Filmhu: A Hurok az első mozifilmed, bár A fekete múmia átka és a Legyőzhetetlenek is komoly produkció volt, akár „elsőfilmnek” is nevezhetnénk őket. Nem félsz, hogy egyből egy ilyen bonyolult történettel állsz elő?
Madarász Isti: Sokan tanácsolták, hogy semmiképp se ez legyen az első filmem, mert túl bonyolult, én meg azt éreztem, hogy ezen túl kell lenni az elején, aztán lenyugszom majd, és normálisabb filmeket csinálok. De ha tudnánk, hogy ezt hogy kell ténylegesen jól csinálni, akkor itt mindenki sikeres és népszerű filmrendező lenne.
Filmhu: Régóta foglalkoztat ez a történet, lassan tíz éve nem ereszted el, jól számolom?
M.I.: Igen, pont tíz éve annak, hogy megírtam egy 9 oldalas kisjátékfilm forgatókönyvét, amiről rögtön éreztem, hogy jól sikerült. Dyga Zsombor barátomnak mutattam meg, aki azonnal meg akarta rendezni. Beleegyeztem, elkezdtük szervezni, aztán nem lett belőle semmi. Egy évvel később a Fade In forgatókönyvíró versenyen mutattam be az első nagyfilmes változatát, ahol rögtön meg is nyertem az egyik díjat, és onnantól kezdve azt gondoltam, hogy ennek a filmnek van létjogosultsága. Persze abban akkor még őrületes marhaságok voltak, és teljesen más volt, mint a mostani verzió. De mindenki biztatott. Rengetegszer átírtam, volt egy amerikai megkeresés is, amiből megint nem lett semmi, de mindig fejlesztettem a történetet, ami azt jelentette, hogy többször elölről kezdtem az írást, hiszen annyira összetett a sztori, hogy nem lehetett csak úgy átírni. És ez jót is tett az anyagnak.
Filmhu: Mikor és mennyire érezted reálisnak, hogy ebből film lehet?
M.I.: Az első öt-hat évben nem volt semmi realitása, hogy ebből valaha film lesz. Mindig úgy írtam persze, mintha lehetne, de semmi nem mutatott arra, nem olyan volt a rendszer. Hiába próbálkoztam producerekkel, a legnagyobb jóindulattal mondták, hogy „ne hülyéskedj”, ez „nem magyar film”, vagy „mi ilyet nem szoktunk csinálni”. Amellett, hogy ez nevetséges, másrészről értettem. Amikor felállt a Filmalap, megváltozott a levegő, hirtelen azt éreztem, hogy egyáltalán nem valószínűtlen, hogy ez a film elkészülhessen. Persze, kicsi vagyok, nem ismernek, nincs producerem, de mégsem rossz, amit szeretnék.
Filmhu: Sosem untad meg a 10 év alatt, hogy újra-és újra nekikezdj?
M.I.: Dehogyisnem. De amikor írtam, akkor nem. A legnagyobb bajom forgatókönyvíróként – és ezért nem tartom magam annak -, hogy borzasztóan lelkesedem a saját munkám iránt. És amikor befejezem, legalább egy óráig azt gondolom, hogy nincs ennél tökéletesebb dolog a világon. Aztán másnapra kiheverem, megmutatom valakinek, aki azt mondja, hogy „úristen, mi ez a hülyeség?”, aztán elolvasom, és már én is látom. Ami biztos, hogy változni fog a jövőben, hogy feltehetően vagy nem én írom, vagy nem egyedül írom a következő filmem forgatókönyvét.
Filmhu: Ezt sem egyedül írtad. Gigor Attila és Lovas Balázs társíróként szerepel a stáblistán.
M.I.: Valójában egyedül írtam a forgatókönyvet, ők segítettek nekem, velem gondolkodtak, beleszóltak, beleírtak, ami nagyon előrevitte a filmet és hálás vagyok nekik. Utólag azt tanultam meg, hogy rendezőként szükségem van egyfajta távolságtartásra, amit most még a saját anyagommal nem tudtam megoldani. Könnyebb, ha együtt írom valakivel, mert egyelőre forgatókönyvíróként nem tudtam elég kritikus lenni magammal.
