A szocializmusban úgy nevelték fel, hogy az államtól lopni nem bűn; ez semmi ahhoz képest, hogy milyen lopások játszódnak le privatizáció címen; kinyílt a világ, de nem volt pénzünk utazni – ilyen, ismerősen csengő érvekkel magyarázzák a Kék Pelikan interjúalanyai, hogy anno, a 90-es és a 2000-es évek között miért kockáztattak a hamis nemzetközi vonatjeggyel, holott manapság már a BKV-n se mernének bliccelni. Nem mintha a hazai felfogás sokat változott volna a közvetlen hátránnyal nem járó, csak az államot megkárosító, ezért bocsánatosnak minősülő bűnökkel kapcsolatban. Továbbra is népszerű módja az ügyeskedésnek a „megoldjuk okosba’” és az „occsósítás”.
Csáki László vállalt alkotói hozzáállása, hogy az animációs dokumentumfilmjét a miérttel kezdi, pedig, ha magunkba nézünk, mind tudnánk sorolni a szereplők helyett az okokat, attól függetlenül, hogy utaztunk-e életünkben hamis vonatjeggyel, CD-t másoltunk, mp3-at vagy filmet töltöttünk le illegálisan. Csáki nem tör pálcát felettük és nem is idealizálja hőseit, de kétségtelenül demonstrálja, hogy az államot megkárosító stikli a fiatalok számára a szabadságvágy kielégítését szolgálta. Az izgalmasabb kérdés viszont mindenki számára itt a hogyan, és a Kék Pelikan ennek szenteli játékideje nagyját.
’89-ben bekövetkezik a rendszerváltás, leomlik a vasfüggöny, végre bárki kaphat nyugatra szóló útlevelet és vehet magának vonatjegyet bárhova. Utóbbi viszont nem olcsó, a nagyvilágra leginkább szomjazó fiatalok nem feltétlenül engedhetik meg maguknak. A három csóró főhősünk, Petya, Ákos és Laci kedvét azonban ez nem veszi el az utazástól, és miután valaki átveri őket gagyin kopírozott vonatjegyekkel, elhatározzák, hogy ők majd kitalálják, hogyan kell rendesen nemzetközi jegyet hamisítani. Az egész műveletet a susogós melegítős, SZTK-szemüveges agytröszt, Ákos mozgatja, a vezetésével a srácok házilag beszerezhető kémiai anyagokkal kísérleteznek, és a sors fintora, hogy pont a Nyugatról érkezett, újdonságnak számító Domestossal lehet a legtökéletesebben kilúgozni a kézzel írt jegyekről a tintát.
A fiúk olyannyira komolyan veszik a feladatot, hogy bemagolják a menetrendeket és rendszeresen kijárnak a pályaudvarra megfigyelni, melyik pénztáros milyen tollal tölti ki a jegyét, és hogy melyik fajta indigót – például a címadó Kék Pelikant – használja. A módszerük működik, az ellenőrök bekajálják a jegyeket, így fillérekért beutazzák Nyugat-Európát, idővel még egy kicsit rá is unnak a világjárása. Ugyanakkor bármennyire is próbálják itthon titokban tartani, az utazásaiknak híre megy a haveri körben.
A módszert a lebukásveszély miatt az elején még nem merik kiadni a kezükből, ezért Petya elkezd nepperkedni a hamisított jegyekkel, és a használatukhoz szigorú szabályokat dolgoznak ki. Ezek között a legfőbb, hogy a hamis jegyet csak Hegyeshalom után lehet felhasználni, mert a manuális jegyekhez szokott magyar ellenőrök nem hülyék, elkényelmesedett külföldi kollégáikkal ellentétben rögtön kiszúrják, ha valami nem stimmel.
Csákiék a főszereplőkhöz fogható leleményességről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy egy élőszereplős elsőfilm létrehozásához is épp, hogy csak elengedő költségvetést biztosító Inkubátor Programban képesek voltak megcsinálni, ráadásul ilyen magas színvonalon egy egész estés animációs filmet (az animációs kategória sajnálatos, de érhető módon azóta ki is került a programból). A Kék Pelikan ugyan csak 2018-ban nyerte el a zöld utat az Inkubátorban, Csáki viszont már 2006 óta benne volt a kutatómunkában és dolgozott a filmterv különböző inkarnációin. A végeredmény rettentően szórakoztató, és segít felülemelkedni azon is, hogy nem túl részletgazdag, low-budget animációról van szó. Hiszen kit érdekel, hogy a figuráknak nincs térbeliségük vagy nem vetnek árnyékot, ha az összkép ennyire tökéletesen illeszkedik a laza történetszövéshez és a 90-es évek felszabadult hangulatához? 
A szereplők idősebb énjei egy bárban gyűlnek össze és a saját hangjukon mesélnek, míg fiatalkori változataikat színészek szólaltatják meg, de a különbség köztük egyáltalán nem zavaró. Az animációs forma nagy szabadságot biztosít a rendezőnek, hogy kényére-kedvére kevergesse az interjúkból származó részleteket és a fikciós elemeket, és többé-kevésbé koherens narratívába rendezhesse az elhangzottakat.
