Két projekt is várta, hogy megvalósíthassák, de az anyacégünk felvásárlása és az új irányvonalak kijelölése miatt nem adtak nekünk zöldlámpát. Egy ekkora multicégnél a színfalak mögötti döntések sosem születnek meg gyorsan. Az HBO-nál mindenki szerette volna, hogy legyen magyar gyártású sorozat, és amikor végre megadták a lehetőséget, jött a Covid. Mi 2021-re akartunk kijönni az új sorozattal, de a járvány miatt mindent újra kellett definiálni. Meg kellett várnunk, amíg az új Covid protokoll kialakul, és csak utána tervezhettünk tovább. Közben elkezdtünk Szentgyörgyi Bálinttal castingolni, tudtuk, hogy amíg nincs meg a 3-4 fontosabb szereplő, nem tudjuk tovább vinni a projektet. Határozott elképzeléseink voltak arról, hogy kikkel szeretnénk együtt dolgozni. Jó időszak volt, szóval valahol még szerencsésen is alakult, hogy nem kellett hirtelen beleugrani.
Volt olyan színész, aki a te javaslatodra került végül a sorozatba?
Ritka szerencsénk volt, mert egyrészt Bálinttal hasonlóan gondolkodtunk, másrészt rengeteg nagyon tehetséges fiatal jött el a válogatásra, és most igazi örömöt érzek, ahogy a folyamat eredményeként látom őket a sorozatban. Lengyel Benjáminban nagyon egyetértettünk Bálinttal, őt én szúrtam ki még az első castingon. Patkós Marci mindkettőnknek közös álma volt, de Hermányi Mariann is nagy kedvencünk az angol kolléganőmmel, drukkoltam érte. Az egyik legnagyobb kihívás az antagonista volt. Sokáig ment a casting, de nem akartuk behívni a Thuróczy Szabit, mert neki az Aranyéletben már volt egy ikonikus szerepe. Olyat kerestünk, aki hozzá hasonlóan képes egyszerre szerethető és negatív figura lenni, tudunk is vele menni, de közben felháborít. Különböző korosztályokban kerestük, végül tettünk vele egy próbát. Megmutattam az angol főnökömnek, és anélkül, hogy értette volna a nyelvet, mondta, hogy ő lesz az.
Závorszky Anna és Szentgyörgyi Bálint / Fotó: Orbital Strangers
Szentgyörgyi Bálint elmondása szerint mindenféle nagyobb tapasztalat nélkül besétált az HBO-ba, és leadta a sorozattervet a portán, így találkoztatok A besúgó ötletével. Tényleg így történt?
Tényleg, csak ez úgy hangzik, mintha egy csettintésre történt volna. Valóban bejött és leadta a portára, de mire elolvastuk és visszajeleztünk neki, legalább egy fél év eltelt. Nagyon sok könyvet kapok és időt kell találnom az olvasásra és visszajelzésre. Bálint különlegesen tehetséges alkotó, ahogy ezt kezdőként megírta és magába szívta a tudást, képes volt szintetizálni a dolgokat, és aztán kiadni a produktumot a kezéből. Bármilyen műfajú filmről van szó, az HBO-nál komolyan részt veszünk a fejlesztésben. Nem ezzel a könyvvel sétált be Bálint, a fejlesztésben az angol script supervisor, Camilla Curtis is erősen benne volt, itthon pedig Tasnádi István konzulens terelgette a folyamatot. Mindig rajta tartjuk a kezünket a könyvön és közben minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a szkript a lehető legjobb legyen. Bárki bejöhet hozzánk, nyitottak vagyunk, és sok könyvet is küldenek.
Mennyire kockázatos most politikával foglalkozó sorozatot kihozni?
Azoknak a sorozatoknak van esélye nagy tábort elérni, amelyek a jelenkorból táplálkoznak. A lengyel és cseh munkatársaimmal beszélgetve is mindig kiderül, hogy Közép-Európában mindent átitat a politika. A dokumentumfilmes workshopokon is azt tapasztalom, hogy főleg a fiatal filmkészítők foglalkoznak a legfontosabb problémákkal, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek vagy a klímaváltozás. Változtatni szeretnének a dolgokon, kimennek az utcára, a hangjukat akarják hallatni. 2018-ban még az SZFE megmozdulása sem volt sehol, de már érezni lehetett a fiatalokból jövő energiát. És egyszer csak jött egy könyv, amiben változást akaró fiatalok a főszereplők.
