Zomborácz Virág: Bár édesanyám tanár, édesapám pedig autóalkatrészeket forgalmazó cégnél dolgozott, szerették a filmeket, főleg Woody Allent, meg a Monty Pythont. Én még abban a korban voltam gyerek, amikor a sok tévézés még nem számított rossz dolognak, nem kellett helyette fejlesztő játékokat játszani, meg kinn lenni a jó levegőn, mint manapság. A szüleim egyedül az X-Aktákat nem engedték nézni, ami nagyon rossz volt, mert másnap a suliban mindenki a gumiemberről beszélt. Hogy ne zárjam ki magam teljesen a szociális életből, mindig elolvastam a rész tartalmát a tévéújságban, és az iskolában úgy tettem, mintha láttam volna. Mindenesetre a tévé nagy hatással volt rám, olyan dolgokat akartam csinálni, amilyeneket a tévében láttam.
Zomborácz Virág a bemutatón (fotó: Varjas Ádám)
Filmhu: Miért mentél pont forgatókönyvíró szakra?
Z. V.: A kőbányai Szent László Gimnáziumba jártam, tömegkommunikáció szakra. Papp László, a tanárunk, minden évben elvitt minket a budapesti és az Országos Függetlenfilm Szemlékre, és kisfilmeket is kellett csinálnunk. Az egyik ilyen szemlén kaptam egy díjat a dokumentumfilmemre, amit a nagymamámról csináltam. Így kerültem kapcsoltba a MAFSZ-szal. Amatőr filmeseknél nem különülnek el úgy a szerepek, mint a profiknál, ezért nem is tudtam pontosan, hogy melyik része érdekel a filmkészítésnek.
Ezért nekem mindegy volt, hogy az SZFE melyik osztályába jelentkezem. Igaziból annyira rosszak voltak a hozott pontjaim, hogy a legnagyobb kérdés nem is az volt, hogy hova vesznek fel, hanem hogy felvesznek-e bárhova. Anyám nagyon izgult, és jogosan. Igazán csak a művészeti képzésben volt esélyem. Most már szerencsésnek tartom, hogy akkor éppen forgatókönyvíró-dramaturg szak indult.
Filmhu: Miután elvégezted az SZFE-t, elkezdtél járni a MOME-ra is, amiről először az jut az ember eszébe, hogy ott biztosan jól kell tudni rajzolni.
Z. V.: A média design DLA programjára jártam, de már abbahagytam. Én egy egyenes vonalat sem tudok húzni, de nem is volt rá szükség, mert média designon multimédiás eszközökkel dolgozunk. Azért érdekelt, mert a forgatókönyvírás mellett szerettem volna, ha valami gyakorlati tudás is van a kezemben. Sajnos végül abba kellett hagynom, mert a munkáim miatt nem tudtam rendesen bejárni. Nem akartam soha doktor lenni, csak tanultam volna még.
(fotó: Varjas Ádám)
Filmhu: Gyakran dolgozol sorozatokban. Voltál storyliner és dialógíró a Jóban Rosszban című napi sorozatban, jelenleg is dolgozol az HBO-nál, és rendezel egy most induló szériát az MTVA-nak. Említetted, hogy igazán a tévé vitt a film világába. Hogyan tekintesz ezekre a munkákra?
Z. V.: Ha az életemben szeretek valamit, akkor az az, hogy azzal foglalkozhatok, amihez úgy érzem, van érzékem, és szeretem is csinálni. A Jóban Rosszban stábjába akkor kerültem, amikor leállt Magyarországon a filmgyártás, így akkor nem is láttam más lehetőséget. Abban az időszakban kezdtem el a felnőtt életemet. A túlélésre mentem. Szerettem az érzést, hogy a munkámnak semmi köze a valósághoz, hogy az a feladatom, hogy a munkámmal szórakoztassam az embereket. Azon túl, hogy baromi jó iskola volt, természetesen anyagi biztonságot is nyújtott, mert abból nem tudtam volna megélni, hogy hat éven keresztül írtam, forgattam, fejlesztettem, készítettem az Utóéletet.
Nézd meg az Utóélet előzetesét!
Filmhu: Mennyire változott meg az alatt a hat év alatt a film?
