Csata Hanna: Vonz a rideg elektronikus zene, rengeteg érzés van benne

Az útkeresést, a bizonytalanságot akartam bemutatni. Én abból tudok filmet csinálni, amihez zsigerileg közöm van, nem tudok átélni olyan helyzeteket, amik nem ismerősek. Ez az előző filmemben, a Peronban is jelen volt, ott egy kicsit jobban bejött a fiú oldala is, de inkább a lány szemszöge érdekelt.

Mi volt a nehezebb, írni vagy leforgatni a filmet?

Egyértelműen az írás. Már a Peronnál is ez volt a legnehezebb. Az egész filmet leforgattam előre a fejemben, ott született meg minden apró rezdülés, utána már könnyebb volt megrendezni. Persze voltak helyzetek, amik útközben változtak meg. De más történetét még sosem rendeztem meg, attól félek.

Waskovics Andrea, Zsigri Bálint és Csata Hanna a Balansz forgatásán / Fotó: Szemerey Bence

Hogy látod, egyszer hátrébb lépsz majd egyet a saját közegedből, hogy egy egész másikról forgass filmet?

Nem gondoltam még erre, a következő filmtervem is a saját közegemet mutatja be, csak a magyar klubéletbe, az elektronikus zenei világba van átültetve. Már a Balanszban is elindultam erre, de nem mentem bele mélyebben, és most jobban meg akarom mutatni ezt a szcénát.

Miért érdekel téged a klubélet? Meg akarod mutatni, hogy buliznak most a magyar fiatalok?

Egyrészt igen, másrészt nagyon vonz a rideg elektronikus zene, rengeteg érzés van benne. A Balanszban nem fektettem bele több energiát, amit most már sajnálok. A Friss Hús után találta ki Osváth Gábor, hogy DJ-zek, akkor kezdtem el tudatosabban zenét hallgatni. Sok zenét kerestem a filmhez Keresztes Gáborral, és Zsigri Bálint is rakott bele számokat, de jobban utána kellett volna járnom az irányoknak, hogy mi az, ami nekem igazán tetszik, ami megszólít. Azóta sokkal jobban elmerültem benne, jártam a színfalak mögött, több DJ lány mesélt a munkájáról. Ami izgalmas nekem, hogy a ridegsége ellenére rengeteg mélység és életigenlés van az elektronikus zenében. Hallgatok egy számot és elképzelem, milyen lesz majd egy buliban együtt táncolni rá az emberekkel, ilyenkor igazi felszabadultságot érzek, ezért jó élni. Nagyon vonz és szívesen foglalkozom vele, végre van egy terület, ami tetszik és nincs köze a filmezéshez.

De azért forgatsz is róluk, szóval valamennyire köze van hozzá, nem?

Igen, de pont jó bérlet is hozzájuk, a filmezéstől megnyílnak a kapuk. Tavaly nem volt klubélet, de előtte mindenfelé jártam és hallgattam a híres embereket, mindent megmutattak, zenéket is ajánlottak.

Fotó: Szemerey Bence

Waskovics Andreával is jártatok techno buliban?

Nem jár ilyen bulikba, de lelkes volt. A Dürerbe mentünk, mutogattam neki a DJ mozgását, felálltunk mellé a színpadra, megnézni hogyan tekergeti a gombokat, és táncoltunk néhány órát.

Házi feladatot adtál neki, hogy mit kell hallgatnia?

Női DJ-kről küldtem neki videókat, hogy nézze, hogyan zenélnek. Charlotte de Witte tetszett neki, tőle jött az ötlet is, hogy legyen egy piercing, egy septum az orrában. A DJ-zés is egy férfiak által dominált munka, de van nyitottság a nők irányába.

Mi alapján választottad Waskovics Andreát? Mit kerestél és mit találtál meg benne?

