Zsigmond Dezső: Mert erre kaptam pénzt, de csak egészen minimálisat az Országos Rádió és Televízió Testülettől. De komolyra fordítva a szót: már régebben említették a Zemplén Televízióban, hogy van egy eldugott mű, ami Kazinczyé is, és Molieré is, és ennek a rejtélye nagyon izgatott. Főleg Kazinczy, aki nagyon unalmas, és poros középiskolai emlékektől volt terhes – bár én nagyon szerettem a magyart, és Kazinczyt is –, de valljuk be, hogy egy középiskolás diáknak, de még egy egyetemistának is nem Kazinczy az álma. Azon csodálkoztam, hogy az a pasi, aki asztrológusok és neológusok és mindenféle nyelvújítás és borzasztó társasági életben van – bár ez már gyanús volt, hogy akinek társasága van, az inni is szeret, úgyhogy ilyen értelemben rendben volt ez az ember-, de hogyan nyúlhat egy vígjátékhoz, és ráadásul Moliere-hez, aki az egyik kedvencem? Tehát nagyon izgatott, hogy Kazinczy hogyan fordította le. Jászter Betti, a későbbi dramaturg, Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum igazgatója, valamint Hörcsig Márton a ZTV ügyvezetője adták ide elolvasásra. Korábban még úgy volt, azzal kerestek meg, hogy Kazinczyról kellene – a Kazinczy emlékcsarnokban egy állandóan előadható és levetíthető kis ismeretterjesztő filmet készíteni. Azonban a pályázat nem erről szólt, hanem egy tévéfilmet, játékfilmet kellett készíteni. Ekkor jutott eszünkben a Kazinczy A botcsinálta doktor fordítása, amit „leporoltunk” és elővettük.
Először nagyon féltem, hogy ez az érthetetlen nyelvezet hogyan, és mint fog működni? De mindenféleképpen őrizték magukban a magyar nyelvnek az akkori állapotát - ha nem is teljesen az ősiséget -, de a nyelvújítás akkori állapotát. Egy idő után már kihívásnak éreztem, mert kiderült, hogy ezt a művet már talán éppen a televízióban – bár én máig nem néztem meg-, megcsinálták, de egy egészen más fordításban. Tehát ettől is egyedi a mi filmünk, és már a világ minden kincséért sem adnám ezeket a színészszivatós, tekerős, tizenhat tagmondatból álló szöveget. Ennek, az első magyar színtársulatnak írt műnek van valami bája, érdekessége, és egyben egy időutazás a nyelvünk történetében, miközben az egész mű egy végtelenül friss, aranyos történetet mesél el, amivel annak idején kocsmáról kocsmára jártak és adták elő.
Ez Kazinczynak egy vagányul lefordított anyaga, amit ráadásul zempléni környezetbe helyezett el, zempléni tájakkal, zempléni emberekkel és polgárokkal. A nyelv, a polgárok, a táj, egyfajta hármas élő egységet alkotott, ami egy újabb kihívást adott. Én nagyon szeretem Zemplént, főleg Újhelyt, Patakot és a zempléni falvakat, ahol lehetőség volt forgatni. A film egészét ide, egy színházi környezetbe helyeztük, és valamiféle átmenetet kerestem – mint ahogy a vándor színtársulatok jártak kocsmáról, kocsmára -, ugyan azt az érzést szerettem volna kelteni a nézőben, mint amikor abban a korban a vándorszínészek egy poros kis színpadon, - aminek még hangulata van -, adják elő a történetet. Mindez időben, és térben – főleg térben – kilép a természetbe, a valóságba, és ott folytatódik a történet különböző zempléni helyszíneken. Tehát egyszerre vagyunk a színpadon és a valós környezetben. Hozzá kell tenni, hogy a színészek kitűnőek voltak – és sokkal jobb volt ezekkel az amatőr színészekkel elkészíteni, mint valami túlzottan ismert, és túlzottan az anyagot ledaráló, profi színészekkel. Hozzáteszem: nekik is nagyon nagy feladatot jelentett volna megbirkózni ezzel az avítt szöveggel.
Filmhu: Hogyan választottad ki a stábot?
