Vitézy László Békeidő című filmjét 1979-ben mutatták be, és arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedte elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszállt. Sokan a Kádár-korszak emblematikus alkotásának tartják, annak idején megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját is.

Hajdu Szabolcs azonos című új filmje, amely április 23-án a koronavírus-járvány miatt egy online platformon debütál, emberi viszonyokon keresztül járja körbe a dominancia és a kiszolgáltatottság kérdését.

"Elloptátok a címemet!" – így reagált a címegyezőségre Vitézy László a Békeidő közösségi oldalán. Azt írta: a Békeidő mint cím sokak számára szimbolikus és foglalt. 

Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs a Békeidő forgatásán / Forrás: Látókép Production

Hajdu Szabolcs az M1 Híradónak azt mondta: Vitézy László posztjából értesült a problémáról. A filmet nem ismerte, most nézte meg. Azonban úgy érzi, nem lopás az, hogy ő is ezt a címet adta filmjének, mert a békeidő tág fogalomként értelmezhető, és külföldön is léteznek ilyen címen nagyjátékfilmek. Szerinte a két hazai alkotás megfér egymás mellett.

Ismétlődő filmcímekre nemcsak a tengerentúlon (a Twilight, a Frozen és az Independence Day is többször szerepeltek címként), de itthon is akad másik példa: Szörényi Rezső BUÉK! című 1978-as filmje után egy 2014-es közösségi dokumentumfilm alkotói, és az olasz Teljesen idegenek-et feldolgozó Goda Krisztina is BÚÉK-nak keresztelte el a filmjét.

Forrás: MTI / Borítókép: Vitézy László: Békeidő