Ahogyan korábbi sikerfilmjeivel, a Nyolc heggyel is legfontosabb témáihoz, az elszakíthatatlan kötelékek és a mindent felülíró szeretet történeteihez tér vissza, összegezve, amit az ellentétes habitusú férfiak kapcsolatairól (Szex, mámor, rock n’roll), a szülő-gyerek konfliktusokról (Szarul állnak a dolgok, Csodálatos fiú), és egy egymás ellen forduló szerelmespár vívódásáról (Alabama és Monroe) eddig elmondott. Mostani hőseit is a szabadságvágy vezérli, és az önsorsrontás állja útjukat, a melodráma alaptételéhez hűen pedig mindannyian legyőzhetetlen akadályokkal állnak szemben.

A Nyolc hegy is bizonyítja, a vér szerinti rokonság Groeningen univerzumában csak mellékes körülmény: hősei, Pietro és Bruno nem vértestvérek, a másik halk szavú hívására mégis a fél világot átutazzák. Ennek a mindent elbíró, mindig újrakezdhető kapcsolatnak a motívumához találta meg a rendező a tökéletes formát is: a két férfi közötti szövetség és a különböző sorsok meditatív történeteit, a táj és a hegymászás központi motívumát, az ezekhez illő, szellős, hosszan kitartott természeti képeket, apró részletektől gazdag vizuális világot.



Az alkotó- és élettársával (Charlotte Vandermeersch) közösen jegyzett film Paolo Cognetti generációs regényének adaptációja, és talán a masszív, közhelymentes irodalmi alapanyagnak is köszönhető, hogy javarészt sikerül kerülni a banális tételeket és – a témaválasztásból eleve eredő – szentimentális felhangokat. Groeningen életműve immár tagadhatatlanul a démonokkal és különböző függőségekkel küzdő hősök melodrámáira épül: vívódó, zárkózott karakterei a lehető legszélsőségesebb krízishelyzetekkel találják szemben magukat. Ezzel a filmmel azonban elengedi a látványos, színpadias, kiélezett helyzetek, karakterek történetre fűzésének kényszerét, és megmutatja, hogy a csendesebb konfliktusok iránt még több empátiát képes ébreszteni, a játékidőt pedig sűrű cselekményesség nélkül is valódi tartalommal tölti ki.

Pietro és Bruno tizenkét évesen barátkoznak össze az olasz Alpok kis falujában. Ám a film címe nem az itt bejárt, lelki utazással és szellemi-fizikai kihívásokkal meghódított csúcsokra, hanem Pietro későbbi révbe érésének helyszínére utal: az univerzum középpontjának hitt nepáli hegyekre. Pietro a történet kezdetén értelmiségi szüleivel egy olasz nagyvárosban él, Brunót pedig pásztorkodással foglalkozó nénikéje neveli. A városi és a hegyi fiú látszólag tűz és víz, a nyári vakáció alatt mégis összeverődnek az édeni, vidéki tájban. Pietro szülei megszeretik és kiemelnék a számukra reménytelen közegből származó Brunót, ám vágyuk, hogy sajátjukként neveljék és taníttassák, éket ver a két gyerek és a család közé, Bruno sorsát pedig megpecsételi.

Hosszú idő után, felnőttként találkoznak ismét – hol máshol, mint a rendező által oly jól ismert és sokszor használt helyszínen, egy kocsmában – hogy egymás szakállát megdicsérve ismét szóba elegyedjenek. A Nyolc hegy úgy beszéli el kettőjük párhuzamos sorsát, hogy nem állít kevesebbet: mindig vissza fognak térni egymás közelébe, olykor, hogy közösen építsenek valamit, máskor, hogy véresen összevesszenek. Groeningen nem rögzíti olyan kitartóan az idő múlását, mint Linklater a Sráckor formabontó felnövéstörténetében, de számvető, epikus filmje hangulatában és motívumaival is felidézi azt, ugyanúgy, mint a Szólíts a neveden és a Túl a barátságon izzó atmoszféráját. Ugyanakkor tabu- és formabontás helyett marad egyszerű hetero barátságtörténet, és éppen halk fordulatai, a narrátor visszafogott, sokszor mégis bivalyerős kommentárjai révén olyan sodró lendületű.



