A 89 mm Európától címében az európai és az orosz vasúti sínek közötti különbségre utal, melyek az egykori Szovjetunió területén 89 mm-el vastagabbak, így a határon áthaladó szerelvényeknek meg kell állniuk kerekeket cseréltetni. A 89-es szám persze a Vasfüggöny leomlásának és a határok megnyilásának dátumaként is fontos szerepet tölt be: az állomáson tényleges és metaforikus értelemben is találkozik a Nyugat és a Kelet, ám a kocsikban utazó európaiak és a fehérorosz munkások világa között mégsem tud igazán megvalósulni az átjárás.
Fotó: Visegrad Film Forum
Hiába a 89 mm Oscar-jelölése, a poszt-szovjet vasúti tablónál sokkal élettelibb a rendező 1995-ös, Bármi megtörténhet című alkotása, amelyben egy hiperaktív kisfiú (akiről később megtudtuk, hogy a rendező fia) vegzálja a parkban pihenő nyugdíjasokat gyakran túlságosan is intim kérdéseivel. A párbeszédek néha viccesek, máskor szomorúak, a kis Tomek bátran rákérdez az élet nagy dolgaira, a galaxisoktól az újjászületésen keresztül a válásig minden szóba kerül. A piros dzsekis, rollerrel száguldozó kis csibész egy hatéves James Dean benyomását kelti, ezért nem is igazán lehet rá haragudni, ha ártatlanul felteszi a kérdését egy idős férfinak, hogy ,,vajon még mennyit fog élni a bácsi" – ezt pedig a film alkotói ki is használják. Łoziński a saját kisfiát száguldó riporterként, egyben szócsőként is alkalmazza, a gyerek szájából naivnak hangzó kérdések valójában az ő fülébe is eljutnak egy mikroporton keresztül. A varázs csak akkor törik meg, amikor a fiúcska kérdéseivel megríkat egy remegő kezű öreg nénit, majd jól kiröhögi szegényt a kamera irányába pillantva.
Marcel Łoziński: Bármi megtörténhet
A fórum magyar vetítési blokkjára szombat délután került sor, az SZFE két vizsgafilmje szerepel a programban: Bartha Máté Bajnok című dokumentumfilmjében (korábban itt írtunk róla), egy fiatal roma lány bontakoztatja ki boksztehetségét, Freund Ádám Földiek című kisjátékfilmje (lásd bővebben itt) pedig egy család szétszakadásának kozmikus, mégis földközeli története. A magyar kisfilmeket a finn OAMK Oulu médiaszakán készült vizsgamunkákkal osztották be, láthatunk például ironikus hangvételű gyurma animációt a technológia-függőségről (Homing), egy jóval felemelőbb alkotást egy aránytalan végtagokkal született lányról, aki képes volt magában és a világban is megtalálni a szépséget (Measure of Beauty), és farkaskutyákról szóló, morzsányi dokumentumfilmet is (Wolfdog).
Bartha Máté: Bajnok
A legnépszerűbb masterclass Mick Audsley, Terry Gillam és Steven Frears vágójának előadása: a tapasztalt angol szakember kézjegyét több mint 50 nagyjátékfilm viseli magán, a fent említett rendezők számos alkotásán túl többek között az Interjú a Vámpírral, a Harry Potter és a Tűz serlege, valamint legutóbb Kenneth Brannagh Agatha Christie-feldolgozása, a Gyilkosság az Orient Expresszen került képzeletbeli ollói közé. „Aggódott, hogy egy ilyen kaliberű irodalmi adaptáción kellet dolgoznia?” – kérdi a közönség egyik tagja. „Sokkal jobban aggasztott az óriási bajusz!” – kapjuk a szellemes választ, utalva a filmbéli Poirot indokolatlanul komikus arcszőrzetére.
Audsley nemcsak remek előadó, hanem szakmájának rutinos képviselője, aki szerint a vágónak elsőként meg kell értenie a történetmesélés alapjait, hogy aztán a néző számára is a lehető legegyértelműbben tudja bemutatni, hogy mi is történik a vásznon. Ő maga például sokkal szívesebben forgat forgatókönyvírásról szóló köteteket, mint a vágóknak szóló szakirodalmat. – „Kiről szól a történet? Hol és mikor játszódik? Mit akarnak a szereplők? Mi hátráltatja őket?” – Mindezt már a filmek első képsoraival egyértelművé kell tenni, ezért rendszerint ezeken dolgozik a legtöbbet.
Mick Audlsley / Fotó: Avidblogs
A „dialógusok mészárosa” (ahogy egy rendező szeretetteljesen elnevezte) úgy tartja, ha lehet képekkel is mesélni, akkor nyugodtan repülhetnek a fölösleges párbeszédek. Audsley nemcsak szakmájának mestere, hanem szórakoztató előadó is, aki a mai napig fel tudja idézni, hogy a Tűz serlegének melyik snittjében harcol valóban Danniel Radcliffe a sárkánnyal (aki a vágás idején még csak teniszlabda formában volt jelen) és hol láthatjuk valamelyik dublőrét Harryként.
Több évtizedes karrierje során a filmtechnológia digitálisra való átállása sem okozott döccenést, hamar felismerte, hogy kénytelen lesz megtanulni az digitális vágást, különben „adhattuk volna el a gyerekeket” – mondja. Az idei VFF záró vetítése Audsley Terry Gilliammel közös munkája, a 12 majom, amely sokadszori újranézésre is tartogat újabb meglepetéseket, főképp, ha a közönség soraiban ott tartózkodik az ember is, aki koherens egésszé állította össze ezt a bonyolult struktúrájú művet.
Terry Gilliam: Tizenkét majom
A szervezők közvetlenség egyedivé teszi az ötnapos fórumot: nemcsak a filmszakma illusztris képviselői és a vetített filmek kulisszáiba beavatottak kerülnek elérhető közelségbe a diákok és érdeklődők számára, hanem szakmai és társasági programjaival a szomszédos országok új filmes generációja között is közvetlenséget teremt. Egy kicsit lehetőségük adódik rácsodálkozni egymás munkáira, diskurzusba lépni a fórumon látottak és hallottak alapján. Hogy mindez milyen nemzetközi együttműködésekhez vezethet hosszú távon, még a jövő zenéje, mi azonban továbbra is figyelemmel fogjuk követni.
