filmhu: Már a Cyrano de Bergeracban játszott első nagyobb szerepe óta otthonosan mozog a kamera előtt peckes kardforgató legényként…

Vincent Perez: Ilyen szerepekre születtem. Nagyon természetesnek érzem ezeket a hősies karaktereket. Remek vagyok kardvívásban. A Fanfanban végre igazán tanúbizonyságát tehettem ennek, mert ezúttal végre főszereplő voltam. Eredetileg Patrice Chéreau miatt kezdtem el vívni. Egy Hamlet-előadást csináltunk Avignonban, a darab végén volt egy nagy összecsapás, amihez el kellett sajátítanom a kard művészetét. 22 éves voltam, és valósággal imádtam a párbajt. Vívni olyan számomra, mint táncolni: ott van az ember lelke benne, amikorcsinálja. Eddig is sokat kardoztam a filmekben, de az első alkalom, hogy ez humoros felhangot kapott. Mindezt könnyű előidézni öt napig, öt hónapon keresztül viszont már keserves munka.

filmhu:Hogy áll a sérülésekkel?

V.P.: A Margó királyné forgatásakor két körmömet vesztettem el, ami elég fájdalmas volt. A Fanfant viszont ép bőrrel úsztam meg. Négy hónapon át készültem a szerepre. Az a furcsa ötletem támadt, hogy cirkuszi emberektől akarok leckéket venni: mire a kamera elé kerülök, olyan magabiztossá válok, hogy fizikailag felszabadultnak érzem magam. Ők meg is tanítottak ugrani, trambulinozni, trapézon mozogni, a falra futva szaltózni, és kötéltáncolni. Csak miután ezeket elsajátítottam, kezdtünk bele megtanulni az összecsapások koreográfiáját. Nagyon preciz munkát végeztünk, ezért nem sérültem meg. Ez a módszer egyébként sokat segített, hogy ráérezzek a karakterre, hiszen Fanfan folyton vív, mozog, miközben beszél.
 
filmhu:A Fanfan láthatóan az új Gerard Philipe-ként vagy az új Alain Delonként adja el Önt.

V.P.: De Vincent Perezből csak egy van…! Az eredeti film ötven éve készült, vagyis két-három generáció nem tud semmit Fanfanról. Büszke vagyok, hogy én hozhatom vissza nekik ezt a figurát, aki egyébként igazi hős a francia kultúrában. Ő volt az a népi hős, aki viccet csinált a háborúból. Falvakban játszották a történetét, és meséket mondtak róla esténként. A franciákra a világon mindenütt tekintélyes, tiszteletreméltó népként tekintenek, ez a hős viszont iróniát csempész a kultúránkba.

filmhu:A Fanfan nyitotta meg a cannes-i filmfesztivált. A gálavetítésen az eredeti film sztárja, Gina Lollobrigida is megjelent. Mit szólt a filmhez?

V.P.: Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ő is ott van. A vetítés után odajött hozzám. Rám vetette a gyönyörű fekete szemeit, és egy mély pillantással, ami a szívemig hatolt, a szemembe nézett, aztán kitört belőle: „Brááávóóó!” Megfogta az arcomat és egy nagy puszit nyomott rá. Aztán flegmán azt mondta: „Nem tudom ki az a színésző, ott a filmben… de maga fiam, maga fantasztikus!”

filmhu: Időközben rendezőként is bemutatkozott a Peau d’ange – Volt egyszer egy angyal című filmmel. Szeretne ezen az úton is továbbhaladni?

V.P.: Nagyon személyes filmet rendeztem, aminek semmi köze a Fanfanos hangvételhez. Elég hervasztó környezetben, egy kis faluban játszódik. Az emberi kapcsolatokról akartam filmet készíteni, arról, milyen dolog szenvedni a szerelemtől, mit teszel, amikor a szerelem elérkezik az életedbe, és hogyan emeli a szerelem az embert spirituális szintre. Filmem több fajta szerelmet is felmutat. Azt hiszem a végeredmény magán viseli az ázsiai filmek hatását is, Mizogucsiét, Kuroszaváét, habár egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy Kuroszava-film. Számos Bresson filmet megnéztem, amikor készültem a rendezésre, és Maurice Pialat is hatott rám. Filmem vizuális világa leginkább talán Antonioni hatását viseli magán, akivel dolgoztam is.

De a forgatáson már nem gondoltam egyetlen rendezőre sem. Még a kamerát is én tartottam, annyira a részévé akartam válni a filmkészítés folyamatának. Luc Besson azt mondta nekem, „Vincent, tudom, hogy fotográfusként kezdted, baromság lenne, ha nem vennél részt a filmed képi világának kialakításában. Tudom, hogy képes vagy a kamerával dolgozni”. Amikor ezt mondta nekem, majdnem elájultam. Éreztem, hogy mélyen erős vágy él bennem a képalkotásra, Luc felismerte ezt, és felszabadított.

filmhu: Amerikai filmekben is láthattuk, mint a Holló 2, A kárhozottak királynője, az Álom Afrikáról. Melyik a kedvenc angol nyelvű filmje?

V.P.: Egy HBO-film, amit Budapesten forgattam. A címe Shot Through the Heart. De sajnos alig látták néhányan, ami nagyon elkeserítő. A rendezésemet sem látták sokan – habár sose gondoltam, hogy sikerfilmet fogok csinálni. Nem lett veszteséges, ami meggyőzött néhány embert arról, hogy rendezőként is van helyem a nap alatt. Ez volt az első lépés.

filmhu: Mi az oka, hogy Hollywoodban nem aratott átütő sikert?

V.P.: A nyelvi határok. A spanyol színészeknek például könnyebb érvényesülniük, mert Amerikában hatalmas a „latino”-népesség. Nem igazán vagyok vele tisztában, mit is jelenthetek az amerikai közönségnek. Általában egyetlen egy dologra kérnek fel: hogy játszam el a francia szeretőt. De ebből már elegem van. Valahányszor elolvasok egy amerikai forgatókönyvet, én vagyok az a figura, aki ágyba megy a hősnővel. Mondok egy példát: két éve kaptam egy könyvet, amelyben nagyon is az ágyba kellett volna bújnom. Találja ki melyik film lett ez: A hűtlen (a szerepet végül Olivier Martinez kapta – a szerk). Nem kapok Amerikából érdekes szerepeket.

filmhu:Nem azért ódzkodik a francia bájgúnár szerepkörétől, mert már nem akar többet meztelenkedni a kamera előtt - habár anyaszült meztelenül – igen hosszasan - éppen egy francia filmben mutatkozott (A vágy forradalma – Le Libertine), és nem amerikaiban?
 
V.P.: A testiség felhasználása a színészi munka része. Igaz, azt is nyilatkoztam, hogy ilyenkor mindig úgy érzem magam, mint egy darab hús. De úgy döntöttem, hogy befejezem. Éppen eleget meztelenkedtem már. Néhány évig még elmegy a dolog, utána unalmassá válik. Sokkal szívesebben játszom Fanfant, vagy dolgozom Sophie Marceau-val - akivel éppen most fejeztem be egy vígjátékot -, minthogy én legyek a francia szerető. Egy színésznek időről-időre meg kell újítania magát, mondjuk minden tíz évben. És úgy érzem, most éppen egy fontos fejlődési szakaszban tartok. Itthon kell igyekeznem, nem szabad elkóborolnom máshová. Ha nem vagyok erős francia területen, nem érek semmit külföldön. Ezért döntöttem úgy három éve, hogy hazajövök, és belefogok a rendezésbe is. Ez izgat most a legjobban.