Sokat jelentett a természet közelsége már Groeningen korábbi hőseinek is, akik Pietróhoz hasonlóan gyakran a művészeten keresztül találtak kiutat vagy reményt az újrakezdésre. Cognetti regénye nyomán azonban a táj nem csupán a karaktereket körülvevő körülmény, vagy az önismereti utat befolyásoló tényező, de maga a szereplők sorsát, identitását és kapcsolatait befolyásoló erő. A Nyolc hegy már-már ökológiai szemlélete, erőteljes nosztalgiája az egyszerűbb, letisztultabb életforma iránt és a vad tájban való túlélni akarás, építkezés vágya ugyanabból a romantikus gondolatból táplálkozik, ugyanakkor összetettebb, kiforrottabb világképet tükröz, mint Alabama és Monroe skandináv country-tanyája, vagy a Csodálatos fiú rusztikus amerikai művészotthona.

Kissé talán szószátyár alkotónak ismerhettük meg eddig Groeningent, a mondandó és a játékidő megfelelő arányát legalábbis ritkán sikerült eltalálnia, ahogyan a témához illő konfliktus- és motívumválasztás is gyakran szinte bántóan evidens volt (lásd Alabama és Monroe daganatos beteg, kopasz kislányát, aki a földön koppant halott madarat nem hajlandó kiengedni a kezéből). A legyőzhetetlennek tűnő szerelmeseket kislányuk elvesztése törte meg (Alabama és Monroe), ahogyan a giccs határát súroló apa-fiú szövetség lerombolásához is minimum egy visszafordíthatatlan szerfüggőségre volt szükség (Csodálatos fiú).

A Nyolc hegy visszafogottsága főképp a formanyelvre és a konfliktusokra vonatkozik, és a zenehasználat tekintetében ugyancsak sikerül elkerülnie az evidens érzelmi manipulációt. A fülbemászó zenékkel (élen Daniel Norgren csodálatos balladájával) kísért összefoglaló montázsokat is rövidebbre fogja, bár a két marlboro man Nescafé-kampányba illő építkezési jelenete jócskán elbillenti a mérleget.



Végül meg kell említeni Groeningen és Vandermeersch kimagasló színészválasztását- és vezetését, hiszen alapvetően ez mentette meg a korábbi filmeket is a szentimentalizmusba fulladástól. Filmezzen saját hazájában (Veerle Baetens, Johan Heldenbergh), a tengerentúlon (Timothée Chalamet, Steve Carell, Maura Tierney) vagy épp Olaszországban (Alessandro Borghi, Luca Marinelli) – színészei tökéletes választásnak bizonyulnak.

A Nyolc hegy főszereplői a cselekményhez illő visszafogottsággal hagyják, hogy a történet és a táj helyettük is beszéljen, de a mellékszereplőket is érdemes kiemelni, pedig a korábbi filmek részben épp a kisebb szerepek kidolgozatlansága, elnagyoltsága miatt tűntek papírízűnek. A történet margóján többek között az anya (Elena Lietti) és a feleség (Elisa Zanotto) is ugyanúgy átalakul, mint a két fiú, Pietro szerepében Marinelli ugyanakkor még a spirituális utazáson végigvezető narrátor szerepét is hitelesen viszi. Groeningen klasszikus elbeszélői eszközökkel él, hősei régimódi, földközeli férfiasságát a maga rendezői elveivel is visszhangozva, így Pietróhoz és Brunóhoz hasonlóan maga is odaér egy, a hegy csúcsát jelentő, letisztultabb alkotói világhoz.

A Nyolc hegy január 5-től látható a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.