Kemény műfajokban utazik, a túlélésért folyó küzdelem mozgatja meg a fantáziáját: történetei a világ elfajzottsága és az emberi hitványság ellen harcoló férfiakról szólnak, akik nehéz körülmények közé szorultak. Brutalitás, erőszak és hősiesség érdes poétája. Robert Aldrich (Ulzana portyája, Hustle) és John Ford szellemi tanítványa, John Milius-éhez hasonló életművel – az ő világa azonban illúziót-vesztett, mentes Milius romantikus pátoszától. Mint komor bikáé, olyan a 62 éves rendező járása, hangja oly mélyen zeng, hogy a szénbányákat meszeli, filmjei bekonferálásakor pedig olyan sarkalatos biztonsággal adja elő mondandóját, mintha maga is egyik westernjéből lépett volna ki, s ő lenne a seriff. Csak négyszemközt látszik oldottabbnak és emberinek.
Összezörrent Duvall-lal
film.hu: Azzal, hogy a vadnyugaton kallódó, prostitúcióra kényszerített kínai lányokat állít története középpontjába, gyakorlatilag egész pályafutása során először tesz kísérletet a női lélek ábrázolására. A filmet eredetileg Örömlányok-nak hívták. Netán a western-műfaj jelen állapotára utal azzal, hogy a címet Megtört ösvény-re változtatta?
W.H.: (Nevet) Dehogy! A tévétársaság érezte úgy, nem hangzik elég „westernesen” az Örömlányok – habár a szóban forgó lányoknak végül nem kell „munkába” állniuk. Olyan cím kellett nekik, ami szokványosabb. Ami pedig a női karakterek megértését illeti: lányos házban élek. Feleségemmel, és két tinédzser lányommal. Csak akkor rendezek, ha kiteszem a lábam otthonról. Otthon mindössze parancsokat teljesítek! (nevet)
film.hu:A The Broken Trail lett a kábeltelevíziózás történetének legnézettebb saját gyártású filmje (original programing). Meglepte a nagy siker?
W.H.: Meg ám! Az AMC-n régi filmeket sugároznak. Megfigyelték, hogy amikor westernek mennek, mindig megugrik a nézettségük. Ez az első saját gyártású filmjük. Hittek abban, ha jól reklámozzák, lesz rá közönségük. Egészen egyedülálló jelenség, hogy a két részes filmre több nézőt kaptunk a második éjszakán! Már a legelején megkérdeztem, mit kell tennünk, hogy sikernek könyveljék el a munkánkat? Azt felelték, 1,2 milliós nézettség kell, 2,5 az normális náluk, ha felmegyünk három fölé, az már csodaszámba megy. Ehhez képest nyolcnál álltunk meg! 
Ha jól lovagol egy westernben, a színészi játék
ki van pipálva?
film.hu:Tett engedményeket a kis képernyő számára?
W.H.: Sok vitába került, de meggyőztem a kábeltársaságot arról, hogy nem dőlök be a szokásos metódusnak, vagyis inkább rámenni a közelképekre, mert az érvényesül jól a képernyőn. Igenis úgy forgatok, mintha mozifilm készülne. Mert ha nem láttatjuk azt, hogy ezek az emberek aprócska figurák a hatalmas tájakon, a néző nem érti meg az egészet, ezentúl a ménesnek is önálló szereplővé kellett válnia, annak ellenére, hogy ritkán van szerepe a történet folyásában. Érzékeltetni kellett a csorda méretét. Hogy állandóan jelen van. Hogy törődni kell vele. Hogy ha városba mennek, valakit hátra kell hagyni a ménnel. Olyan ez, mintha egy nő kisgyermekkel lenne. Mindig ügyelnie kell rá. Filmre forgattunk, de nincs kópia. A kész verzió csak digitális formában létezik. A tévének gyorsabban kell dolgozni, amiről azt gondoltam, valószínűleg jót tesz nekem. Csakhogy két teljes filmet forgattunk le alig negyvenöt nap alatt – ez talán kicsit túl sok a jóból! (nevet)
film.hu: Úgy hallottam, Duvall-lal nagyon nem szívlelték egymást. A színész idiótának nevezte önt egy országos sugárzású műsorban.
W.H.: Erről nem tudok. Nem csíptük egymást, ez tény. Azt szokták mondani, ha a sztár jól lovagol egy westernben, a színészi játék ezzel ki van pipálva. Ami jól hangzik, csak éppen nem igaz. Bob kiváló színész, nem vagyok nagy rajongója, de sok filmben remekül játszott, és ezúttal sem volt másként. Újabban maga is rendez. A praktikus instrukciókra azonban hallgat. Hogy állj ide, meg menj oda. Az, hogy mit gondolok róla, mint emberről, azt inkább hagyjuk.
film.hu:Ön példás diplomata…
W.H.: Nézze, tirádák nélkül is nyilvánvaló, mit gondolok róla, nem? (nevet) Harmincöt éve vagyok ebben a szakmában, és néha olyan ez, mintha a dzsungelben kellene életben maradnom. Az ember megteszi a legtöbbet, ami telik tőle! (nevet)
Szikár western
film.hu:
Peter Bogdanovich felfrissített John Ford-dokumentumfilmjében ön az új interjúalanyok egyike, Spielberg, Scorsese és Eastwood mellett. Szép kis társaság. Mégis öné a legérdekesebb gondolat komplexitás és egyszerűség viszonyáról.
