"Véletlenül történt” – mondja Oksana Sarkisova, amikor arról kérdezem, miért pont Magyarországon telepedett le. „A Moszkvai Egyetem szociológia szakán diplomáztam, de már akkor is foglalkoztatott a vizuális média és a társadalom kapcsolata, úgyhogy jelentkeztem a Közép-európai Egyetemre (CEU), ahol a varsói szociológia tanszék és a budapesti nacionalizmus tanulmányok között kellett választanom. Győzött a kíváncsiság, és úgy döntöttem, hogy elvégzem a CEU új – nacionalizmus – szakát, amin a nemzeti identitás reprezentációjáról írtam a szakdolgozatomat a kortárs orosz filmművészetben.”
Nem sok kelet-európai mondhatja el magáról, hogy Kalifornia helyett Magyarországot választotta, de Sarkisova igen. „Lehetőségem nyílt, hogy San Diegóban folytassak politológiai tanulmányokat, vagy jelentkezhettem a CEU PhD-képzésére történelem szakon. Az utóbbit választottam. Kalifornia akkor nagyon távolinak tűnt számomra, a CEU viszont számos diákkal egyetemben az én életemet is megváltoztatta. Ha nincs a CEU – ahol rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg –, nem maradtam volna Magyarországon” – mondja Sarkisova, aki csak hosszú évek után döntötte el, hogy végleg Magyarországon telepedik le.
Fotó: Verzió
A CEU-n Sarkisova azzal a területtel kezdett foglalkozni, amely az elmúlt 20 évben meghatározta a munkásságát: dokumentumfilmekkel. PhD-jét a húszas évekbeli szovjet kultúrfilmekről írta, „amelyek a dokumentumfilmek és az oktatási filmek korai előképei voltak. Az érdekelt, hogy az expedíciós filmek hogyan ábrázolták azt a teret és azokat a kultúrákat, amelyek ismeretlenek voltak a városi nézők számára, és milyen szerepet játszott a vizualitás az új szovjet identitás kialakításában.” Miután ledoktorált, Sarkisova a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumnál (Blinken Open Society Archive) kapott állást, ahol találkozott Zádori Zsuzsával, és ketten kitalálták, hogy az emberi jogokra fókuszáló dokumentumfilm-fesztivált indítanak Budapesten.
„A Verziót a prágai One World inspirálta. Nem akartuk másolni őket, de sokat tanultunk tőlük. A prágai emberi jogi rendezvény megerősítette az oktatási programok és a nyilvános viták fontosságába vetett hitünket. Sokszínű közönséget akartunk megszólítani, és minél több moziban vetíteni a filmjeinket országszerte, valamint hangsúlyozni azt, hogy a dokumentumfilm elsősorban vizuális médium. Le akartunk számolni azzal a sztereotípiával, miszerint a dokumentumfilmek mindentudó narrátorral rendelkező tévés produkciók, amelyek kész válaszokat adnak a nézőknek. A dokumentumfilmek ezzel szemben olyan érzelmi és esztétikai élményt nyújtanak, amelyből nemcsak a világról, de önmagadról is sokat tanulhatsz. Ezért is kezdtünk el kreatív dokumentumfilmeket vetíteni a Verzión.”
Fotó: Verzió
Sarkisova és Zádori jókor volt jó helyen, ugyanis a dokumentumfilm-készítés az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején nagy felvirágzáson ment keresztül. A Verzió 2004-es indulásakor egyre növekvő igényt elégített ki mind a dokumentumfilm-rendezők, mind a közönség részéről. „Sok fontos dokumentumfilm-fesztivál indult azokban az években. Ezek természetesen nem a semmiből jöttek létre, hiszen Kelet-Európában erős hagyománya volt ennek a műfajnak, az 1950-es évek végétől kezdve a dokumentumfilm volt a rendszerkritika egyik legfontosabb eszköze. Az 1990-es évek végén a digitális forradalommal olyan technológiai változások zajlottak le, amelyek demokratizálták a filmkészítést, könnyen elérhetővé váltak a kamerák, és a filmkészítők új generációja lépett színre, akik a valóság felfedezését ambicionálták. A hagyományos stúdiórendszer nem tudott elég gyorsan reagálni a változásokra, ezért új filmkészítési és forgalmazási módok születtek. A gyártási rendszer gyorsabban változott, mint a terjesztői, aminek köszönhetően rengeteg fantasztikus kreatív dokumentumfilm nem jutott el a mozikba. A Verzió ezeket a filmeket juttatta el a közönséghez.”
