Keleti Márton romantikus vígjátéka, a Butaságom története indítja a hónapot. Ruttkai Éva és Básti Lajos színézházaspárjának története a szórakoztatáson túl a nemek közötti egyenjogúság kérdését is megpengeti. A domináns férjnél gender-ügyben jóval empatikusabb Ragadozók, Antal Nimród hollywoodi bérmunkájának címszereplői az emberek közti egyenjogúságot képviselik: nemtől vagy kortól függetlenül pusztítanak minden alternatív életformát, ami az útjukba kerül.

Antal Nimród után nemrég Mundruczó Kornél előtt is felvillant az álomgyári belépő lehetősége. A hollywoodi bemutatkozás ugyan csúszik egy keveset, de azt meg kell hagyni, hogy Mundruczó a kedden látható Jupiter holdjával tetszetős névjegykártyát tett le az amerikai producerek asztalára. A tartalom és forma fontosságát egyaránt szem előtt tartó mozi mellett Gigor Attila második nagyjátékfilmje, a két évvel ezelőtt bemutatott Kút is szerepel a keddi nap műsorán.

Szerda délután a kultikus amerikai akciófilmek szerelmesei újra átélhetik azt a mámorító érzést, amit a 90-es években egy 240 perces VHS-kazetta végigrongyolása jelentett. Először Frank Dux és Chong Li méri össze fizikai és mentális erejét a kumite full kontakt világbajnokságán, majd rögtön utánuk a szája sarkában gyufaszállal született Cobretti felügyelő egy UZI-val tesz rendet a késsel vagy baltával mélygarázsokban rendetlenkedő nihilisták fejében. Az ötkor kezdődő Véres Játékban Jean-Claude Van Damme, a héttől vetített Kobrában Sylvester Stallone igazolja puszta jelenlétével a Sztanyivszlaszkj-módszeren túli élet gyönyörűségét.

Gigor Attila az éjszakai műsorsávban tér vissza a Kútnál lényegesen nagyobb elismerést kiváltó, tíz éve készült nagyjátékfilmes bemutatkozásával, A nyomozóval, csütörtökön pedig Fischer Gábor kalauzol el a szerencsejáték európai mekkájába Montecarlo! című vígjátékával. Egy bezárás előtt álló iskola matektanárát (Mucsi Zoltán) kísérhetjük el a rulettasztalok mellé, aki az intézmény megmentéséhez szükséges pénz előretemtésére játszik.

Péntekre is jut egy duplázás: Antal Nimród kultba hajló thrillerével, a Kontrollal integet vissza a metróalagútból, a hétvégén pedig érkezik a magyar filmdömping: szombaton a Montecarlo! ismétlése mellett Gertler Viktor, Kabay Barna, Árpa Attila és Bacsó Péter is vígjátékkal jelentkezik, így mindenki eldöntheti, hogy (például) a Szerelmes biciklisták, vagy a Hippolyt feldolgozásának humora ál hozzá közelebb. Az alább felsorolt vasárnapi ismétlések mellett, hangulattól és/vagy vérmérséklettől függően a Liliomfi klasszikus történetével, vagy A martfűi rém valóban rémísztő, kéjsóvár gyilkosával zárhatjuk a hetet.

július 2., hétfő

Butaságom története / Keleti Márton, magyar romantikus vígjáték, 84 perc, 1965 / M3, 13:40

Ragadozók / Antal Nimród, amerikai akciófilm, 107 perc, 2010 / HBO, 1:35

július 3., kedd

Jupiter holdja / Mundruczó Kornél, magyar dráma, 123 perc, 2017 / HBO, 15:20

Kút / Gigor Attila, magyar dráma, 97 perc, 2016 / Cinemax2, 1:20

július 4., szerda

Véres játék / Newt Arnold, amerikai akciófilm, 88 perc, 1988 / Mozi+, 17:00

Kobra / George P. Cosmatos, amerikai akciófilm, 86 perc, 1997 / Mozi+, 19:00

A nyomozó / Gigor Attila, magyar krimi, 107 perc, 2008 / RTL Gold, 2:45

július 5., csütörtök

Montecarlo! / Fischer Gábor, magyar vígjáték, 83 perc, 2004 / Film Cafe, 9:50

július 6., péntek

Kis Vuk / Gát György-Uzsák János, magyar animációs film, 85 perc, 2007 / Film+, 9:00

Kontroll / Antal Nimród, magyar thriller, 105 perc, 2003 / Film Cafe, 21:00

július 7., szombat

Hazugság nélkül / Gertler Viktor, magyar vígjáték, 100 perc, 1945 / Duna World, 11:15

Montecarlo! / Fischer Gábor, magyar vígjáték, 83 perc, 2014 / Film Cafe, 12:00

Hippolyt / Kabay Barna, magyar vígjáték, 93 perc, 1999 / RTL+, 19:00

Argo / Árpa Attila, magyar akció-vígjáték, 103 perc, 2004 / RTL+, 21:00

Szerelmes biciklisták / Bacsó Péter, magyar vígjáték, 100 perc, 1965 / Duna World, 21:35

július 8., vasárnap

Szerelmes biciklisták / Bacsó Péter, magyar vígjáték, 100 perc, 1965 / Duna World, 11:05

Hippolyt / Kabay Barna, magyar vígjáték, 93 perc, 1999 / RTL+, 15:00

Kontroll / Antal Nimród, magyar thriller, 105 perc, 2003 / Film Cafe, 16:55

Liliomfi / Makk Károly, magyar vígjáték, 109 perc, 1954 / M3, 20:40

A martfűi rém / Sopsits Árpád, magyar thriller, 121 perc, 2016 / RTL Klub, 22:10