Oroszországban születtél és nőttél fel, mégis Magyarországon hoztál létre egy dokumentumfilm fesztivált, miért?
A ‘90-es évek végén érkeztem Magyarországra, a CEU diákjaként. Itt maradtam PhD-zni, 2004-ben volt a doktori védésem, és ekkor kezdtem dolgozni a Blinken OSA Archívumban. Itt találtuk ki egy kollégámmal, hogy milyen jó lenne egy dokumentumfilm-fesztivált szervezni, a prágai One World filmfesztivál mintájára. Az OSA lett a fesztiválunk bázisa, és a mai napig a főszervezője a Verziónak. Ugyan az évek során sokat bonyolódott a fesztivál struktúrája, újabb és újabb ágakkal bővült, de központi identitása ugyanaz maradt: emberi jogi dokumentumfilm- fesztivál, ami kortárs, kreatív dokumentumfilmeket hoz be Magyarországra. A vetítések mellett pedig beszélgetéseket, mesterkurzusukat és egyéb kapcsolódó programokat szervezünk.
Miért döntöttetek úgy, hogy az emberi jogi vonalra koncentráltok?
Az elejétől együtt dolgozunk a Magyar Helsinki Bizottsággal, az első évben ők voltak a fesztivál védnökei. A dokumentumfilmek értelmezésében mindig is a szociális problémákat tartottuk a legfontosabbnak, az emberi jogokat nagyon tág viszonylatban kezeljük. Úgy tartjuk, hogy a megértésükhöz szükséges, hogy az ember lássa, hogyan működik a világ. Rendkívül eltérő témájú filmeket vetítünk, ugyanúgy elfér nálunk egy családi történet, mint egy világgazdasággal foglalkozó alkotás. Vannak köztük aktivista filmek is, de nem kizárólagosan. A 18 évünk alatt már bebizonyosodott, hogy mennyire széles a paletta.
Oksana Sarkisova / Fotó: CEU
Mi a kiemelt szempont a filmek beválogatásánál?
Kezdettől fogva fontos számunkra, hogy a rendezők milyen vizuális nyelvvel mutatják be az adott témát, hogyan viszonyulnak a szereplőkhöz és a nézőkhöz. A dokumentumfilm nem csak egyetlen nyelven képes beszélni, mi pedig szeretnénk meghonosítani egyfajta kritikai gondolkodást ezzel kapcsolatban. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy kreatív dokumentumfilmekről van szó, olyanokról, amiket kifejezetten a moziban, nagyvásznon érdemes megnézni, nem pedig hagyományos riportfilmekről, amikkel a tévében lehet találkozni. Az eltérő vizuális nyelvek bemutatásához kapcsolódóan az utóbbi években több szakmai programot szervezünk, amelyek nem csak filmeseknek, hanem például antropológusoknak, történészeknek, NGO-k alkalmazottainak vagy épp újságíróknak szólnak, akik a saját munkájukban is alkalmazni szeretnének filmes elemeket.
A Verzió 18 év alatt Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb filmfesztiváljává lépett elő. Mik voltak ennek a folyamatnak a főbb állomásai?
Panorámafesztiválként indultunk, az elején nagyjából harminc filmet vetítettünk, kísérőprogramként kezdetben csak a beszélgetések szolgáltak. Nagy változást jelentett, amikor bevezettük a különböző tematikus blokkokat. Később elindult a nemzetközi versenyprogram, majd láttuk, hogy nagyon jó diplomafilmek készülnek, amiket érdemes moziban is nézni, és a magyar filmek között is vannak erős produkciók, így bővültünk diák- és debut szekcióval, valamint a magyar filmek versenyével. Zsűrink csak a kilencedik évtől van, először egyetemistákat hívtunk össze, akik a legjobb nemzetközi dokumentumfilm díjáról döntöttek, majd amikor háromra bővült a versenyszekciók száma, elkezdtünk szakmai zsűrit is meghívni. Nyolc éve indult a DocLab programunk, ami azóta többször átalakult.
Hogyan változott a DocLab és hol tart most?
Kezdetben elméleti szemléletű workshop volt, aztán egyre gyakorlatiasodott. A fordulópontot 2015 jelentette, a válság alatt sok civil dolgozott azon, hogy segítsen a menekülteknek, filmre is vették az eseményeket, a különböző anyagokkal pedig kezdeni akartak valamit. Ekkor szerveztük az első olyan DocLabot, amin már konkrétan a vágásra, rövidfilmgyártásra koncentráltunk. Később voltak olyan alkalmak, amikor a trailerekben, jelenetszerkesztésben vagy storytellingben próbáltunk segíteni. Idén ismét megújult a DocLab koncepciója, és új oktatói csapat érkezik a Places to B elnevezésű fesztiválegyüttműködés keretében.