A 2000-es évek elején élénk fesztiválélet volt Magyarországon. Ott volt a Dialektus, amely antropológiai filmeket és dokumentumfilmeket vetített, a Mediawave, amely eredeti módon kombinálta a filmet a zenével, és a Titanic, amely ugyan főként játékfilmeknek adott teret, de dokumentumfilmeket is beválogatott a programjába. A Verzió azzal tudott kiemelkedni a mezőnyből, hogy az emberi jogokra és az oktatásra helyezte a hangsúlyt, valamint arra, hogy a dokumentumfilm vizuális nyelvezetének sokszínűségét tárja elénk. „Olyan filmeket vetítünk, amelyek elgondolkodtatnak” – mondja Sarkisova, akiről azt feltételeznénk, hogy ő csempészte be a fesztivál nevébe is az emberi jogi titulust, de nem így történt.
Fotó: Verzió
„Egyhangú döntés volt, hogy releváns társadalmi témákat dolgozzunk fel, de az eredeti duónkban én volt a filmszakember, és Zsuzsa volt az, aki azt javasolta, hogy emberi jogi filmfesztivál legyen a Verzió. A filmművészet és a filmkészítő társadalmi felelősségvállalására akartuk irányítani a figyelmet, és megmutatni, hogy az emberi jogok nem korlátozódnak pusztán az abúzusok és a jogsértések eseteire. A Verzió már az első évtől kezdve együttműködik a Magyar Helsinki Bizottsággal, amely fontos partnerünk a vetítésekhez kapcsolódó viták és beszélgetések megszervezésében. Ahhoz, hogy megértsük, mik képezik az emberi jogokat, széles tudással kell rendelkeznünk a világról. Ezért is válogatunk össze olyan filmeket, amelyek nem csupán képviselni akarnak egy adott ügyet."
„Olyan filmeket mutatunk be a nézőknek, amelyek közel visznek hozzájuk különféle kultúrákat, és az emberi méltóság és jogegyenlőség fontosságát hangsúlyozzák. Fontos, hogy beszéljünk az élethez és az egyenlő bánásmódhoz való jog univerzalitásáról, ugyanakkor a kultúrák pluralizmusáról is, mert ennek köszönhetően tudjuk a maga komplexitásában szemlélni a világot. A fesztivál programja olyan problémaközpontú alkotásokat helyez előtérbe, amelyek a kisebbségek jogaival, a háború sújtotta országokból érkező menekültek helyzetével, a globális szegénységgel, a lakhatáshoz való joggal, gyermekek jogaival, genderkérdésekkel és még sok mással foglalkozik. De ami a legfontosabb, hogy a kitartás és az állhatatosság mélyen emberi történeteit meséljük el a legkülönfélébb országokból.”
A vitakultúra támogatása
„Az emberi jogok elvontnak hangozhatnak, amíg nem ismered meg őket egyéni történeteken keresztül” – mondja Sarkisova, amikor arról kérdezem, mitől vált érzékennyé a téma iránt. „Engem a kutatásaim vezettek rá az emberi jogok fontosságára, amikor azt láttam, hogy a film milyen hatással lehet arra, ahogy a világot látjuk. Fontos, hogy a filmen keresztül megértsük, hogyan értelmezzük a világot, mit takarnak az „igazság” és a „valóság” kategóriái, és hogy a nézeteinket mennyire meghatározza a szocializációnk. Én hiszek abban, hogy sok igazságtalanságot és a tisztességtelen bánásmódot is vissza lehet szorítani, ha más perspektívából szemléljük a világot. A szocialista cenzúra ideológiai korlátai közül a digitális szimulákrumok és deepfake felvételek világa felé haladva fontos, hogy fejlesszük a vizuális műveltségünket, amelynek segítségével megérthetjük, hogyan manipulálnak minket a képek, és hogyan állhatunk ellen a didaktikus és elnyomó ideológiáknak.”
Fotó: Verzió
Sarkisova számára, aki a Szovjetunió végnapjaiban nőtt fel és az orosz demokrácia első éveiben járt egyetemre, kisebb győzelemnek hatott, hogy a Verzió már kezdettől fogva a pluralitás és a nyitott viták szellemiségét képviselte. „Bízom benne, hogy a fesztivál hozzájárult a dokumentumfilmek körüli vitakultúra kialakulásához Magyarországon. Amikor elindult a fesztivál 2004-ben, sok közönségtalálkozón csak csönd volt, amikor a nézők kérdezhettek az alkotóktól. Ma már élénk viták alakulnak ki egy-egy vetítés után, a nézők egyre mélyebb interakcióba lépnek a filmekkel. Erre joggal lehetünk büszkék.”
