
Így határozza meg magát a legújabb Sikoly is, ami csak úgy egyszerűen, sorszám nélkül érkezett a mozikba. A négy korábbi rész rendezője, Wes Craven 2015-ben hunyt el, a horrorzseni halála miatt pedig jogos volt a kérdés, hogy vajon méltó folytatást fognak-e tető alá hozni az új alkotók. Előző munkájuk, a véresen szórakoztató Aki bújt miatt, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett neve biztatóan csengett, és Craven valószínűleg elismerően mosolyogna új filmjükön, amit a készítők neki ajánlottak.
A woodsboroi mészárlások bizonyos időnként folytatódnak, most 11 évvel a legutóbbi után bukkan fel az újabb Szellempofa, hogy tiniket gyilkoljon, és ezzel visszacsalja az eredeti karaktereket. Sidney (Neve Campbell) újdonsült anyukaként éli az életét messze a szülővárosától, Gale (Courteney Cox) sikeres műsorvezető New Yorkban, Dewey (David Arquette) pedig visszatért a városkába, ahol megfosztva a rendőrfőnöki címétől az italba és a magányba menekül. A történet lényegében ugyanaz, mint a korábbi részekben: minden karakternek köze van az eredeti sztorihoz, mindenki gyanús és mindenkit leszúrnak, hogy aztán a végén valaki olyan bújjon meg a maszk mögött, akire nem is gondoltunk. (Illetve a gyakorlott Sikoly-néző hamar rájöhet a gyilkos(ok) kilétére, de ezzel együtt jól játszanak az alkotók a feltevéseinkkel.)
Neve Campbell és Courteney Cox a Sikoly ötödik részében
Ha visszaemlékszünk az első részre, elhangzik az egyik gyilkos, Billy Loomis szájából, hogy a filmek inspirálták őket: „Nem hiszek az indítékban. Norman Bates-nek volt? Tudjuk miért szerette Hannibal Lecter az emberhúst? Nem hiszem! Úgy sokkal félelmetesebb, ha nincs indíték.” Ez a szellemiség végigköveti a Sikoly-filmeket, bár megpróbálkoznak a bosszút is beemelni, mint az az események mozgatórugóját. Az ötödik Sikoly viszont mellőzi a bosszút, helyette a kortárs filmnézőkre jellemző toxikus rajongást teszi meg a gyilkosságok indítékának. Pontosabban egy olyan eszelős mozgatórugónak, amiben nincsen semmi ráció, az első rész két gyilkosát, Billy-t és Stew-t hasonlóan indokolatlan őrületet jellemezte. Egyszerűen a hév, a lelkesedés, hogy valamit alkossanak (pontosabban valakit kiiktassanak) és híresek legyenek.
A Sikoly-filmek elengedhetetlen eleme a folyamatos önreflexió. Hiába beszélnek ki szinte már kamerába nézve a közönséghez, számunkra ebben semmi új információ nincsen, a szereplők pusztán verbalizálják cselekvéseiket és indítékaikat, így próbálják legitimálni azokat. Az ötödik részbenn a legtöbb karakter már annyira öntudatos, hogy képes ellene menni a slasherek szabályainak, amiről kiderül, hogy így valóban meg lehet menekülni.
A legújabb felvonás önreflexív elemei elképesztően jól működnek, és minden bizonnyal kielégítőek lesznek a rajongóknak. A szokásos horrorfilmes geekség mellett pofont adnak a médiafogyasztási szokásoknak, összekalapálnak korábbi mellékszereplőket, bizsergetően idézik meg azt a bizonyos legendás nyitójelenetet és a Sikoly-történetében most először olyan drámai húzással is élnek, ami minden rajongó szívét össze fogja törni. Ráadásul az összes Sikoly közül ez a legvéresebb.