Zs.D.: Ez adottság volt, mert azt a nagyon kis összeget, amiből a filmet készítettük, a Zemplén Televízióval együtt kaptuk, és ezért ez egy közös munka volt. Eleve adott volt a producer, Hörcsig Márton személyében, és a dramaturg, Jászter Beáta, aki végtelenül sokat segített, és aki nélkül ez a film nincs, hiszen ő volt ennek a produkciónak a szíve és a motorja. Az első pillanattól kezdve harcosa volt annak, hogy ebből tévéfilm legyen. Például általa lehetett húzni ebből a néha már-már túlzottan elfolyó darabból, fordításból, az ő ötlete alapján kerültek a színészek a látómezőbe, később, a forgatás során is a jelmeztől, a díszleten át, a fodrász, a sminkes felkutatása, és mindennek az egésznek az összeszervezését végezte. Tehát millió dologban segített, amit egy professzionális film forgatásánál mindegyikre külön ember van, és nagyon sok pénzbe kerül. Ezért is tudtuk ezt a filmet szinte a semmiből összehozni. Az operatőröket a Zemplén Televízió adta, akikkel nagyon jól tudtunk együttműködni. Nekem szokni kellett, hogy három kamerával dolgoztunk, de ez végül is, nagyon sokat segített a vágásnál, a film összeszerkesztésénél.
.
Filmhu: Hogy állt össze a költségvetése a filmnek?
Zs.D.: Kaptunk pénzt az Országos Rádió és Televízió Testülettől, valamint a producer próbálja a banki 20%-ot megszerezni, amit minden magyar filmre adnak. A Zemplén Televízió segítségével ebből a kevés valamiből hoztuk össze a filmet. Azt gondolom, hogy ami a képernyőn van filmben, az minimum a felhasznált összegnek a tízszeresének kellett volna lennie. Senki nem hiszi el, hogy ilyen kevés pénzből hoztuk össze ezt a filmet.
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
Zs.D.: Sok jó élményem volt – húúú, de nehéz… -, talán az volt a legjobb élményem, amikor az erdőben az egyik leglényegesebb jelenetet vettük föl, amikor doktorrá avatják a főszereplőt az erdőben. tt már nagyon nem bíztam abban, hogy a huszonakárhányadik próbálkozás után meg tudják csinálni a színészek a jelenetet, de végül a sokadik próbálkozás után – mert annyi minden közbejött: hol a nap, hol az eső, hol az árnyék, hol nem volt olyan jó a jelenet, vagy szövegtévesztés volt -, megtörtént a csoda; talán a huszonötödik próbálkozásra sikerült nagyon jól megcsinálni a jelenetet.
Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
Zs.D.: Ennek, az előbb említett felvételnek, jelenetnek az eleje (nevetés…). De komolyra fordítva a szót: nem volt rossz élményem a forgatás alatt. Jólesett ezen a tájon, ezekkel a nagyon sokat akaró és nagyon fegyelmezett emberekkel filmet csinálni. A sminkes, a fodrász, a felvételvezető, a kiváló díszletesek, az operatőrök, és a színészekről nem is beszélek, mert mindannyiukkal végig élmény volt dolgozni, mindenki olyan alázattal, szeretettel, és végtelenül profi módon állt hozzá. Nekem azt a korszakot jelezte, amikor még volt ilyen – ma már nincs ilyen. Sok-sok filmet csináltam már, kevés pénzből, sőt nagyon kevés pénzből is, mert így adódott a sorsom, míg mások az én filmemmel összevetve a százszorosából készült ugyan ott, azon a helyszínen, ahol az enyém, és a két filmet összemérték, és senkit nem érdekelt, hogy én tíz milliót kaptam, a másik film meg másfél milliárdot… Most meg annyira kevés volt a pénz, még az előbbi filmhez mérten is, hogy itt már egy jóleső elengedettség is volt, hogy ez már rosszul nem sikerülhet, mert annyira nincs lehetőség többet adni ebbe.
Filmhu: Mit vársz az idei filmszemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
Zs.D.: Ez egy furcsa szemle, mert nem februárban, hanem májusban lesz. Azt várom, hogy a magyar film ismét lehetőséget kapjon, és az a sok negatívum, ami a magyar filmet végig kísérte, és az utóbbi nyolc évben valóban többletköltések, pénzelsíbolások, nem ez marad meg az emberekben és a mostani kulturális vezetésben sem, hanem az, hogy voltak akik erejüket megfeszítve dolgoztak a magyar filmért. Nekem egy másik dokumentumfilmem is bejutott a szemlére. 220 dokumentumfilm volt, és ezekből 25 került be. Tehát nagyon büszke vagyok most. Bár nekem minden filmem be szokott jutni, és ezt tartom egy alapnak, de most nem gondoltam, hogy két filmem is bekerül a szemlére.