Z. V.: Az eredeti koncepció nem változott, a történet magja mindig ugyanaz maradt. A szereplők tekintetében sem történt jelentős csere, bár az esperes a kezdetekben polgármester volt, Angéla nem drogos, hanem rövidlátó, Ramóna pedig Mózes vérszerinti testvére. A forgatókönyv szerkezetében történtek változások, meg az egyes jelenetekben.
Leginkább a vágás során alakult át a film. Mondják, hogy minden filmnek csak egy lehetséges jó vágata van, de szerintem ez nem igaz. Csomó jó megoldás van és rengeteg rossz, nekünk pedig Szalai Károllyal, a vágóval az volt a munkánk, hogy megtaláljuk a szerintünk legjobbat. A vágás során kerültek ki jelenetek, változott jelenetsorrend, bizonyos dolgok új jelentéshez jutottak. Még most is látok benne öt percet, amit simán ki lehetne venni. A vágás kicsit olyan, mint a forgatókönyv írása: befejezni nem lehet, csak abbahagyni.
Filmhu: Volt olyan jelenet, amit ki kellett hagyni az Utóéletből, és megszakadt a szíved érte?
Z. V.: Sok minden volt, amit nagyon szerettem, de hamar elkezdett úgy működni az agyam és a szívem, hogy olyan döntéseket tudjak hozni, amikkel csak az marad benne, ami a film érdekét szolgálja. Például leforgattunk egy jelenetet, amelyben gyerekeket castingoltak a karácsonyi előadáshoz: volt, aki táncolt, volt, aki énekelt, valaki pingpongozott, vagy beat boxolt, és ebből csináltunk egy montázst. Az egy nagyon szerethető rész volt, nagyon sajnáltam, hogy ki kellett vágni, de be kellett látnom, hogy megakasztja a filmet.
Filmhu: Hat év sok idő, sokat változik az ember. Voltak olyan hullámvölgyeid, amikor úgy érezted, hogy hagyod az egészet a fenébe?
Z. V.: Az soha nem jutott eszembe, hogy feladjam. Hitetlenség viszont volt bennem azzal kapcsolatban, hogy el fog-e készülni valaha az Utóélet. Ilyenkor mindig Pusztai Ferenc, a film producere tartotta bennem a lelket.
2011-ben részt vettünk egy előkészítési pályázaton, ahova évente több ezer filmet adnak be. Feri nagyon bízott benne, mert az előkészítési támogatást korábban minden pályázata megkapta. Rettegtem attól, hogy az én könyvem semmit sem fog nyerni, és akkor Feri kedve elmegy az Utóélettől, hogy nem akar vele többet foglalkozni, hogy csalódott lesz. Ehhez képest abban az évben a miénk lett a legjobb pályázat, díjat kaptunk rá Cannes-ban. Ez óriási löketet adott.
Pusztai Ferenc producer, Zomborácz Virág és Pohárnok Gergely operatőr
Filmhu: Több helyen nyilatkoztad, hogy zárkózott lánynak tartod magad. Miközben vállaltan nagyon személyes történetet filmesítettél meg. Döntés volt, hogy elmeséled a sajtónak, hogy a te családi tragédiád ihlette a történetet?
Z. V.: Az interjúk esetében, sokszor az első kérdés az, hogy hogyan született meg a film ötlete. Szokásom, hogy ha kérdeznek, őszintén válaszolok. Ha megkérdezik, hogy hogy vagyok, akkor általában hosszas fejtegetésbe kezdek arról, hogy nem túl jól, mert a pékségben porcukrot tettek a kakaós csigára, amit utálok, aztán meg nem jött a busz, és különben is, valami belement a szemembe. Sajnos előfordult, hogy kellemetlen szituációkat hozott az a döntés, hogy elmeséltem ezt a családi tragédiát, mert volt, aki tovább szerette volna feszegetni a témát. Még nem vagyok profi nyilatkozó, akinek minden kérdésre van egy előre kitalált válasza.
Filmhu: Az interjúidban is nagyon erősen él a szarkasztikus humorod. Egy előző filmhus interjúban például arról számolsz be, hogy a horoszkópod szerint még idén megismersz egy külföldi embert, akihez hozzá is fogsz menni. Volt, hogy valaki komolyan vette az ilyesmit, és ebből félreértések adódtak?