Most az impact, azaz a filmek hatáskeltése lesz a fókuszban. Arról fog szólni, hogyha már majdnem kész a filmünk, hová kell továbbküldeni, hol vetítsük, hogy a legjobban elérjük vele a közönséget, milyen fesztivál stratégiát válasszunk. Az utómunka végén tartó projekteket hívtunk meg, nagyon érdekes résztvevők érkeznek, be is mutatjuk a filmeket, tehát a workshop mellett lesz egy nyilvános része is a DocLabnak.
Verzió DocLab
2020 a filmfesztiváloknak is kemény év volt. Hogyan éltétek meg az időszakot, és van-e olyan a tavalyi tapasztalatokból, amit tovább tudtok hozni az idei évre?
A tavalyi kihívásokkal teli év volt mindenki számára. Mi már szeptemberben eldöntöttük, hogy csak online szervezzük meg a fesztivált. Akkor még nem voltak oltások, sem pedig olyan COVID-protokollok, amikkel lehetett volna biztosítani a biztonságos vetítéseket. Hosszú kutatással bukkantunk rá a megfelelő platformra, amin online vetíthettük a filmeket. Kényszermegoldás volt, de valóban sokat tanultunk belőle, például láttuk, hogy országosan sokkal nagyobb lett a filmek nézettsége, mint korábban. Abban maradtunk, hogy idén mindenképpen megtartjuk ezt a platformot is, legyen ez egy hibrid Verzió.
Az első hetünk idén mozikban lesz, reméljük, hogy a maszk és egyéb szabályok betartásával meg tudjuk teremteni a kellő biztonságot. A második hét online zajlik majd, a teljes program online elérhetővé válik. Szintén változás, de előrelépésnek is nevezhetjük, hogy már az első hét alatt öt vidéki városban is párhuzamosan mozikba kerülnek a filmek. Korábban csak a fővárosi fesztivál után tartottunk más városokban utóvetítéseket, de idén a helyi mozik maguk válogathattak a filmek közül, és élő beszélgetéseket is szerveznek hozzájuk.
Élőben lebonyolítani, majd online is megismételni, ez azt jelenti, hogy idén dupla annyi munkátok van a fesztivállal, mint rendesen?
Mindenképpen több, még ha nem is a kétszerese, mert egy online fesztiválhoz más jellegű feladatok társulnak. Az extra programokat, kerekasztal- és Q+A beszélgetéseket például vegyesen szervezzük élőben, a mozikban és a Blinken OSA-ban, illetve online. Idén sokkal kevesebb külföldi vendég és rendező érkezik, hiszen sokkal nehezebb és kockázatosabb az utazás, így van, amit Zoomon vagy más online platformon veszünk fel, majd feltöltünk az oldalra.
Mekkora stábbal dolgoztok?
Ha valaki megnézni a stáblistát, úgy látszik, mintha nagyon sokan lennénk, ami csak a fesztivál legaktívabb két hónapjában igaz. Alapvetően hárman vagyunk, akik egész évben próbálunk dolgozni rajta, bizonyos kollégák pedig akkor kapcsolódnak be, ha nagyobb, konkrét feladatok adódnak.
A félelem nyomában / Fotó: Verzió
A valóság rétegei az idei mottója a fesztiválnak. Mit jelent ez számodra?
Szerintem ez a szlogen nagyon passzol a fesztiválhoz, és nem csak az idei kiadáshoz. Kifejezi, hogy a dokumentumfilm mindig nagyon szorosan kapcsolódik a realitáshoz, ugyanakkor jelen van benne a rendezői szemszög és etikai hozzáállás. Az alkotó egy szubjektív álláspontot alakít ki egy valós történet kapcsán. Ez a szlogen azt üzeni, hogy egymás megértéséhez nagyon fontos mélyebben megismernünk a másik perspektíváját. Ezt nyújtja fesztivál, és ebben tudnak segíteni a dokumentumfilmesek: igazából ők teremtik a rétegeket, amiket mi, a nézők értelmezünk.
Milyen tematikák kaptak helyet az idei programban? Melyik filmeket emelnéd ki?