Fontos, hogy meg kell találni a szűk keresztmetszetet, amiben egyszerre tudunk szórakoztatni és elgondolkodtatni. Ez mindig egy kockázat. Ahogy az is, hogy a színészgárda nagy része még nem tapasztalt filmszínész, kérdés volt, hogy át tudják-e adni a szerepek komplexitását, az idealizmust, ami annak idején áthatotta a világot. Mi persze tudjuk, hogy másképp alakult, hogy ezek a folyamatok 2022-re hova futottak ki. Szóval mindig van kockázat, de például ha a klímaváltozásról hozna valaki egy könyvet, én szívesen csinálnék belőle sorozatot.
Thuróczy Szabolcs / Fotó: Orbital Strangers
A besúgás témája máig tabu, volt bennetek olyan cél, hogy párbeszédet generáljatok?
Nincs bennünk törekvés mozgalmak indítására. De ha abúzusról vagy a gender kérdésről készítünk dokumentumfilmet, vagy egy olyan témáról, mint a besúgás, akkor igen, én magam nevében is remélem, hogy a filmes tartalmaink beszélgetéseket generálnak. Nem az a célunk, hogy a sorozat hatására egy hírportál címlapjára kikerüljön az ügynöklista, inkább hogy visszakerüljön az életünkbe a téma, és talán ezentúl másképp fogjuk hallgatni a híreket. De a csatorna első sorban szórakoztatni akar, és szuper, ha vannak mellette ilyen eredmények is.
A korábbi munkáid, a Visszatérés Epipóba, az Anyáim története, a Seb, mind komoly témákat feszegetnek, traumákat átélt, a társadalom peremére szorult embereket mutatnak be. Ezeket a témákat te vonzod be, vagy ők találnak meg téged?
Ezeket a filmeket a producerek hozták be, nem én szedegetem össze a témákat. Rengeteget tanultam Hanka Kastelicova-tól, a regionális dokumentumfilmekért felelős producerünktől, aki programming szemlélettel válogatja a filmeket. Arra koncentrál, hogy mi az, ami most az embereket érdekli, elgondolkodtatja, de közben egy kicsit kívül is viszi a nézőket a komfortzónájukon. Olyan filmek, amelyek párbeszédre késztetnek, nyitottá tesznek más nézőpontok megismertetésével, de közben szórakoztatnak is. Fontos, hogy ne csak lenyomjon, tudjon a végén egy érzelmi emelkedést is adni. Egyébként van ehhez affinitásom, érdekelnek ezek a témák és van még rengeteg, amit várok, hogy hozza be végre valaki.
Az elsőfilmesek úgy gondolnak már az HBO-ra, mint egy safe space, ahova be lehet hozni egy ilyen kritikus témát, mert az államtól nem kapják meg a támogatást rá?
Ebben vannak szerencsés véletlenek is, de az biztos, hogy mi nagyon nyitottak vagyunk a fiatal alkotókkal való munkára. Nem mintha az idősebb generációra nem lennénk, csak hát ritkábban jönnek.
A besúgó producerei: Szalontay Mária, Závorszky Anna, Petrányi Viktória és Sós Judit
Miért van ez?
Nem tudom, hogy mi az oka. Első körben mindenki a megszokott csatornáin szeret mozogni. Aki hozzánk jön dolgozni, annak fel kell készülnie, hogy miközben minden támogatást megadunk neki, folyamatos kihívások elé fogjuk állítani. Állandó visszacsatolást adunk, mélyen belemegyünk a dramaturgiába. Folyton nézzük a friss vágatokat, kommenteket adunk és együtt keressük, hogy mik a fontos kérdések, az igazi tétek, hogy hol kell a valóságot kíméletlenül a néző elé tárni. Ezekre nyitottnak kell lenni, amire nem mindenki képes. Da van friss ellenpéldám, a fiatalok mellett nagyon jó volt együtt dolgozni Miklauzic Bencével, aki bár idősebb generációba tartozik, de nemcsak az óriási tapasztalatát mutatta meg, hanem a nyitottságát és a hihetetlen kraftot is.