Filmhu: A filmedet milyen díjra érzed esélyesnek?
Zs.D.: Oszkárra, mindenféleképpen… ! Azt gondolom, hogy nagyon, nagyon nagy dolog, hogy ez a film ekkora költségből, ugyanakkor ilyen kiváló szellemi teljesítménnyel és szépséggel bejutott a legjobb 12 közé. Azon a véleményen vagyok, hogy már ezzel is nagyon elégedett lehetek, és nyertünk. Már azzal is elégedett vagyok, hogy a versenyfilmek között lehetünk, nem is nagyon kívánok ennek a filmnek sokkal többet, minthogy illő körülmények között levetítsék a filmet, remélve, hogy viszonylag nagy csinnadrattával fogják vetíteni. Már ettől is nagy öröm van a szívemben, hogy bekerültünk a legjobbak közé.
Filmhu: Mi volt a legjobb, legrosszabb bonmot a filmedben?
Zs.D.: Nekem nem bonmotjaim vannak. Ezeket kicsit hamis valaminek tartom. Szebb, és jobb volt ez a munka, a bonmotok maradjanak a Való világnál, meg az Üvegtigris forgatásán.
Filmhu: Mi volt a legtöbbször felvett jelenet?
Zs.D.: Az, amiről már beszéltünk, a másik pedig amikor Erdőbényén forgattunk, ahol vagy egy repülő, autó, busz, motor, vagy kirándulók zavarták a forgatást, vagy éppen elment a nap, vagy előjött, vagy a mikrofon mondta fel a szolgálatot. Az egész filmben a jelenetek nem olyanok voltak kicsit sem, a színészek részéről, mint egy szövegfelmondás, hanem nagyon természetes volt. Mert még felmondani is nagyon nehéz ezt a szöveget, de megtanulni a szöveget, még nehezebb. De átélve, és ezt az egészet valódi, mai közegbe helyezni, és érthetően megcsinálni, nagyon nagy dolog. Úgy érzem, ennek a nagyon nehéz, nyögvenyelős szövegnek a sikerült megfogni lelkét azzal, hogy olyan természetes hangon adták elő a színészek, hogy ez mindenkit elvarázsolt, főleg azokat a vágókat, akik dolgoztak rajta, és vélhetően a zsűri is ettől figyelt fel rá. Az a hatalmas dolog történt meg, hogy Kazinczy Ferenc nyelvújítás-kori nyelve feltámadt. Ez a kulcsa az egész film igazi értékének is. És ez a nyelv, éli a huszadik században a természetes életét, rezdüléseivel, mozdulataival. Egy olyan különös időutazás történt a magyar nyelvben, és Kazinczy koráig vissza, ami páratlan, és ennek a filmnek talán ez az egyik nagy értéke.
Filmhu: Melyik A-kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
Zs.D.: Nagyon szeretem ezt a filmet, de ezt még a magyarok is elég nehezen értik a sok beszéd miatt, ezért A-kategóriás fesztivált nem javaslok ennek a filmnek, már azért sem, mert nincs A-kategóriás tévéfilm fesztivál. Ez tévéfilm, tévéjáték, de ez nem von le az értékéből.
Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
Zs.D.: Egy Duna Televíziós bemutatón kb. 100 ezren biztosan meg fogják nézni.
Filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?
Zs.D.: Talán húsz Magyar Filmszemlének voltam a résztvevője, Szőts István, rendkívül nagy rendező, Emberek a havason filmet készítette annak idején, ő volt a zsűrije amikor Erdélyi Jánossal közösen megkaptuk a Vérrel és kötéllel című film – a mosonmagyaróvári sortűzről szóló dokumentumfilm - legjobb dokumentumfilm díjunkat. De ugyan úgy A ház emlékei, gyerekkorom gyöngyösi világáról szóló film, ami három díjat kapott, a legjobb forgatókönyvet, a legjobb színésznői díjat, a legjobb karakterszínészi díjat kaptuk. Ezek voltak talán a legszebbek. De a Csigavár filmem is a legjobb rendezésért díjat kapta. Tehát kétszer kaptam meg a legjobb dokumentumfilm rendezési díját, ezek meghatározóak voltak számomra.
Olvasd el a film forgatókönyvét!