Ugyanakkor amire Sarkisova a legbüszkébb a fesztivállal kapcsolatban, az az, hogy telt házzal futnak a dokumentumfilmek vetítései a Verzión. De hiába a nagy érdeklődés, a fesztivál így is pénzügyi problémákkal küzd. „Igaz, hogy a közönség létszáma és a fesztivál elérése folyamatosan nő, a Verzió helyzetét mégsem mondanám stabilnak – ezért is fontos a Kreatív Európa MEDIA támogatása. Ebben az évben különösen nehéz a helyzetünk, mert a Kreatív Európa pályázati döntéseit csak októberben hirdetik ki, a fesztivál pedig novemberben van, ami nagy nyomást helyez ránk és a programtervünkre, arról nem is beszélve, hogy a járványhelyzetben sok váratlan változásnak vagyunk kitéve” – mondja Sarkisova.
A 16. Verzió stábja / Fotó: Verzió
„Idén egy különösen nehéz, de hisszük, hogy felelős döntést hoztunk azzal, hogy online tartjuk meg a vetítéseket és a beszélgetéseket, miközben tíznaposra növeljük a fesztivál hosszát. Ez a közvetlen, fizikai interakció elvesztésével jár, ugyanakkor biztonságossá és az egész országban elérhetővé teszi a vetítéseinket, amivel jól járnak azok a nézők, akik nem tudtak volna ellátogatni a fesztiválra. Ez a döntés új kihívásokkal is jár a szervezőcsapatunk számára, de éjt nappallá téve dolgozunk, hogy erős programot és egy emlékezetes és interaktív élményt nyújtsunk a közönségnek.”
A nehézségek ellenére a Verzió az egyik legrégebb óta futó filmfesztivál Magyarországon. „A 17 éves fennállásunk az elkötelezettségünknek, valamint a kis méretű stábunknak köszönhető. Annak, hogy nincs nagy infrastruktúránk, és nem függünk állami intézményektől, amelyek időközben már nem nyújtanak támogatást fesztiváloknak. Ez azt is jelenti, hogy komoly megkötésekkel kell számolnunk, de a fesztivál épp azért létezhet még, mert kicsi, de elkötelezett csapatunk van, és az alapvető infrastruktúrát biztosítja a Blinken OSA. Hosszú távon viszont fontos lenne visszaállítani a kulturális kezdeményezések érdemalapú állami támogatását mind fővárosi, mind állami szinten, mert csak úgy lehet egy országnak élénk közélete, ha van a kulturális eseményeknek egy kritikus tömege, és nem csak magányos és kimerült túlélők alkotják a kulturális életet.”
Miből áll a fesztiváligazgatók élete?
Sarkisova eleinte programigazgató volt, ma viszont már a fesztivál igazgatója, emellett több kurzust tart a dokumentumfilmezésről, emberi jogokról és emlékezetpolitikáról a CEU-n, és részt vesz egy népi fotózásról és az amatőr képek (újra)- felhasználásáról szóló nemzetközi kutatásban is. „A Verzió programját egy elkötelezett kis csapat válogatja össze. Ez egyre inkább csapatmunka, és az előválogatásban egyre több önkéntes segít nekünk. Az elmúlt években egy decentralizált rendszerben kezdtünk dolgozni, és egyéni kurátorokat jelöltünk ki a különféle szekciók élére. Idén három tematikus blokkunk lesz: a Törvény és Igazság, az Antropocén és a Bolygó archívuma. Én az utóbbinak leszek a kurátora, miközben az egész programot is felügyelem, és mivel tanítok és kutatok is közben, egyre jobban be kell osztanom az időmet.”
Oksana Sarkisova / Fotó: Verzió
Hagy ez időt arra, hogy Sarkisova kikapcsolásképp végigpörgesse a Netflixet, vagy egy dokumentumfilm-fesztivál igazgatója a szabadidejében is dokumentumfilmeket néz? „A Netflix dokumentumfilm-kínálatát nem tartom túl erősnek, sorozatokat pedig nem nézek, mert azok túl sok időt vesznek el, de arra mindig szakítok időt, hogy a családommal nézzünk filmeket. Manapság kevesebb időm jut játékfilmekre, de amikor jut, akkor kísérleti filmeket vagy klasszikusokat nézek. Legutóbb Mizogucsi Kendzsi Oszakai elégiáját láttam 1936-ból” – mondja Sarkisova, aki reméli, hogy még jó ideig kell majd időt szakítani a Verzióra. „Ahogy az emberi jogok koncepcióját egyre több támadás éri félreértésekből, tudatlanságból és szándékos torzításokból kifolyólag, fontosabb, mint valaha olyan filmfesztivált szervezni, amely védi az emberi jogi értékeket. Remélem, hogy a nehézségek ellenére még sokáig fog létezni a fesztivál.”