A Hurok nem időutazós sci-fi, nincs benne időgép, a műfajkészletből egyedül az időhurok motívumot veszi át, de ez sem csak ilyen zsánerű filmekben fordul elő, hanem olyan fekete komédiákban is, mint például az Idétlen időkig, amiben a főhős időcsapdába szorul és mindig ugyanarra a napra ébred. A film - a bűnügyi felütés dacára - leginkább akcióthriller, a bonyodalom pedig misztikus horror munkákat idéz, mivel a valószerűtlen történet okát, célját vagy eredőjét nem magyarázzák meg.
Az időhurok-narratíva e film esetében azért hasznos, mert alkalmazásával Madarász futószalagon szállítja a hol hajmeresztő, hol revelatív fordulatokat és a feszes akciójeleneteket. Noha a film lassan indul be, fokozatosan nyeri el és tartja fenn a néző figyelmét, már pusztán azzal is, hogy az író-rendező késlelteti annak felfedését, hogy van-e magyarázat az időcsapda jelenségére. Minden jelenetet figyelnünk kell: sok olyan apró furcsaság történik a háttérben, amiről sejthetjük, hogy később még lesz szerepe a megfejtésben.
A Hurok ráadásul nem csak látványos akcióthriller, hanem drámaként is értelmezhető, mivel a főhős, Ádám jellemfejlődésen megy keresztül: eleinte züllött és önző figura, aki az időhurokba keveredve meglátja múltbeli önmagát minden hibájával együtt, és már tudja, hogy mindaz hova vezetett. Tükörbe néz, szembesül gyarlóságaival, és fokozatosan meghasonlik önmagával, aminek látványos állomásai a korábbi önmagával folytatott párbeszédek és harcok.
Kipipálható a szerelmi motiváció és a főhőst változásra kényszerítő antagonista is, akit Anger Zsolt alakít. Nem véletlenül bízták rá a sokadik főgonoszt, most is remekel, Száraz pedig méltó ellenfele, egyaránt hiteles bűnös antihősként és rokonszenves, bajba jutott kisemberként. Martinovics Dorina a női főszerepben nem holmi megmentésre váró naiva: az ő jellemfejlődése a főhősét is megelőzi és megelőlegezi, a színésznő pedig maníroktól mentes, természetes játékkal kelti életre a figurát.
Madarász bátor, eredeti ötletre épülő, több műfajból összekovácsolt, szokatlanul bonyolult cselekményszövésű közönségfilmmel állt elő. Filmje csak a saját szabályait tartja tiszteletben. Egyetlen hátulütője, hogy ezek a szabályok nem tisztázottak már a film elején. Ellentétben Madarász két kisfilmjével, a superDIGITALlal és az Előbb-utóbbal (amik a Hurok főpróbáiként is értelmezhetőek), ezúttal hiányzik az időhurok szabályainak egyértelmű és azonnali lefektetése és magyarázata. A Hurok még izgalmasabb lett volna szigorú és deklarált törvényszerűségek szerint működő „időzavar-narratívával”, példáért nem is kell messzebb menni az Előbb-utóbbnál, ahol II. világháborús náci kísérlet okozta a bonyodalmakat.
Az Előbb-utóbban éppen a negyedórás terjedelemnek köszönhetően működött olajozottabban ugyanez a képlet: egy rövidfilmben nem kell túl nagyot markolni, elég sejtetni az események hátterét és egy szemszögből ábrázolni azokat, míg egy egész estés mozifilmtől nem felodlatlan rejtélyeket és megválaszolatlan kérdéseket, inkább bezáruló köröket és teljességet vár a néző.
Eleinte könnyű azonosulni a főhőssel, mivel ugyanannyit látunk, mint ő, és senki más nem tud az időhurokról. Egy idő után viszont egyre nehezebb követni Ádámot. Előfordul, hogy múltbeli önmaga hirtelen emlékezni kezd arra, amit időben később csinált, és erre nem magától értetődő a magyarázat. A néző nem lehet benne biztos, mikor, milyen rendszer szerint ugrunk vagy utazunk vissza az időben.
A film bonyodalma olyannyira misztikus, hogy az egész történetnek az időzavar természetéről kellene szólnia. És furcsamód az időhurok rejtélyes és irracionális voltáról épp az nem vesz különösebben tudomást, akivel megtörténik: a főhős. Nagyon gyorsan túlteszi magát azon, amibe más talán bele is őrülne, egy idő után már semmin nem lepődik meg. Persze a Hurok szürreális, rémálomszerű cselekményszövése értelmezhető művészfilmes gesztusként is, de ez nem illik az egyébként hollywoodi stílben és professzionalitással rendezett film műfaji mechanizmusaihoz, mert egy idő után inkább nehezíti, semmint erősíti a főhőssel való azonosulást.
Hátulütői ellenére a Hurok üdítő változatosságot hoz a magyar műfajfilmes színtérre, experimentációjával inspirálóan fog hatni más alkotókra. Gyengéi a forgatókönyvből fakadnak, Madarász rendezése, Nagy András operatőri munkája és Kovács Zoltán vágása viszont hibátlan. Ígéretes nagyjátékfilmes debütálás.