Az egyik tematikus blokkunk az Elmerülés, ami a mentális egészségről szól. Mindig fontos téma, de mostanában még inkább. Különböző élethelyzetekről szól, helyet kapott benne olyan film, amely egy szexuális erőszak utóhatásaival küzdő chilei nőről szól (Éjszakai felvétel), egy nagyon érzékeny alkotás egy autista gyermekről (Miért ugrok), valamint öngyilkossági vággyal küszködő norvég fiatalokról (A félelem nyomában). Nagyon széles skála, és itt is szakértők segítségével akarjuk értelmezni a filmeket, és bemutatni, hogy milyen intézményekhez, alapítványokhoz fordulhat segítségért valaki, aki hasonló helyzetben van.
Harmadik éve csináljuk az Antropocén című szekciót, ami a klímaváltozás és az emberi jogok összefonódásáról szól. Ezek a filmek azt mutatják be, hogyan változik a környezetünk és a természet, de idén arról is szó lesz, hogyan működik a “hakni gazdaság” (gig economy), amelyhez az olyan platformok tartoznak, mint az Uber vagy az Amazon. (A hakni vége)
A virtuális gazdaságban csak egyéni vállalkozók vannak, akik egy platformon keresztül találják meg a klienst. Első látásra ez tökéletes szabadságnak tűnik, ahol mindenki jól jár, de ha egy kicsit a mélyére nézünk, nem annyira rózsás történet.
A látás története / Fotó: Verzió
A legkísérletezőbb összeállításunk a Képkereső. Ide olyan filmeket választottunk, amelyek nagyon eredeti vizuális nyelven fejezik ki magukat, vagy olyan problémákkal foglalkoznak, amelyek feszegetik a dokumentumfilm-műfaj határait. Ilyen például Mark Cousins alkotása (A látás története), amelyben a rendező szemműtétre vár, és ebből kiindulva csinál egy poetikus esszéfilmet a társadalmunkat erősen strukturáló, ikonikus képek témájában. Szintén nagyon személyes indíttatású az iráni születésű Firouzeh Khosrovani filmje, aki rekonstruálta szülei történetét - liberális édesapja és vallásos édesanya pont az iráni forradalom előtt költöztek haza.
A Parrhesia: Az igazság ideje című szekció kulcsfogalmát Foucault-tól vettük át – a félelem nélküli beszédre utal. Különféle igazságtalan rendszerekkel szembeszegülő polgárokat mutatunk be, bátor belorusz tüntetőktől (Kurázsi) érinthetetlen kasztból származó indiai újságírónőkön át (Tűzzel írva) az amerikai egészségügyi ellátás megreformálásáért küzdő halálos beteg aktivistáig (Amíg el nem fogy a szó).
A COVID-hoz kapcsolódóan egy filmünk van idén, a Diák Verzióban (Tinisztorik a karanténból), amelyet francia iskolások készítettek otthon, és egy filmes csapat fűzött össze érdekes formában. A versenyprogramokban rengeteg téma jelenik meg, a fesztivált a huszonévesekről szóló magyar film (Dívák) nyitja meg és egy különösen idős emberekről szóló alkotás (Százontúliak) zárja le, így mindenki biztosan meg fogja találni az őt legjobban érdeklő filmeket.
Tinisztorik a karanténból / Fotó: Verzió
Jelentős nemzetközi perspektívával rendelkező szakemberként hogyan látod a dokumentumfilm helyzetét Magyarországon?
Paradox helyzetet látok: egyrészt nagyon nehéz most a dokumentumfilmes alkotóknak, kevesebb támogatást kapnak a filmek megvalósításához, ugyanakkor óriási fejlődés zajlik, nagyon sikeres magyar filmek jönnek ki, dinamikus a mezőny. Az utóbbi években gyorsan professzionalizálódott a magyar dokumentumfilm, megjelent egy új producer generáció, és egyre több a nemzetközi koprodukció. Az is szembeötlő, hogy sok magyar film eljut a nagy nemzetközi fesztiválokra a Sundance-től az IDFA-ig, tehát van nemzetközi elismerés is.
Milyen hosszú távú céljaitok vannak a Verzióval, amit még nem sikerült megvalósítani?
Egyrészt nagyon örülünk, hogy idén először létrejött egy együttműködés a Városházával, ők támogatják a legjobb magyar film díját, és ezt nagyon szívesen folytatnánk. Viszont annak ellenére, hogy ez már a 18. fesztivál, még mindig az a kérdés, hogy lesz-e következő. Örülnék, ha végre eljutnánk egy olyan szinte, ahol ez már nem lenne kérdéses, és tudnánk hosszú távú terveken gondolkodni.
A 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2021. november 9-14. között mozikban, november 15-21. között online rendezik meg.