Filmhu: És rendezőként?
M.I.: Úgy igen. Bár a forgatás után magabiztosan nyilatkozgattam, de a vágással nagyon megszenvedtünk. Keményen irtottuk belőle, ami sok volt, vagy nem elég jó, esetleg ciki.
Filmhu: Időben, hova kalibráltad ezt a filmet? Mikor játszódik? Nem tudtam pontosan megállapítani.
M.I.: Gondosan figyeltünk arra, hogy ne lehessen tudni. Időtlen és helytelen. Budapesten forgattunk, de mindent, ami a várost jellemzi megpróbáltunk kiszedni belőle, és ugyanígy meghatározott ideje sincs, nem lehetne rásütni, hogy pl. 1995, hiszen VHS magnót és lapostévét használtunk, az autókból is van régebbi és újabb, direkt összekevertük az időket. Kínosan ügyeltünk arra is például, hogy soha senkin ne legyen óra, és soha nem beszélnek az időről. Egy napóra szerepel a filmben, de annak más a funkciója. És még valami: mobiltelefon sincs benne, mert szerintem ennek a műfajnak az a halála lenne.
Filmhu: És miért VHS kazettát használsz a történetben?
M.I.: Amikor először megírtam a történetet, még VHS korszak volt. De túl ezen, az egy megfogható, furcsa, misztikus tárgy, még a Kör című horrorban is milyen jól működött. Az évek múlásával többször előjött, hogy változtassuk meg, de szerintem idétlen lenne, ha egy SD kártyát, vagy egy mini-DV kazettát használnánk, mert nem elég „filmes”. Sőt, szerintem a VHS-től még izgalmasabb lett az időkezelés, ráadásul jól néz ki, el lehet ejteni, oda lehet adni, ahogy a régi fajta üzenetrögzítős telefon is őrzi a thrilleres misztikát. A következő filmjeimben még telefonfülkéket is szeretnék használni.
Filmhu: Eddig elhatárolódtál attól, hogy a Hurok egy időutazásos film lenne, időkavarásnak nevezted inkább, de mondhatnánk időjátéknak, vagy időhuroknak is. Még a „deja vu” sem pontos kifejezés rá.
M.I.: Én időkavarós filmnek hívom, mert játszunk az idővel, de nem az időutazós filmek szabályai szerint, amikben mindig van egy időugrás. Ebben a filmben nincs ilyen. Ez már a kiindulásnál így volt, ezért találtam ki a Möbius-szalag- szerű dramaturgiát, amiben mindig előre fele megyünk. És mindig ugyanott találjuk magunkat. Kínosan ügyeltem arra, hogy nehéz legyen megmondani, hogy hol fordult vissza az idő.
Filmhu: De ha belegondolunk, ez egy teljesen reális film. Hiszen ilyenek vagyunk, ezerszer eljátsszuk magunkban, hogy mi fog történni.
M.I.:Igen. Ennek a filmnek az alapgondolata, hogy „bárcsak újra kezdhetném”, amit szerintem mindannyian átéltünk, főleg amikor jól elszúrtunk valamit. És fejben elkezdenek megtörténni a dolgok, legalábbis én így működöm.
Filmhu: Például ebben a filmben sok mindent másképp csinálnál?
M.I.: Persze. Nagyon sok mindent. Büszke vagyok és örülök a filmnek, de a vágás során kitaláltam azt a kifejezést, hogy „elsőfilmes téveszme”. Mert ez a film tele van elsőfilmes téveszmékkel. Ami azt jelenti, hogy halálosan meg voltam győződve sok mindenről, hogy az így jó, aztán kiderült, hogy mégsem. De szent meggyőződésem, hogy erre csak akkor jöhetek rá, ha előtte megcsinálom ezt a filmet. Sok dolgot most már másképp csinálnék, de nagyon örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni erről a filmről. Persze látom, hogy kinek miben volt igaza, de minden alkotónak van egy útja, amin végig kell mennie. Már most tudom, hogy a második filmemnél mit akarok majd másképp csinálni, szervezni, hozzáállni. Ezek sokszor filmtechnikai dolgok, de ezt meg kell tanulni és gyakorolni kell. Ezért nagyon jó, hogy csináltam tévéfilmeket, tévésorozatokat. De ebből a filmből többet tanultam, mint az összes eddigiből.