Elég sok lányt megnéztünk Muhi Zsófival, próbáltam elsősorban színészeket, de néztem amatőröket is, így jött a képbe Zsigri Bálint, aki a barátját játssza. Andi nagyon jó színész, jól működik a kamera előtt, jól tud váltani, őt éreztem mindenki közül a legtermészetesebbnek. Azért is keresnek a rendezők amatőröket, mert megtetszik nekik a személyiségük, és ezt akarják viszontlátni a filmvásznon. Én viszont egy kaméleont kerestem, egy átváltozóművészt. Andinál nem érzem, hogy akár egy percig is zavarban van a kamerától, ügyesen reagált arra, amit mondtam neki. Büksi Zsuzsával kitaláltuk a ruháit, beraktuk az orrába a piercinget, és életre kelt a karakter. Szerettem volna, ha egy vagány lány érzetét kelti, aki közben szorong attól, hogy mi lesz vele.

Fotó: Szemerey Bence

Zsigri Bálint hogy került a képbe? A zenén keresztül?

Nem a zenei vonalon jött be, Zsófival nézegettünk fotókat és tetszett a karaktere, éreztem, hogy ilyen fiút gondolok emellé a lány mellé. Előbb volt meg, mint Andi, ő csak a legvégén lett meg, két hét múlva már Montenegróban forgattunk.

Próbáltak téged lebeszélni, hogy ilyen messzire elmenj forgatni?

Igen, inkább azt mondták, hogy Horvátországba menjünk. Mindenképp kellett ez a távolság, nem lehetett volna ugyanezt a Balatonnál eljátszani, nem lett volna akkora tétje.

Miért pont Montenegrót választottad?

Ott vannak ezek a szimbolikus, óriási hegyek, amik rádőlnek a lányra. Mivel eléggé a Balkánon van, kevesebb még ott a forgatás, mint a térség többi részén, és sokkal egyszerűbb volt megszervezni. Találtunk egy helyi kontaktot, nyitottak voltak rá, oda mehettünk, ahova akartunk. Megérte idáig menni, szűk stábbal voltunk, de nem szenvedtünk.

Fotó: Szemerey Bence

Ha Andi a végén lett meg, nem sok ideje maradt a montenegrói forgatásig összeszokni Bálinttal.

Igen, ráadásul időjárás miatt az első nap vettük fel az utolsó jelenetet. Próbáltunk előtte egyszer-kétszer, ők is foglalkoztak azzal, hogy jó legyen a kémia. Az esküvős részeket az Ankertben vettük fel télen, szegény Andi, egy szál topban kellett a nagy hidegben játszania.

Amikor arra gondolsz, hogy fiatalok, útkeresés, függetlenedésre vágyó nők, van nemzetközi példa a fejedben ebben a témában?

Greta Gerwignek volt egy filmje még bőven a Frances Ha előtt, a Hannah Takes the Stairs, azt nagyon szeretem. Andrea Arnoldot is bírom, az American Honey-t és az összes korábbi filmjét, és nagyon szeretem Joachim Triert, az Oslo, augusztust, de főleg a legújabb filmjét, ami még nem megy itthon a moziban, A világ legrosszabb embere a címe. Magyarok közül, amikor a VAN-t láttam, akkor éreztem, hogy na végre, valaki megcsinálta.

Az, hogy dolgoztál az osztályfőnököd, Enyedi Ildikó új filmjében fotósként, a te rendezői énedre milyen hatással volt? El tudtál lesni tőle valamit?

Ahogy rendez és ahogy instruálja a színészeket, elég hasonló ahhoz, ami nekem az elképzelésem, és inkább csak megerősített abban, hogy jól csinálom. Szerintem a rendezés legnehezebb része a színészvezetés, ebben nagyon jó Ildikó. A külső dolgokra is rettenetesen érzékeny és minden apró részletre figyel, pontosan tudja, mit akar megcsinálni és törekszik is rá. Azt is érdekes volt látni, hogy néha egy jelenet után nem mond semmit. Általában lemegy a jelenet, és mondani kell valamit a színésznek. Ő simán megteszi azt, hogy nem mond semmit – ez vagy azt jelenti, hogy megvette, vagy hogy megnézné mégegyszer. Szerintem nagyon emberi, hogy ezt megengedi magának, nincs benne semmi görcsösség.

