Volker Schlöndorff és Ulrich Matthes

Az eseményt nyitó alkotás, A kilencedik nap megtörtént esetet dolgoz fel. André atyát, a luxemburgi papot a náci megszállók Dachauba hurcolják, majd kilenc napra kiengedik azzal a feladattal, hogy a luxemburgi katolikus egyház vezetőit a nácik oldalára állítsa. Cserébe szabadságot, családja és fogolytársai menekülését ígérik. André atyának minden nap jelentkeznie kell a fiatal ambiciózus Gestapo tisztnél, Gebhartnál, aki a kilencedik napon várja a választ. A filmről az Örökmozgó moziban rendezett sajtótájékoztató után elsőként a főszereplővel Ulrih Mattesszel majd a rendezővel Volker Schlöndorffal beszélgettünk.

Ulrich Matthes - Két bőrben egyszerre

filmhu: A sajtótájékoztatón említette, hogy a filmhét részeként egy rövid előadást fog tartani a színész karakterépítéséről a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Mit tart a legfontosabb eszközöknek?

Ulrich Matthes: Ami a lelki felkészülést illeti, fontosnak tartom, hogy A kilencedik nap esetében, amelyben egy katolikus papot játszottam, és az ezzel szinte egy időben zajló másik forgatáson a másik végletet, Göbbelst alakítottam, elolvashattam eredeti visszaemlékezéseket, naplókat. Alapvetően olyan ember vagyok, aki szeret szélsőséges figurákat játszani, és ilyenkor mindig szembesülhetek olyan rejtett tulajdonságaimmal, mélységekkel, amelyekkel a hétköznapi életben soha. Nehéz túllépni a saját korlátainkat, de legalább el kell tudnunk jutni eddig, és ez a szép a színészetben. Ha színész vagy, akkor folyamatosan ennek az önmagaddal folytatott kísérletezésnek kell megtörténnie, ami ellentéte az unalmas hétköznapi életnek. Alapvetően persze mindenkinek megvannak ezek a rejtett személyiségvonásai, de közülük sokat, főként a negatív dolgokat, elnyomjuk – szerencsére. A kilencedik nap esetében az volt a legfontosabb, hogy rátaláljak arra a nyugalomra és egyben óriási magányra, ami André atyában meg kellett legyen.

filmhu: A színésznek a karakterről alkotott elképzelései, vagy, mint ebben az esetben is a naplóleírásokon túl, mekkora segítséget nyújtanak a külsőségek, a kellékek a szerep megformálásához?

U.M.: A spirituális, szellemi felkészülés nagyon fontos, bár nem vagyok spiritiszta, és emellett a tárgyak, a fizikai valóság is meghatározó összetevő. Ebben az értelemben is nagyon tudatosan készültem mind Göbbels, mind André atya megformálására. Ami a külsőségeket illeti, a két szerephez lefogytam. Egy másik meghatározó élmény volt a felkészülés alatt , hogy Göbbelsként hosszúra növesztettem hajam, majd amikor szinte azonnal elkezdtem játszani A kilencedik napban, akkor André atyaként kopasz voltam. Ahogy a fodrász lenyírta a hajam, külsőleg egyre inkább kezdtem hasonlítani egy koncentrációs tábor lakójára. Ez első pillantásra nem tűnik nagy jelentőségű dolognak, de mégis abba az irányba vezetett, hogy minél hitelesebben belebújhassak egyik szélsőséges figurából a másikba.

A kosztümök, jelmezek szintén sokat segítenek. Nagyon elevenen él az ember fejében a haláltáborok foglyainak ruhája. Amikor magamra öltöttem a csíkos rabruhát vagy Göbbels uniformisát, akkor szinte rögtön megjelentek bizonyos, az anyaghoz kapcsolódó képzetek, és éreztem magamban az átalakulást.

filmhu: A ruhából áradó kisugárzás hat ilyenkor, vagy fordítva, inkább a szerepben alapján kialakított képzetek kerülnek bele a ruhában?

