2014. 03. 12. Konkol Máté
Átható jóság és kozmikus pozitív energia
Simon Mágus a Fényíró Filmklubban
A BKF Fényíró Filmklubja ebben a félévben már külsősök számára is ingyen látogatható. Ennek apropóján indítottuk el cikksorozatunkat, amelyben a BKF diákjai számolnak be az eseményről. A filmklub legutóbbi vendége Enyedi Ildikó volt, akit filmjeiről most Szabó Gábor és Maly Róbert kérdeztek.
„Elmondok egy régi történetet. 1998, Párizs. Már alig emlékszünk, milyen is volt. Valaminek a vége, de még semminek sem az eleje. Mint az ókori Róma i. sz. 100 körül, amikor megérkezett oda Simon Mágus valahonnan a birodalom határvidékeiről…”
Enyedi számára rendkívül fontos volt, hogy ez a személyes film elkészülhessen. Eleinte egy kissé megilletődve kereste a szavakat, de a kérdések segítségére voltak, így végül sokat megtudunk a Simon Mágus keletkezéséről.
A filmet indító, kissé anakronisztikus inzert szövege jövőbeli nosztalgiára utal. A bibliai Simon otthona most Budapest, Európa pereme, Rómája pedig Párizs, a szellemi központ, ahol még felvállalják a könyvolvasást. A hetvenes években indult új, gnosztikus filozófiai iskola nagy hatással volt Enyedire: feltételezi, hogy létezik egy mindent átható jóság, kozmikus pozitív energia, amely itt, a Földön egy kicsit kizökken. Az alkotás elkészítésekor ezt a gondolatot, érzést szerette volna filmre vinni. Enyedi számára ez volt a Simon mágus tétje.
(fotó: Molnár Fanni)
Megtudtuk, hogy a forgatókönyvet az utolsó jelenettől visszafele írta, a végső élve-eltemetés „elé írt" minden mást. Éppen ezen a jeleneten dolgozott, amikor telefonhívást kapott: a Sztalkerben és Enyedi Bűvös vadászában is játszó Alekszandr Kajdanovszkij meghalt szívrohamban. Innentől fogva nem neki, hanem Andorai Péternek írta a főszerepet, a rivalizáló mágusként pedig Halász Pétert képzelte el. Előbbivel már korábban is dolgozott együtt Az én XX. századomban, utóbbit pedig még korábbról, New Yorkból ismerte.
Enyedi Andorait nagy színésznek tartja, ami véleménye szerint abban különbözik a jó színészétől, hogy erős jellemének, személyiségének teljes súlyával áll a szerep mögött. Várja, hogy mikor dolgozhat vele együtt újra, és a mai napig nagyon örül, hogy a színészből ki tudta hozni azt a karaktert, aki mindenki számára vonzó és érdekes, a film világán belül és kívül egyaránt.
Nézz bele a Simon Mágusba!
Egy, a film és a főszereplő tempó- és hangulatváltozásaira vonatkozó nézői kérdésre válaszolva a rendezőnő elmesélte, hogy a forgatás előtt Andorait és feleségét elküldte Párizsba két hétre. Ahogy meglátta őt a párizsi Opera előtt, semmi kétsége nem volt afelől, hogy a pontos és elegáns várossal jól fog működni a kelet-európai színész. A mágus ott tartózkodása alatt megteremti saját tempóját és szuverenitását a siető közeggel szemben. Amikor nagy mutatványt várnának tőle, a legapróbb, legegyszerűbb eleganciával hozza létre a varázslatot, miközben nem tesz semmi különöset. Ez a már csodaszámba menő őszinteség Simon igazi ereje.
A film romantikus szálja a bibliai történethez képest teljesen új, hiszen a mágus itt nem az emberiségért vagy a dicsőségért kel föl három nap után, hanem a hozzá hasonlóan, rendszeren kívüli fiatal francia lányért. A filmnek ebből, az érzékenyebb szálából olvasható ki az egyik lényeges mondanivaló: a szabadságban vagy elnyomásban való élés egyszerű, hétköznapi szinten dől el, mindenkinek személyes döntése ez.
(fotó: Molnár Fanni)
Halász Péter, a New Yorkba emigrált underground-színház vezetője gyakorlatilag lubickol szerepében, amely önmaga paródiája. Enyedi visszaemlékszik bátor és intelligens humorára, és arra a kettősségre, amelyet a külvilágnak mutatott show és a rendkívül szerény valós személyisége alkotott.
A két színész igazán egymásra talált a forgatás szüneteiben, és a ráöntött szerephez eleinte szórakozottan hozzáálló Halásznak a más eszköztárral dolgozó Andorai szakmailag is segített.
Érdekesség, hogy Halász később - nem sokkal halála előtt -, önironikus módon a valóságban is megrendezte saját felravatalozását, ezzel megkoronázva teljes addigi munkásságát.
Nézz bele Enyedi Az én XX. századom című filmjébe!
A francia színésznő (Julie Delarme, akit előző filmjének rendezője ajánlott Enyedinek), és a teljes francia stáb szenvedélyesen és kitartóan dolgozott végig, az anyagi szűkösségek ellenére is, mert ők is beleszerettek a filmbe. Az egyik francia gyártásvezető például feltartott több sávnyi autót, hogy a mágusok emlékezetes utcai találkozása az utcán, félig improvizálva készülhessen el. Néhány budapesti belső helyszíntől eltekintve Párizsban forgott az egész film, a külső jelenetek esetében jobbára gerillamódszerekkel.
Enyedi elmondta azt is, hogy Máthé Tibor operatőrrel szorosan egymást segítve dolgoztak, mivel őt a fények érdekelték nagyon, Máthét pedig a dramaturgia. Együtt szedték le a történetről a fölösleget, amíg végül csak a lényeg maradt, és együtt rajzolták a sztoriboardokat is. A rendező a stábbal való együttműködés titkaiba is beavatott minket, a filmkészítést tanuló hallgatóságot: szerinte munkájuk iránt igényes és büszke embereket kell a stábba válogatni, akikkel szövetségben lehet együtt dolgozni. Semmiképp sem erőszakosan, egymás ellen. Igaz, hogy szorongó emberek mennek gyakran rendezőnek, de kiemelte, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy mindenkinek vannak problémái. Olyan légkört kell teremteni a forgatáson, ahol mindenki mer szólni, ha valamit hibázott, és a többiek előtt is bocsánatot mer kérni. Egy-egy ilyen eset inspirálja a munkát és erősíti a csapatot.
(fotó: Molnár Fanni)
Szabó Gábor operatőr, a Filmklub vezetője a beszélgetés során elmondta, hogy az ezredforduló utáni években Enyedi aktívan részt vett a Filmszakmai Kerekasztal tevékenységében, aminek eredménye volt az új filmtörvény. Ennek megszavazásán Jancsó Miklós is jelen volt, és úgy emlékeznek, hogy a mester örömkönnyekben tört ki, amiért a rendszerváltás óta először egyöntetűen szavaztak meg valamit a parlamentben. (A törvény által adott új utak segítették elindulni Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Török Ferenc és Pálfi György generációját.)
Lezárásképp Enyedi biztatott minket. Elárulta, hogy irigyli a most kezdőket, mert most éljük a filmtörténet egyik legizgalmasabb, pionír időszakát. A lehetőségek ma sokkal változatosabbak, a fogyasztói igények a mozgóképekre egyre nagyobbak, és a szakma régi hierarchiája szinte már nem létezik. A sok aggódó hang ellenére szerinte inkább demokratizálódás van folyamatban, amelyben egy globális közönség várja percről-percre a legújabb alkotásainkat.