Ugyanilyen szabadon bánik az interjúalanyokkal, összeültetheti őket egy asztalhoz egy bisztróban, elkísérheti őket a munkahelyükre, autószervízbe, vagy egy építési daru kezelőfülkéjébe, függetlenül attól, hogy valójában mikor és hol nyilatkoztak neki. A visszaemlékezésekben pedig megelevenedik a korabeli Budapest, a kultikus helyeivel, mint például a Fekete Lyuk.
A beszélő fejeknél és az archív felvételeknél az ironikus hangvételű, animációs formában történő újrajátszással sikerült egy jóval érdekesebb elbeszélésformát találni ezekhez az egyébként nem éppen világrengető eseményekhez, hiszen nagyjából abban ki is merül az izgalom, hogy pár fiatal hamis jeggyel ül a vonaton és az első pecsétig végigszorongja az utat. A 90-es, 2000-es évek Budapestjének alternatív közege valószínűleg számos hasonló vicces, érdekes vagy furcsa sztorit rejt, a Kék Pelikan pedig remélhetőleg iránymutató példa lesz arra, hogyan érdemes ezekhez hozzányúlni.
A dokuanimáció, tehát a valós események, valódi személyekkel készült interjúk animációs formában történő feldolgozása az egyik legizgalmasabb és alkotói szempontból talán a legnagyobb mozgásteret biztosító alműfaja a kreatív dokumentumfilmnek. Magyar viszonylatban Kovásznai György szociográfiai riportokon alapuló „anima verité” rövidfilmjeit (pl.: Rügyfakadás No. 3369, Riportré) tekinthetjük előképének, de miközben nemzetközi szinten már Oscar-jelölt egész estés animációs dokumentumfilmek is születtek (Libanoni keringő, Menekülés), addig itthon kizárólag rövidfilmes formában láthattunk eddig ilyet, Csáki az első, aki egész estés formában is megpróbálkozik vele.
Szemben viszont a két fentebb említett, óriási nemzetközi sikert aratott, élet-halál kérdésekről szóló animációs dokudrámával, Csáki filmje kicsit sem törekszik realizmusra, karakterei erősen stilizáltak és megengedi magának a rajzfilmjellegből fakadó képi poénokat is. Kádár János sakkbábufejű párttagoknak tart beszédet, néha megnyúlik az egyik szereplő karja, mintha spagetti lenne, máskor valaki a saját tükörképének tartja oda a cigijét, hogy szívjon belőle egy slukkot. A 90-es évek hangulatát jól eltalált, korabeli zeneszámok, illetve Preiszner Miklós és Tövisházi Ambrus filmzenéje is szépen hozza. 
Ha van hátulütője annak, hogy az alkotók anonimizált alanyok nagy időközökkel felvett interjú töredékeiből dolgoztak, akkor talán az, hogy a srácok életéről alig tudunk meg valamit, ezért nehéz kapcsolódni hozzájuk. Jó, hogy legalább a film epilógusában megosztják a nézővel a sorsuk alakulását. A legerősebben közülük talán Ákos, a csapat problémamegoldójának jellemvonásai körvonalazódnak, de még így is rejtélyes marad, míg Petyával kapcsolatban csak azt látjuk, hogy mennyire élvezi, hogy a jegyhamisításnak köszönhetően feljebb került a pesti underground hierarchiájában. Hármójuk közül Lacira irányul a legkevesebb figyelem, viszonylag hamar kiszáll a dologból és ezzel a történetből is.
Így a valódi harmadik főhős, a „másodgenerációs” jegynepper Rozi viszonylag későn érkezik meg sztoriba és hoz valami drámát a filmbe azzal, hogy rászállnak a hatóságok (ez viszont az alapcsapatot közvetlenül nem érinti). Idővel kontrollálhatatlanul elszaporodtak a hamis vonatjegyes utazások, ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért hagyta ezt a MÁV, miért vették ennyire félvállról a dolgot a hatóságok. Csákiék mindkét fél részéről megszólítanak érintetteket, de kielégítő választ nem kapunk.
Laza, tempós, kiforrott egyéni stílussal megvalósított egész estés animációs film a Kék Pelikan, ami izzadságmentes nosztalgiával eleveníti fel a közelmúltat. Azt az évtizedet, amikor egy rövid időre az egész ország hinni kezdett a szabadságban, a világ tele volt lehetőségekkel, és úgy tűnt, hogy minden elérhető, csak ki kell nyújtani a kezet. És voltak, akiknek ez sikerült. Aki élt benne, annak ismerős és otthonos lesz, aki meg nem, annak felszabadító érzés lesz rácsodálkozni, hogy egyszer ilyen is volt minálunk.
A Kék Pelikan április 4-én érkezik a mozikba a Juno 11 forgalmazásban, addig is több premier előtti vetítésen is meg lehet tekinteni.