Gyártási producerként melyik részét szereted a legjobban a munkádnak, és mit tolnál át legszívesebben másra?
Az előkészítést szeretem a legjobban. Petrányi Vikivel fantasztikus élmény és ajándék volt producertársként együtt dolgozni A besúgón. Amikor már a konkrét megvalósítást kell átbeszélni, és tudod, hogy ebből tényleg lesz valami. Az álmodozáson már túl vagyunk, de még nem forog a kamera. Emellett szeretek a költségvetéssel foglalkozni, jól érzem magam a számok tengerében, mert látom mögötte az embereket és a folyamatokat. A színészekkel való munkát is élvezem, végignézni, ahogy kihozzák magukból a szerepet. Ami a kevésbé jó része, hogy multicégként rengeteg az adminisztratív, központilag vezérelt elem, ami nyilván nagyon sok időt vesz el.
Milyen élmény volt az Aranyéletet készíteni, ami az első nagyobb kaliberű munkád volt gyártási producerként?
Az Aranyélet azért volt mérföldkő, mert előtte mindig jelen volt egy külföldi supervisor, aki vezette a munkámat, itt viszont csak havonta kellett beszámolni. Nem volt napi felügyelet, Krigler Gáborral közösen tudtunk dolgozni. Ez felszabadító érzés volt neki és nekem is. Amikor abban a bizonyos két gyártás nélküli évben kvázi egyedül maradtam az HBO-nál, vártam már, hogy mikor lesz egy producer, akivel naponta együtt tudok tervezni és álmodozni. Vikivel első blikkre ilyen volt együtt dolgozni, lett egy partnerem, akivel bele tudtuk húzni egymást a bajba. Az összhang miatt egyre nagyobb kihívásokat voltunk hajlandóak bevállalni a kreatív koncepció megvalósításában, a munkatársak kiválasztásában, Vagy a line-producerünkkel, Sós Judittal, aki rengeteg kreatív ötletet hozott, és közben végig arra figyelt, hogy a covid járvány alatt mindenki biztonságban érezze magát a forgatáson.
Patkós Márton és Hermányi Mariann / Fotó: Orbital Strangers
Gyártási szempontból melyik volt nagyobb kihívás, egy kortárs vagy egy múltban játszódó sorozaté?
A besúgó legnagyobb kihívása a tónus megtalálása volt, hogy mi az a stílus, ami a karakterekből jön. 1985-ben nem mindenki volt ilyen, mint ezek a fiatalok, viszont a korszellem egy lenyomatát képviselik, ami átjön egy-egy karakter sajátosságain. Van, aki kinézetben is tudja hozni, más a kisugárzásban. Meg kellett tudnunk fogalmazni, hogy mit szeretnénk elérni, így mindenki - a sminkes, a fodrász, a belsőépítész és az operatőr is – tisztán értette. Tudtuk, hogy a valóságnál egy derűsebb, színesebb 80-as éveket akarunk létrehozni, a forgatókönyv hangvétele is ilyen volt. Úgy kellett a történelmi hangulatot átadni, hogy szóljon a ma emberének, a mai fiatalságnak, hogy aki megnézi, ne csak lássa, hanem az egész lelkületét megértse, a sajátjának érezze. Teljesen autentikus filmet nem akartunk csinálni, mert akkor egy retropartiba menekülünk, és ez nem volt vonzó. A múltat akartuk áthuzalozni a jelenbe.
A nemzetközi közönségnek mégis egy kicsit máshogy kell mesélni a magyar történelemről. Abban a jelenetben, amikor Hajdu Szabolcs a katedrán összefoglalja a szocializmus lényegét, érezni, hogy olyannak is szántátok, aki sosem élt benne.
A külföldi főnökeimmel sokat beszélgettünk arról, hogyan látják ezt az időszakot, mi az, ami érzelmileg megfogja őket a sorozatban. Nem csak a fejre akartunk hatni, hanem a szívre is, és egy külföldi nézőt is meg kell tudni találni ezen a csatornán. Az a jelenet Hajdu Szabolccsal könnyen érthetővé tesz bizonyos történelmi tényeket és helyzeteket. Könnyen be tudták fogadni és meg is köszönték, hogy benne van. Megsúgom, itthon is sokan megköszönték, hogy így össze lett foglalva. A jelenlegi háborús vagy gazdasági helyzet alapjait sokan ebből értették meg.