J.L.: Mindig is úgy láttam, Ford géniusza abban állt, hogy olyan bámulatosan egyszerű tudott lenni. Amiben ugyanakkor hatalmas mélység is van. E kettőre azért képes egyszerre, mert tökéletesen ismeri az emberi természetet. Vegyük az én példámat, két lánygyermeket neveltünk fel, eljön az idő, amikor elküldjük őket egyetemre. Az esemény örömteli, mert sikeresen fejezték be a tanulmányaikat, és sok minden áll előttük. Ennek boldog napnak kellene lennie. És mi történik? Mindenkinek potyognak a könnyei! Ford jobban értett az emberi természet eme nüanszaihoz, mint bárki más. A legtöbb rendező más frontokon nyomul előre, Ford azonban az emberiesség területén győzött. Hitte, hogy létünknek van célja, ami időnként fontosabb, mint az egyén maga. Hogy az áldozat a küldetés elengedhetetlen része. Kétségtelen, ez nem volt mindig népszerű idea. Hitte, azért vagyunk itt, hogy jobbá tegyük a világot. Ez a legbonyolultabb és ebben legegyszerűbb téma.
film.hu: Az ön filmjei is morális értékeket sugallnak: heroizmus fűti főszereplőit, akik jó célokért küzdenek egy kizökkent világban. Még akkor is, ha éppen akcióvígjátékról van szó.
W.H.: Igen, a morális alap mindig ott van, habár a közönség szereti, ha időnként nevetni is tud. Furcsa dolog a morál, manapság gyakran mondogatjuk: „Ne ítélkezz”. Vagyis: ne moralizálj. De úgy érzem, ha az ember történetmesélésre szánja magát, mindenképpen ítélkezik. Az amerikai mozi különösképpen szeret valamelyik oldalra állni. Mert adva vannak a jó emberek, és a nem igazán jó emberek. Westernt készíteni olyan, mintha visszamennék a ótestamentum világába. A sztorik szimplák – remélhetőleg nem együgyűen, hanem megejtő egyszerűséggel azok. De az erősségük abban rejlik, hogy az ótestamentumi történetekre hajaznak. Amiket mindannyian hallottunk gyerekként. Nézze, íróként indultam el a pályán. És az írók mindössze két-három fajta sztorit tudnak, egész életükben ezt a néhány átkozott formulát próbálják újszerűen elmesélni – a bibliát és a tündérmeséket. Ezek a narratívák öntudatlanul is befolyásolják egész életünket. Nem vagyok kifejezetten vallásos ember, de a jó és rossz tudata része a civilizált emberi létnek.
film.hu: Legutóbbi találkozásunkkor azt mondta, westernt sosem utasít vissza.
W.H.: Igen, ki van adva ez az utasítás az ügynökömnek. Attól függetlenül, milyen a forgatókönyv. Ha rossz, akkor helyre pofozzuk! A generációmban valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek ilyen sokat jelent ez a műfaj. Ez az egyetlen teljes mértékben amerikai narratíva, amit a világon mindenütt megértenek. Számomra a westernhős keményen dolgozó, civilizált, mondhatni modern ember, aki olyan dilemmákkal szembesül, melyeket nem lehet megoldani a társadalom bejáratott módszereivel. Mert az igazságszolgáltatás korrupt. Ezért egyedül kell magához ragadnia a kezdeményezést, és rendbe tenni a dolgokat. Ebben nincs sok újdonság, a görög drámák is ugyanerről szóltak alapjában véve. Csakhogy a legbonyolultabb filmhős is nagyságrendekkel sematikusabb, mint a legbárgyúbb figura az életben. A moziban nincsenek igazán háromdimenziós figurák. Csak ezt nem szeretjük bevallani.
film.hu: A nagy „comeback”, a Nincs bocsánat (1992) óta változott a western-műfaj?
W.H.: Mindig változik! Vegyük Robert Aldrichtól az Ulzana portyáját (1972), és Peckinpahtól a Vad bandát (1969). Mindketten ilyen-olyan mértékben az USA vietnami háborúban betöltött szerepéről beszéltek a filmjükben. Bob politikusabban, Sam érzelmibb szinten. Az a feltételezés, hogy a westernfilmet nem hatja át a kor, amelyben készült egyszerűen nevetséges. Ugyanez áll Daniel Mann pszichologikus westernjeire, aminek sok köze volt ahhoz, hogy az 50-es években terjedtek el szélesebb körben a pszichoanalízis tanai Amerikában. Vagy amikor A vörös folyóban (1948) azt mondja John Wayne a mexikóinak: „Maradj a folyó túloldalán, ahova tartozol. Ez itt a mi földünk”, az a világháború utáni amerikai terjeszkedés lenyomata. Ezeket a mellékzöngéket nem vették észre a maguk idejében.
Teljes mértékben amerikai narratíva, amit a világon
mindenütt megértenek
film.hu:Hogyan tovább? A kábelcsatorna, amellyel most dolgozott, biztosan nagyon ácsingózik a következő filmjéért…!
W.H.: Nehéz ember vagyok, nem szeretem ismételni magam. Most éppen egy sci-fit írok. Én írom, rendezem és produkálom. Tudja, a Broken Trail eredetileg mozifilm lett volna, Robert Duvall és producertársa kerestek meg vele, csak nem tudták rá megszerezni a szükséges pénzt. Szóval, ki tudja, ez a sci-fi hol jelenik majd meg. Konceptuális műfajról van szó, tehát épp az alapötletet kell titokban tartani. Legyen elég annyi: a Földön játszódik. A jelenben. És nem az Egyesült Államok a helyszín. Úgy látszik, feléledt bennem a gyerekkorom utáni nosztalgia. Most jobban érdekel az, amit akkor szerettem, mint amit harminc évesen. A projekt ugyanis az 1950-es évek sci-fijeire emlékeztet. Persze jóval kifinomultabb, mint azok, mert ha nem, akkor a fene megeszi az egészet.