Filmhu: Miért?
M.I.: Mert sokkal nagyobb volt a tétje. Mozifilm esetében egészen másképp kell kommunikálni a közönséggel, egészen másképp kell gondolkodni a közönségről. Nemhogy a forgatókönyv megírásánál, de már a téma kitalálásánál. Én a világ „legközönségbarátabb” rendezője szeretnék lenni, úgy, hogy közben nem gagyit akarok csinálni. Ezért sem bánom, hogy ennyire bonyolult lett ez a film. A tét az volt, hogy jó lesz-e, meg tudok-e szólítani széles közönségréteget, sőt, akár ki tudok-e jutni ezzel a filmmel az országhatáron kívülre, mert engem az is nagyon érdekel.
Filmhu: Mégis egészen egyszerű a film üzenete, a főhősnek saját magával kell szembenéznie, saját magát kell legyőznie, ami elég régi játszmánk. Kikre hallgattál a munka során? Nagy András operatőrre például?
M.I.: Abszolút, rá is. Bár vele csak 2014 nyarán ismerkedtünk meg a Rejtő-filmnél (A fekete múmia átka - a szerk.), és ezt a filmet nem sokkal később, 2014 októberében forgattuk. Emlékszem, hogy amikor a tévéfilm forgatás ötödik napján odamentem hozzá, hogy „figyelj, lenne egy mozifilm forgatókönyvem, elolvasnád, mert nagyon szeretnék veled dolgozni”, akkor azt válaszolta, hogy „Isti, olvasatlanul mondom, hogy bármit csinálnék veled”. Iszonyú nagy megtiszteltetés volt ez nekem. Aztán elkezdtünk a filmről beszélgetni, de nem tudtam, hogy milyen lesz. A következő filmemnek is remélem, hogy ő lesz az operatőre, és már sokkal jobban tudom, hogy mikről akarok majd beszélgetni vele. Egyáltalán nem voltak vitáink, annyira jól be tudott állni mellém. A film kinézetére maradéktalanul büszke vagyok - és azért ez egy vizuális műfaj.
Filmhu: Ráadásul megtaláltad a jolly jokert hozzá, Száraz Dénes nagy felfedezés.
M.I.: Amerikai színészek közül ötöt is tudtam volna mondani, hogy ki játssza a főszerepet, de magyarok közül egyet sem. Volt egy karakter a fejemben, egy jóképű, hétköznapi hősről, akinek még egy aknavető is jól állna a kezében. Aztán elkezdtem nézni a színészeket, és a híres Soproni sörreklámban megláttam Dénest. Nem tudtam, hogy ki ő, színész, vagy modell, de már akkor azt mondtam a feleségemnek, hogy pont ilyen kellene a Hurokba. Ez négy éve volt. Aztán kiderült, hogy egy szappanopera népszerű karaktere, ettől egy kicsit megijedtem, de aztán láttam egy show műsorban, civilként, és nagyon megtetszett, ahogy viselkedett. Kicsit gonosz is voltam, mert behívtam a Rejtő-film castingjára, holott tudtam, hogy nem fog szerepelni benne, de annyira meg akartam már nézni élőben. Mindenki nagyon izgult, hogy mit fog szólni a szakma, mit fognak szólni a nézők, hogy szappanopera sztárt akarok egy mozifilmbe berakni. Ezért másokkal is castingoltunk, de bevallom, csak védőhálót akartunk húzni Dénes köré. Szép, szerethető és nagyon jó színésznőből sokkal jobban el vagyunk látva, és bár női főszereplőként nekem Dorina volt az egyes számú jelöltem, mégis amikor végre együtt láttam mindkettőjüket, akkor lett egyértelmű, hogy ők lesznek a főszereplők.
HUROK (16)
Főszereplők: Száraz Dénes, Martinovics Dorina, Anger Zsolt, Hegedűs D. Géza
Rendező: Madarász Isti
Producer: Hutlassa Tamás
Írta: Madarász Isti
Forgalmazó: Forum Hungary Kft.