A zenéket hogyan válogattátok össze? Van régi klasszikus és modern zene is, például a Mayberian Sanskülotts Akarat című dalát énekli Szőke Abigél.
A legnehezebb a zenék kiválasztása volt. Nekünk a nyugatról érkező popslágerek voltak az etalon, ezeket ismertük. Szerettünk volna megszerezni egy Duran Duran számot, de elérhetetlen áron vannak. Sokszor mondták a külföldi vezetők, hogy milyen cikik ezek a nagy slágerek, pedig nekünk a mennyországot jelentették. Az a jelenet, amikor Judit (Szőke Abigél karaktere - a szerk.) először besétál a klubba és lassúzni kezd, azt az egészet ki akarták vágatni velünk, nem értették mi szükség van rá, nyálas a dal, ciki az egész. A lassúzás, mint olyan nem létezik az angol vezetőknél, de mi ragaszkodtunk hozzá, kellett a 80-as évek klubdélutános hangulatához. Voltak ilyen kulturális különbségek, amikről tudtuk, hogy nem fog átmenni a nyugati nézőknél, de legalább kicsit megfűszereztük az életüket.
Rég láttam magyar sorozatnál ilyen jól sikerült főcímet, minden alkalommal felfedezek benne valami újat. Azt is közösen találtátok ki?
A főcímet Badits Ákos készítette, Petrányi Viki koncepciója alapján. Rengeteget beszélgettünk erről is, az ő ötlete volt, hogy csak archívokat használjunk. A saját munkatársaival csinálta, együtt kezdték el összeszedni a felvételeket, amiket nagyon nehéz volt jogosítani.
Az Americans című sorozat főcímére emlékeztetett.
Az is inspirált minket. Van egy furcsa nosztalgiája, ahogy vonulnak a képen, mert én is vonultam kisdobosként, és ezt látni egyszerre melengető és hátborzongató érzés. Mellbedobással minden évben ki kellett állni és hallgatni az okosságokat.
Hány évadra terveztek?
Olyan nagy verseny van a platformokon, hogy még semmi nincs kijelölve. Muníció rengeteg van, de sok függ attól, hogyan fogadják a nézők, milyen számokat, milyen eredményeket fog hozni. Egy külön csapat foglalkozik a nézőszámok figyelésével, gyakorlatilag az első két hétben kiderül, hogy mennyi nézőt érdekel. Csak olyan kivételek vannak, mint az Utódlás, ott működött a szájhagyomány és a harmadik-negyedik rész után volt egy nagy emelkedés, de átlagosan mindig az első két résznél dől el a tendencia.
A nézői szokásokra milyen hatással volt az elmúlt két év?
Egy világméretű járvány nyilván nem jó dolog, ahogy az sem, hogy az emberek a valóságból egy illúzióba menekülnek. Sokszor viszont szelepként tud segíteni a hétköznapok feldolgozásában mindaz, amit a tévében élnek át. Nem csak az HBO-nak, más platformoknak is üzleti sikert hozott a covid, sokan fizettek elő. A nézői szokásokban először volt egy mennyiségi igény, az elején nyitottabban fogyasztottak tartalmat, de egy pont után telítődtek, és a minőséget kezdték keresni. Olyan tartalmakra is nagy kereslet volt, amik az elmúlt 20-30 évben nem voltak elérhetőek. Mivel dokumentumfilmekért is felelek, látom, mennyivel nyitottabbak lettek rá az emberek. Az elmúlt másfél-két év nyertese a dokumentumfilm.
Lengyel Benjámin / Fotó: HBO MAX
Hogyan kerültél az HBO-hoz?
A Terápiát készítő gyártási cégben dolgoztam, ott ismertem meg az akkori gyártásért felelős angol igazgatót. Amikor a második évad készítésekor áthelyezték Közép-Európába, hívott, hogy csatlakozzak. Ez 2013-ban volt, akkor még adaptáltuk a sorozatokat, a Terápiát és a Társas játékot. Az Aranyélet forgatókönyvért fejlesztésért felelős producere Krigler Gábor volt, mellette lettem végül gyártási producer, együtt csináltuk a második és harmadik évadot. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, aztán Gábor elment a cégtől, 2019-ben pedig az egész Warnert megvásárolta az amerikai AT&T, és elindult egy összeolvadás. Én egyedüli producerként csak fejleszteni tudtam, mert nem volt semmilyen gyártási kapacitás. Gyakorlatilag három forgatókönyvet fejlesztettem egyszerre, többek között A besúgót.