Csata Hanna A feleségem története forgatásán / Fotó: Kovács Dávid

Bárki mástól A feleségem története forgatásán ellestél valamit, hagyott benned nyomot? Akár az, ahogy Rév Marci kezelte a kamerát?

Marcitól kérdeztem előtte, hogy előre megvan-e a fejében minden kameramozgás. Azt mondta, hogy csomó minden a helyszínen dől el. Biztosan sok mindent elterveztek előre, de azt is éreztem, hogy neki kell, hogy ott legyen a díszlet vagy a szereplők, és rá kell éreznie, zsigerből nyomja. Marciban nagyon izgalmas, hogy mindenféle formát kipróbál egy filmen belül, néha kézikamerázik, néha statikusan mozog. Ebben úttörőnek gondolom, nem sokan váltogatják ilyen gyakran a technikákat.

Setfotósként közvetlenül a kamerája mellett dolgoztál, hasonló képeket lőttél, mint amiket ő rögzített. Vele hogyan működik a közös munka fotósként?

Elég mélyvíz volt az egész, de az alapvető feladat az, hogy nagyon közel kell lenni a kamerához. Viszont ha kézben van, akkor nagyon nehéz mellette lenni, kiszámíthatatlan a mozgása. Az első és legfontosabb, hogy őt és a színészeket nem szabad zavarni. Láthatatlanul kell ott lenni, a lényeg, hogy megszülessen a fotó. A próbán kifigyeled a kamera mozgását, és ki kell találni, hogy neked hol a legjobb állni, és mi az, ami érdekes a képen. Sok helyzet azért is nehéz, mert senki nem foglalkozik veled. Gijs-szal voltak hajós jelenetek, amit egy másik hajóból kellett felvenni. Senki se mondta, de résen voltam és beültem Ildikóék mellé, így a kamera mellől tudtam képeket csinálni. Azt mondta Ildikó, hogy azért akar engem fotósnak, mert nem zavarom. Fotósként nagyon könnyű átlépni ezt a határt, ez benne a legnehezebb.

Ildikó rólad is mesélt abban az interjúban, amit az osztályotokkal készítettem, ahol azt idézte fel, amikor a felvételi alatt biztatott téged, hogy állj ki magadért és a filmedért. Te hogy emlékszel erre?

Arra figyelt fel Ildikó, és utólag én is beláttam, hogy túlságosan is befolyásolt a bizottság kritikája. Szerintem azt nehezményezte, hogy nem álltam ki jobban a felvételi filmemért. Én nem tudtam, inkább csak éreztem, hogy miről szól, ő jobban átlátta és drukkolt nekem. Ildikó azért nagy kincs, mert meghagy embernek. Kevesen gondolkodnak úgy, ahogy ő, hogy nem a saját szűrőjén keresztül kommentálja más munkáját. Mindig a te alkotói énedhez képest beszél veled, ahhoz méri a filmedet is. Nem akar megváltoztatni, a saját víziódat akarja építeni.

Fotó: Szemerey Bence

Az új filmterved nagyjátékfilm?

Igen, tavaly nem jutott be Inkubátorra, de nem is volt meg benne az az érzelmi ív, amit szerettem volna. Elég lassan haladok vele, de már elfogadtam, nem érzem, hogy rohannom kellene. Nagyon nem akarom, hogy megmondják, mit hogyan csináljak.

Tekinthetjük a Balanszt az előzményfilmjének?

Abszolút, itt is lesz párkapcsolat, de egy kicsit kevésbé hangsúlyosan, ez sokkal inkább az útkereséséről szól, és annak a kettősségéről, hogy hogyan kell egyszerre fenntartani egy normális életszínvonalat, miközben a vágyott művészi pálya nem adja meg a biztos hátteret. Az a kérdés, hogy hol jön el, vagy eljön-e egyáltalán az a pont, amikor választani kell a kettő közül.

A Balansz elérhető a Cinego kínálatában.