Filmhu: Hol voltál amikor megtudtad, hogy a filmed utazik Angersbe?
Kölcsey Levente: Itthon voltam a fiammal és azon próbálkoztam, hogy megtanítsam neki hogyan kell a fa karikagyűrűt egy oszlopba belehúzni.
Filmhu: Mesélnél kicsit a Zabigyerek történetéről? Honnan jött az ötlet?
K. L.: A történet egy gyerekkoromban megtörtént eseményt dolgoz fel. Egy faluban nőttem fel Pécs mellett, ahol elfogadott volt az a gondolkodás amikor kölyökkutyák születtek, hogy ha nem lehet elajándékozni őket, akkor valahogyan el kell őket tüntetni. Később amikor filmezéssel kezdtem foglalkozni ez sokszor eszembe jutott és innen már gyorsan megszületett a koncepció, hogy párhuzamba kellene állítani a kutyák és egy kisfiú életét.
Kölcsey Levente
Filmhu: Hogyan fejeznéd ki a filmedet három szóban?
K. L.: Nagyon rossz lenne, hogy ha kitudnám fejezni három szóban.
Filmhu: A Gömbakác főhőse egy kislány volt és most is egy fiatal fiú a főszereplőd. Fontosnak tartod a gyerekkor ábrázolását?
K. L.: Szerintem nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyerekkor az alapja az egész életünknek, és amit ott kapunk, az nagyban befolyásolja a szemléletünket, amit majd felnőtt korban képviselni fogunk. Sok szülő mintha nem lenne ezzel tisztában és pusztán addig jut el, hogy ha a ruháztatás, étkeztetés, iskolába járatás meg van oldva, akkor ezzel maximálisan elvégezte a feladatát. A filmben is lényegében arról van szó, hogy Ádám megkap mindent, amire szüksége van, csak az érzelmeket spórolja meg tőle az anyja, ami viszont sokkal fontosabb, mint bármi más a korábban felsoroltakból. A másik ami fontos volt, hogy bemutassuk milyen kulturális különbségek vannak az országon belül, hogy ma Magyarországon nem mindegy hova születsz, mert az nagyban predesztinálni fogja a sorsodat. Tehát ha belegondolok Ádám jövőjébe, akkor azt látom, hogy ugyanazokat a szabályokat és törvényeket vallja majd magának ugyanott, mint az anyja, Nóra.
Filmhu: Milyen élmény neked gyerekekkel forgatni?
K. L.: Az őszinte pillanatokért készítek filmeket, hogy azokon keresztül eltudjak mesélni valamit a körülöttünk létező világról. Ha van egy jó gyerekszereplőd, aki teljes szívből magáévá teszi a feladatot, akkor egy ilyen nagy pillanat lesz az egész forgatás. Egy gyerek nem tud színészkedni, mert nincs meg az élettapasztalata hozzá, hogy különböző állapotokba ugráljon, de ha eléred a történeten keresztül a szívét és azt beleteszi, az felemelő érzés. Azt hiszem eddig szerencsém volt, mert csodálatos gyerekekkel dolgoztam együtt.
Filmhu: Hol találtad meg a főhősöd?
K. L.: A szereplő keresésnek úgy álltunk neki, hogy kisebb falusi iskolákat céloztunk meg, mert arra gondoltunk, hogy a film környezetébe illő szereplőt jobban találunk ilyen helyeken, mint ha a városban keresgélnénk. Végül vagy 200 gyereket fotóztak le a többiek, amiből 50-et élőben megnéztünk. Patrik, az egyik legutolsó volt valamelyik casting nap és nagyon csendesen elmesélt egy történetet magáról, ami nagyon közel volt a film világához. A következő körben őt, illetve egy másik fiút is megnéztünk a Rozival a film helyszínén, és nem volt kérdés, hogy neki kell adni a szerepet.
Székely Rozi és Grofsits Patrik
Filmhu: Mennyit beszélgettél vele a lelki folyamatokról, amin a fiú és az anyja keresztül mennek?
K. L.: Mivel hasonló körülmények közül érkezik, mint a filmbeli Ádám világa, ezért nem voltak számára ismeretlenek ezek az érzések, nem egy absztrakció volt, amit magáévá kellett, hogy tegyen. Sok olyan dolgot mondott, amit sikerült beépítenem a film világába, ő pedig a film által sokat megértett abból, ami a való életben történik vele. Kölcsönösség volt közöttünk, amiben mindenről őszintén, nyitottan lehetett beszélgetni.
Filmhu: Mennyire áll közel hozzád a coming-of-age műfaja?
K. L.: Nem műfajokban gondolkozom, nem így szoktam egy filmnek neki indulni. Haneke mondja azt, hogy a műfajok csak takargatnak és általuk nehéz mélyre hatolni.
Filmhu: Az SZFE-n készült a kisfilm, ez volt a diplomamunkád?
K. L.: Amikor felvételiztem, volt olyan ötletem, hogy ezt kellene beadni felvételi filmnek, de nem tudtuk megcsinálni. Végül a suli végén, diplomamunkaként sikerült leforgatni.
Filmhu: Hogyan lett Come by chance az angol cím?
K. L.: Először én sem találtam megfelelő kifejezést, úgy is mondhatjuk, hogy ezt dobta a gép. Később egy amerikai sorozat forgatásán, ahol az előző évben dolgoztam, megkérdeztem a dialogue coachot, hogy ő mit gondol. Először ő sem tudott mit mondani, de utánanézett egy angol etnográfiai könyvben és megtalálta ezt a kifejezést a zabigyerek jelentéssel.
Filmhu: Nem Angers lesz az első filmfesztiválja a filmednek, milyen visszajelzéseket kaptál a korábbi helyeken? Te is utazol?
K. L.: Tulajdonképp már önmagában az elismerjés jele, ha beválogatnak egy-egy ilyen fesztiválra, mert sok száz vagy ezer film közül kerül be végül az a tíz, amit le is vetítenek. Szarajevóban sokan jöttek hozzám gratulálni, hogy mennyire érzékeny lett a film, és hogy milyen kevés eszközzel meséli el szépen a történetet. Kifejezetten jó volt ezt hallani azok után, hogy az iskolában nem tartották különösebben sokra és a Friss Húson sem vetítették le. De nem egy könnyen fogyasztható film, nyitottságot és részvételt kíván a nézőtől, amire nem mindenki vevő. A fesztiválra január 18-án repülünk Szentpéteri Áronnal, aki a Láthatatlanul című filmjével fog részt venni rajta.
Filmhu: Van kedvenc alkotód? Kinek a stílusa áll hozzád közel?
K. L.: Vannak rendezők, akikre felnézek és ha kellene párat mondanom, akkor Tarr, Haneke, Zygantsev és Puiu biztosan benne lennének. A néző partnerként való kezelése, a társadalmi problémák tematizálása és az azokra történő rákérdezés, olyan hozzáállást mutat, ami a humanista gondolkodásnak sajátja, és számomra, kezdő filmrendezőként a lényegét adják ennek a hivatásnak.
A Premier Plans Nemzetközi Elsőfilmes Fesztivál január 12. és 21. között rendeznek meg a franciaországi Angersben, további részletek a hivatalos oldalon olvashatóak.