U.M.: Ezen még nem gondolkodtam... Ez nálam valahogy úgy működik, hogy egyfelől a tárgyaknak van egy aurája, amely hat a fejemben lévő képzetekre, másfelől nekem is van elképzelésem róluk. Ezeket az emlékeket az agyam előhívja, amikor szükségem van rájuk. Például amikor ránézek egy egyszerű anyagra, akkor felidéződik bennem a tárgyat körülvevő teljes világ, A kilencedik nap esetén az egész koncentrációs tábor.

filmhu: Szintén a sajtótájékoztatón említette, hogy a háborús témájú filmeket azért kedveli, mert így közelebb tud kerülni a nemzeti szocializmus megértéséhez. Konkrétan A kilencedik nap leforgatása után mi az, amivel többet tud, mint forgatás előtt?

U.M.: Tizenhárom évesen volt egy meghatározó élményem. Előtte csak Miki egeres könyveket olvastam, és akkortájt került a kezembe Anna Frank naplója. Attól kezdve éreztem késztetést, hogy jobban megértsem a második világháború szörnyűségeit. Hogy utána járjak ennek, már kétszer voltam Izraelben, és több, a Holocausttal foglalkozó színházi előadásban vettem részt. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekelnek a kérdés történelmi és politikai összefüggései is, és éppen ennyire az egyedi történetek is, mind az áldozatok, mind az elkövetők oldaláról.

filmhu: A megértéssel megbocsáthatóvá válhat a történelmi bűn?

U.M.: Nem, megbocsátani nem tudok. Viszont jobban megértem az adott társadalmi és történelmi helyzetet, a benne őrlődő egyéneket, de megbocsátani nem tudok.

filmhu: Tudatosan keresi a hasonló történelmi témájú alkotásokat, amelyekben szerepet vállalhat?

U.M.: Alapvetően nem keresem ezeket a szerepeket. Hogy Göbbels és André atya figurája "megtalált", az véletlen volt. Az is véletlen, hogy a két karaktert éppen egymás után játszhattam. Annak ellenére, hogy Németországban már befutottnak számítok a színészpályán, teljesen nem válogathatom meg a szerepeimet, de arra odafigyelek, hogy csakis minőségi munkában vegyek részt.

filmhu: A sok dráma után mit szólna egy vígjátékban alakítandó szerephez?

U.M.: Igeeen!!! Erre várok!

Volker Schlöndorff - A német sorsfordulók nyomában

filmhu: Mennyire érdekli még a németeket a náci Németország történelme? Nem elutasítóak a témával kapcsolatban?

Volker Schlöndorff: Igen, képzelheti, hogy a közönség már nem akar erről annyit hallani. Ebben az esetben új módon érdemes megközelíteni a témát. A film ötlete úgy született, hogy olvastam Jean Bernard Pfarrerblock 25487 címen írt visszaemlékezését, amelyben a szerző szinte képszerűen leírja, hogy mi történt a dachaui koncentrációs táborban. Olyan részletekről számolt be, hogy a foglyokat gyötrő a szomjúság közepette milyen őrjítő erőfeszítést jelentett egy lassan csöpögő csapból vizet szerezni. Az ilyen és hasonló közelképszerű leírások miatt gondoltam azt, hogy filmen nagyon érzékletesen el lehet mesélni a táborban történteket.

filmhu: A sajtótájékoztatón említette, azt a fajta szókratészi magatartás, amit akár a halállal dacolva vállal a főszereplő. Ez mennyire képes megfogni a mai fiatalokat?

