Az izraeli származású Yossi Aviram dokumentumfilmjének főhősei a világ leghíresebb sakkozó triója, a máig rekordtartó Polgár lányok. Judit, Zsuzsa és Zsófia az apjuk, Polgár László által kifejlesztett tanulmányi módszer eredményeként, majdnem születésüktől fogva a sakkozásnak szentelték az életüket. Szoros időbeosztásuk részeként a reggeli ping-pong edzést és rövid ebédszünetet követően napi 6-7 órán keresztül tanulmányozták a sakktáblát, ahol különböző lépéseket és támadási technikákat gyakoroltak, míg a többi gyerek az iskolapadban, majd a játszótéren töltötte a legtöbb idejét. Aviram dokumentumfilmje korábban sosem látott családi archívokkal, fényképekkel és számtalan interjúrészlettel mutatja be a három lányt, akik ma már három kontinensen szétszóródva emlékeznek vissza a nagy meccsekre és a fontos családi pillanatokra.



A továbbra is nagyszerű és fontos történeteket bemutató Menjek/Maradjak-sorozat következő része az Édes otthon címet viseli, amely szintén a Magyar panoráma programban lesz látható. A film három olyan személyt mutat be, akik különböző okokból visszatértek Magyarországra - van akit a honvágy és van, akit a kudarc húz vissza. Zsófi két kisgyermekével, jobb munka ígéretében tér vissza Ausztriából, férje 10 naponta látja a gyermekeket. A magyar származású Mirjam és a portugál Nivaldo New Yorkban ismerkedtek meg, a békásmegyeri házba már két éves kislányukkal térnek haza, miközben várják, hogy Brazíliában megépüljön a saját otthonuk. Mirjam könyvet ír a new york-i tapasztalatokról, miközben férje kívülálló külföldiként próbál meg a budapesti élethez alkalmazkodni, óvodás kislányuk pedig a háromnyelvűség előnyeivel és hátrányaival ismerkedik. Reni és Joci szintén a kisfiukkal érkeznek meg Londonból, a hazaérés tapasztalatait a munkájukban és beszélgetéseikből ismerjük meg, miközben a háttérben zajló, feszült politikai hangulat és bevándorlás-ellenesség egyre csak fokozódik.


Dér Asia Visszahúz a múlt címmel készített egy különleges portréfilmet Ember Juditról, a ‘láthatatlan’ dokumentumfilm-rendezőről. A film részletesen végighalad a rendező pályáján, legfontosabb filmjein és külön kiemelten foglalkozik egykori főszereplőivel. A holokausztot túlélő alkotó a véletlennek köszönhette a megmenekülést, a gyermekkori trauma pedig az egész alkotói pályáját végigkísérte. Az ELTE Bölcsészkar után a Színház és Filmművészeti főiskolán Hersko János osztályába járt, a 70-es években kezdett el dokumentumfilmeket készíteni, egyik leghíresebb, Fagyöngyök című alkotását 1978-ban forgatta. Nincs még egy alkotó a magyar filmtörténetben, akinek több munkáját tiltotta volna be a felső hatalom, de kitartásával és az oknyomozást az alanyok iránti mélységes empátiával ötvöző stílusával még a legnehezebb időkben is megtalálta közönségét. A filmben olyan alkotók szólalnak meg, mint Gazdag Gyula, Grunwalsky Ferenc és Rajk László.



Szintén a Panoráma részeként vetítik le két friss mesterdiplomás dokumentumfilmes vizsgamunkáját is: Bakony Alexa Iborfia és Mészáros Balázs Schrott című alkotásait, melyekhez már volt szerencsénk az SZFE MA DOK diplomavetítésen. Utóbbi kisfilmet az évfolyam legjobbjának tituláltuk, meg is indokoltuk, hogy miért: “Germering, Bajorország. Itt lakik és dolgozik két magyar fiú (a rendező, Mészáros Balázs két jó barátja), akik hétvégenként összejárnak, a gimis évekről nosztalgiáznak, de ezeken az estéken kívül teljesen másképpen élik a kinti életüket. Az egyik mérnöknek tanul, összeszedett, Angliában tervezi folytatni a mesterszakot, a munkahelyére okostelefont se visz, hogy ne vonja el a figyelmét a feladatairól. A másik srác a bulizó életvitel híve: felszolgáló a Vapianoban, emellett félmunkában abban a hostelben dolgozik, ahova megérkezésekor beköltözött. Alkalmi pénzeit elszórja, elszívja vagy korábbi tartozásait próbálja visszafizetni, több-kevesebb sikerrel. "Semmilyen más funkciót nem töltök be, csak hogy éljek."- mondja. Ők ketten a Schrott (jelentése: ócskavas, selejt, szemét) főhősei, a két emigrált fiatal, akiket nagyszerű tempóban adagolva, egymással és elszeparálva ismerünk meg és drukkolunk értük. A ‘menjek vagy maradjak?’ kérdéskör több dokumentumfilmben felmerült az utóbbi években, de ilyen közvetlenül, ironikusan és nem utolsó sorban, minden nehézségen keresztül is humorosan rég nem nyúlt senki a témához. 50 percével az este leghosszabb, de a legjobban sikerült vizsgamunkája.

Borítókép: Menjek/Maradjak - Édes otthon