Se a Netflix, se az HBO nem teszi elérhetővé a nézőszámokat. Ez változni fog a jövőben?
Szerintem előbb-utóbb nyilvánosak lesznek a számok. Ez nagyon új dolog, hogy ennyire pontosan képesek vagyunk monitorozni a nézői szokásokat, akár epizódon belül tudjuk, hogy mikor csekkolnak ki az emberek. Rengeteg adat fut be, amit sok idő biztonsággal kielemezni. A világnak fel kell még készülnie erre, mert nagyon gyorsan lehet következtetéseket levonni a számokból, amivel rossz irányba lehet vinni a dolgokat. Régóta készülnek filmek a világban, nincs biztos recept arra, hogy mi lesz valami sikeres. A világ komplex és változó, mindig egy lépéssel előrébb van, mint az adatok feldolgozása.
Csak dokumentumfilmeket és sorozatokat készítesz. Játékfilmeket tudatosan nem?
Az HBO-nál sajnos nincs lehetőség játékfilmek készítésére, ez stratégiai döntés. Az amerikai csatornán van tévéfilm típusú film, de az sem igazi játékfilm. Ők úgy definiálják, hogy a tévéfilmekben a történet jellege és a produkció nagysága is szűkebb lehetőségeket ad, nagyjátékfilmben a Warner és társai csak óriási volumenben gondolkodnak. Alapvetően nem a kisebb film a fő profil.
Láng Imola, Petrányi Viktória, Vas Judit Gigi, Hermányi Mariann, Szász Júlia, Márkus Luca, Tóth Zsófia, Závorszky Anna / Fotó: Hrotkó Bálint
Lehet, hogy egyszer azért lesz HBO gyártású magyar játékfilm?
Ha lesz, én szeretnék lenni a producere. Nagyon szeretném, de üzletileg most nem ez az irány.
Milyen az HBO Magyarország és az NFI kapcsolata?
A mi részünkről nyitottság van az NFI felé, és el tudom képzelni, hogy a részükről is. Náluk is vannak már televíziós sorozatokra vonatkozó pályázatok. Az, hogy ezeknek az üzleti és jogi vonatkozásait hogyan tudja a két cég megbeszélni egymással, egy másik dolog. Én azt érzem, hogy az általános együttműködési struktúra kialakítása nincs most náluk napirendi ponton. Egy-egy dokumentumfilm producere próbálkozik azzal, hogy legyen közös finanszírozás az NFI-vel, mi is próbáljuk ezt kommunikálni, de eddig elakadtak ezek a tárgyalások, pontosan nem tudom, hogy miért. Az egyik legnagyobb sikerű dokumentumfilmünk, a Szerelempatak az akkori MMKA-val közösen finanszírozva készült, szívesen benne lennénk ilyenben máskor is. Egyetlen kitétele ennek, hogy a VOD-jogokat nem tudjuk átadni, az NFI viszont a saját platformján, a Filmión akarja látni a filmeket, amit mi nem tudunk engedélyezni.
Az Anyáim története bemutatója idején az HBO is beleállt a Család az család kampányba, emiatt óriási gyűlölethullám érte a céget. Belülről milyen volt ezt megélni?
Mi tisztán látjuk, hogy kik vagyunk, nem csak a magyar sorozataink vagy dokumentumfilmjeink alapján, hanem a nemzetközi kínálatunkban is. Ezeket az értékeket tartjuk fontosnak, miközben a lehető legmagasabb színvonalon akarunk szórakoztatni. A mi céges kultúránkban elsődleges az egyenlőség, a nyitottság és az elfogadás, és nem csak dumálunk róla, minden nap teszünk is érte. Ebből a szempontból is abszolút safe space az HBO, amiért nagyon hálás vagyok. Ezt szeretnénk átadni minden együttműködésben. Amikor velünk dolgoznak az alkotók, ugyanezt a teret kell kialakítani körülöttük is, érezzék, hogy nálunk a gyártás alatt mindenki biztonságban van, minket a tehetségük és szakmai felkészültségük éltet.
