Tarr Béla Werckmeister Harmóniák című alkotása egy feledhetetlen élmény. Az elbeszélő filmművészet különleges és szépséges voltára emlékeztet (mint az összes többi Tarr mű), melyek olyan gyakran maradnak rejtve a kiszámítható és szokásos fordulatok mögött. A Werckmeister Harmóniák igazi hipnotikus hatást fejt ki mind ritmusával, mind képi világával. Képtelen vagyok kitörölni emlékezetemből azt a jelenetet, melyben a főszereplő egész közelről szemügyre veszi a döglött bálna ráncos testét egy homályos teherautó belsejében. A Werckmeister Harmóniák egyszerre több síkon gyakorol hatást, melyek elemzését jobb szeretném egy, az enyémnél analitikusabb elmére bízni. Mindenesetre Tarr Béla legutolsó filmje egy különleges, álomszerű és kihagyhatatlan mozi esemény.
Jim Jarmusch
MOMA, New York (2001, február)
Hogy miről szól? Fogalmam sincs, azon kívűl, hogy az alkotásról, felfedezésről, Leviathanról, harmóniáról és diszharmóniáról (és hogy ez utóbbit könnyebb elérni, mint az előbbit). David Lynch, Werner Herczog, Franz Kafka és Herman Melville által ihletett „melange”, és én bármikor befizetek ebbe a cirkuszba.
Nigel Andrews
The Financial Times (2003, április)
Tarr Béla által irányított pontos és mégis könnyed, folyamatos kameramozgás Isten jelenlétét sugallja.
Ed Gonzales
Slant Magazine (2003, április)
