Nem elég, hogy a film fogadtatása eleve kedvezőtlen volt, az 1979-es iráni forradalmat követő viharos években be is tiltották, valószínűleg a kimunkált női karakterek és a homoszexualitás megjelenítése miatt. A rendező és családja sokáig keresték a filmet, de hiába kutattak utána a világ különböző archívumaiban. Végül amikor már lemondtak róla, 2014-ben a rendező fia besétált egy ócskásüzletbe, és a sarokban filmtekercs-tartókra bukkant, melyeket a tulajdonos dekorációs elemként árult. Ott találta édesapja elveszettnek hitt filmjét.
Shohreh Aghdashloo
Az Iránban máig betiltott filmet ki kellett csempészni az országból, ezt követően pedig Martin Scorsese alapítványa a Cineteca di Bologna-val közösen megkezdhette a tárolása körülményei miatt rossz állapotban lévő tekercs restaurálását. Ismét bemutatták, és fél évszázados késéssel Aslani filmje mesterműként vonult be az egyetemes filmtörténetbe, a The Chess Game of the Wind részletgazdag, baljós képeivel és ősi dallamaival ámulatba ejtette közönségét.
A történet szerint egy arisztokrata család mindennapjait felkavarja a családfő, ez esetben az anya halála. Kerekesszékes lánya mostohaapjával és annak unokaöccseivel kénytelen tovább élni a pompás házban, amelynek lidérces terei és díszes tárgyai szépen lassan a film főszereplőivé válnak – az egyre fokozódó helyzetben az indulatok gyilkosságba torkollnak, végül pedig nem marad más a házban, mint az előkelő tárgyak.
Ahogyan az első, 1976-os bemutató után a kritikusok rosszallóan megjegyezték, Aslani történetvezetésére és karaktereire valóban hatással lehetett az európai, vagy akár a japán filmművészet is, ez azonban a legkevésbé sem válik a kárára. A rendező egyik inspirációja Max Ophüls, ami leginkább a kifejező térhasználatában érhető tetten, de a hétköznapi rutinokat bemutató jelenetek eszünkbe juttathatják Ozu családi csoportképeit is. Emellett a tumultuózus, barokk képek felidézhetik bennünk Visconti vizuális világát, a nők közötti intimitás, a kiszolgáltatottságon alapuló, nyomasztó emberi viszonyok és az előkelő selyembe csomagolt drámai helyzetek pedig Bergman Suttogások és sikolyok című filmjéhez teszik hasonlatossá Aslani munkáját.
Mindez mégsem nevezhető imitációnak, hiszen ezek a jól beazonosítható hatások egyáltalán nem uralkodnak el a filmen, csak tovább árnyalják a történetet, miközben a The Chess Game of the Wind rétegei elsősorban a perzsa kulturális-politikai közegben értelmezve tárulnak fel előttünk.
Elsőként a tárgyi világ gazdagsága tűnik fel. A film főcíme kecsesen ívelt, hatalmas színezett üvegeken jelenik meg, amelyek a történet során a nyugalmat megzavaró üvegcsörgésként idéződnek fel, hogy aztán egy-egy drámai eseményen keresztül kiemelt jelentőséget kapjanak. Alapvetően a tárgyak szervezik a jeleneteket, hosszú snittek követik egymást pipáról, ékszerekről, sakktábláról, egy aranyozott markolathoz erősített golyóról, és az ezek után nyúló kezekről. Ebben a kontextusban a kezek nem az emberi kapcsolatok melegsége, egymás érzékelése, a tapintás jelölőiként állnak, hanem elragadnak, markolnak és megszereznek. Ezt a gondolatot teljesíti ki a beteg nő és szolgálólánya közötti erotikus jelenet is, melyben az együttlét egy szenvedélyes kézjátékból bontakozik ki. Simogatásaikban, érintéseikben nincs gyengédség, nem akarnak szeretetet adni, inkább mintha magukba akarnák szívni a másikat, elvenni és birtokolni.
„A földi javak gyűjtögetésében való versengés leköti a figyelmedet. Egészen addig, amíg meg nem látogatod a temetőket” – hangzik el a film elején, élesen rámutatva a fő szervezőelemre, a tárgyakban materializálódó gazdagságra, mely tárgyak egyszerre eszközök és a szereplők mozgatói. A ház lakóit a szerzésvágy vezérli, és mintha szép lassan eltűnnének az aranyozott csetreszeik, bútoraik mögött. Ahogy az egyik szereplő fogalmaz, „A birtoklás kiélesíti az ember kontúrjait”, ezzel együtt pedig el is választja a családtagokat egymástól.
A tárgyak a házban fennálló szigorú hierarchikus rend jelölői is, leglátványosabban a trónként szolgáló fa tolószék, amelybe betegsége miatt az örökösnő kényszerül. A faszék az egyik kulcsjelenetben például jelentős szintkülönbséget teremt – a férfiak szokás szerint a földön ülve esznek, míg a ház újdonsült úrnője kénytelen föléjük magasodni. A felfelé törő kompozícióknak kedveznek a film lépcsői is, a ház belső terének meghatározó elemei egy robosztus, kétosztatú, illetve egy másik, a kertbe vezető lépcsősor. Így a jellemzően frontális kompozíciók a perzsa miniatúrákat idézve nem csak térmélységükkel, de magasságukkal is felosztják a képet, metaforizálva a szereplők közti hatalmi viszonyok változásait.
A házat belengő egyre erősödő szorongást a modern hangszerelésű, hagyományos perzsa dallamok mellett kísérteties, szinte tapinthatóvá váló csörgés, pöfögés, ketyegés, károgás teszi még érzékletesebbé.
Képző-, ipar- és zeneművészeti elemei, kompozíciós technikája mellett Aslani politikai állásfoglalása is szorosan a hetvenes évekbeli Irán kulturális kontextusához kapcsolja a filmet. Bár a The Chess Game of the Wind története az 1920-as években, a Kádzsárok uralkodásának utolsó éveiben játszódik, a hanyatló rendszer bemutatása Mohammad Reza Pahlavi sah gyengülő rezsimjére is rímelt, előrejelezve a rendszer összeomlását, ami nem sokkal a film elkészülte után valóban be is következett.
Fojtott játékukkal a film színészei is hozzájárulnak a rossz előérzet felébresztéséhez. Az örökösnőt alakító Fakhri Khorvash kemény vonásait meglágyítja a melankólia, Shohreh Aghdashloo szépségesen gonosz szellemként követi úrnőjét mindenhová. Aghdashloo később Oscar-díjat is kapott a Ház a ködben (Vadim Perelman, 2003) című filmben nyújtott alakításáért, illetve a The Chess Game of the Wind másik színészéhez, Mohamad Ali Keshavarzhoz hasonlóan Abbas Kiarostami filmjeiben is feltűnt.
Aslani később számos dokumentumfilmet és rövidfilmet is rendezett, 2008-ban pedig egy újabb nagyjátékfilmet, de a The Chess Game of the Wind felfedezésére, és ilyen rendkívüli reakcióra már nem számított. „Természetesen nagyon örülök, hogy a filmemet végre tisztességesen nézik, és nem egy olyan szemüvegen keresztül, amely csak a populista mozit és a propagandát értékeli.” A rendező hipnotikus filmje mágikus hangulatával és szimbolikájával egy csapásra az iráni filmtörténet egyik legkülönlegesebb darabjává vált.
A Chess of the Wind elérhető a Mubi kínálatában.