V.S.: Ma sokan olyannyira fanatikusak, hogy képesek meghalni az elveikért, de Szókratész a szememben semmi estre sem elvakult fanatikus. Az erre vonatkozó etikai kérdéseket az ember általában tizenévesen teszi fel magának. Én is ekkor tettem fel, de mára ez a probléma napi szinten már nem izgat. Ellenben nem vagyok hajlandó azt elfogadni, hogy csak a piac, a fogyasztói társadalom hasson a fiatalokra. Hogy mi érdekli őket, arra úgy próbálok válaszolni, hogy visszaemlékezem, engem mi érdekelt kamaszként, és nem fogok kimenni az utcára megkérdezni „Mi érdekel titeket?”. Amikor ennyi idős voltam, akkor nagyon izgattak a második világháború alatt történt események. Természetesen jogos a kíváncsiság, hogy vajon a film képes-e a fiatalokhoz szólni, a munka előtt én is éppen ezt kérdeztem is a producertől. Viszont ha lehetőségem van leforgatni egy olyan filmet, ami engem érdekel, akkor azt megteszem.

filmhu: A filmjei általában a XX. század német történelmének fordulópontjai körül játszódnak. Német történelmi filmek rendezőjeként tekint magára?

V.S.: Elsősorban nem kordokumentumként használható filmeket akarok készíteni. Engem leginkább a szélsőséges konfliktussal terhelt helyzetekben viselkedő emberek sorsa érdekel. Persze emellett természetesen érdekelnek a történelemi összefüggések is.

filmhu: A lövés utáni csend szintén egy, a német történelemben fontos korszakot idéz fel, és emellett baloldali beállítottságú, sőt szélsőbaloldali a főszereplője. Önre mennyire hatottak a baloldali eszmék?

V.S.: Nem tagadom, hogy alapvetően baloldali beállítottságú voltam már 1968 előtt is, amihez hozzájárult, hogy Franciaországban éltem. Éppen akkor zajlott az algériai háború, ami egy elszakadni akaró gyarmattal szemben folyt, és ebben a helyzetben az is nyilvánvaló volt, hogy kivel rokonszenvez az ember. Erre ’68 ráerősített, és a baloldaliság sokáig meghatározó volt az életemben. Viszont már a berlini fal leomlása előtt bő tíz évvel megértettük, hogy a szocialista eszme megvalósításából nem lesz semmi. Szépen lassan rájöttem arra, hogy a marxi ideológia lapján a világ összes problémája nem válik megoldhatóvá. Körülbelül húsz évembe telt, mire felfogtam, hogy egy ideológia soha nem lehet jó válasz. Azt gondolom, hogy minden helyzet egyedi, és az annak megfelelő megoldást kell keresni.

filmhu: Ez alatt a lassú megvilágosodás alatt volt-e olyan megrázó erejű esemény az életében, ami felgyorsította volna ezt a belső változást?

V.S.: Szép lett volna, ha így történik, de sajnos semmi ilyen egyedi dolog nem történt velem.

filmhu: Visszatérve a történelemhez, a magyar és a német történelem sok ponton összeér. Elképzelhető, hogy egyszer magyar témájú filmet is forgat?

V.S.: Amikor három éve itt voltam, akkor egy szabad délelőttöm során elmentem meglátogatni a Magyar Nemzeti Múzeumot. Az emberek általában azt gondolják, hogy a múzeumoknak unalmasnak kell lenniük, de engem nagyon lenyűgözött az, amit ott láttam. A látogatás alatt nagyon sok érintkezési pontot fedeztem fel nemcsak a magyarokkal, hanem a több európai néppel, de ebből még nem lesz film. Akkor kezdek el gondolkodni a munkán, ha van konkrét helyzet, konkrét történet. Ha találnék egy ilyet, akkor abból készítenék filmet, de pusztán csak azért mert magyar, nem. Viszont minden érdekel, ami Közép-Európában zajlik, mert számomra az ott történtek után kutatni érdekesebb, mint nyugat felé. Ez az irányultság minden egyes filmemben meg is jelenik.

filmhu: Ön hogy áll a könnyedebb műfajokhoz? Szívesen rendezne vígjátékot?

V.S.: Már negyven éve szeretnék egy olyan filmet forgatni mint Billy Wilder. Húsz évig nagyon jó barátok is voltunk, de eddig nagy bánatomra soha sem sikerült ezt megvalósítanom.