Z. V.: Gyakran előfordul, még a film Facebook-oldalán is. Egyszer például lefotóztam egy köztérre kiragasztott Utóélet matricát, amit valaki átjavított UFÓ-életre. Ezt felraktuk a film FB-oldalára azzal a szöveggel, hogy “Ezért tart itt ez ország”, amit természetesen viccnek szántam, de sokan politikai tartalmakat kezdtek benne sejteni.
(fotó: Varjas Ádám)
Filmhu: A Karlovy Varyban történt vetítés, vagy a hazai bemutató előtt izgultál jobban?
Z. V.: Másmilyen izgalom volt a kettő. Karlovy Varyban a szervezés semmilyen része nem hárult rám, ezért az izgalom teljesen a filmre, a fogadtatásra irányult. A magyar bemutatón ebből a szempontból nem izgultam, hiszen egyszer már végigcsináltam. Itt az volt a nehéz, hogy házigazdának is kellett lenni. Ezt egy kicsit rosszul éltem meg. Sokkal jobban szeretek csak a filmmel foglalkozni, az organizációs feladatok nem annyira nekem valóak. Azt hiszem, a férjhez menéshez sincs már kedvem ezek után.
Filmhu: Vetítés alatt bent vagy a teremben, vagy előtte hallgatózol a kezeidet tördelve?
Z. V.: Változó. Minden vetítésnek van egy saját atmoszférája. Ugyanazt a filmet vetítjük, de mivel mások nézik, végeredményben a film is más lesz, mert a nézők teszik hozzá az utolsó hozzávalót az egészhez. Ezért nincs problémám azzal, hogy bármennyiszer megnézzem a filmet.
Nézd meg a forgatási riportunkat!
Filmhu: Sok tapasztalt munkatársat választottál magad köré. Nagy kaliberű színészek vették körbe az amatőr főszereplőt, az asszisztensed Dyga Zsombor, aki sok filmet készített már, és még többet asszisztált végig, Pohárnok Gergő operatőr pedig szintén nagyon keresett operatőr. Kellett neked az a biztonság, amit ők adtak?
Z. V.: Voltak elsőfilmesek is, például a díszlet- és a jelmeztervező, Zelenka Nóra és Takács Lilla, de a főbb szereplők között is voltak, akik életükben nem álltak még kamera előtt. De szerintem felesleges tapasztalt és tapasztalatlan tagokra bontani egy stábot. Én inkább azt tartom fontosnak, hogy az emberek egymásra legyenek hangolódva, mert akkor a tapasztalatlanságból adódó hátrányokat is könnyű áthidalni. Zsombor amellett, hogy saját filmeket rendez, profi és sokat foglalkoztatott rendezőasszisztens. Gergő esetében pedig nem is az volt legjobb, hogy ő a világ legjobb operatőre, hanem az, hogy iszonyú jófej, és jó hangulatban lehet vele dolgozni.
Filmhu: Most, hogy már készen van a film, jó döntésnek tartod, hogy Kristóf Mártont kérted fel a főszerepre?
Z. V.: Igen. Szerintem ő nagyon markáns jelenség. Biztosan lesznek, akiknek nem jön be, de a visszajelzések alapján eddig úgy tűnik, hogy többségben vannak, akiknek igen. Érdekes, hogy főleg férfiak azok, akik nem tudnak vele azonosulni. Szerintem nagyon egyedi és nagyon szerethető alakítást nyújtott.
A stáb a bemutatón (fotó: Varjas Ádám)
Filmhu: Az Utóélet forgatókönyvével jártál Cannes-ban, aztán jött Berlin, majd Karlovy Vary. Nagyon nagy az érdeklődés irántad. Elsőfilmesként nem tartasz attól, hogy hogyan tudod ezt majd megugrani és attól, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelned?
Z. V.: A következő filmnél ez az egész folyamat elölről fog kezdődni. Nem gondolom, hogy az Utóélet sikerei miatt automatikusan megkapom a második esélyt. Mivel sok kollégámmal megtörtént, hogy az első siker után nem tudott többször filmet készíteni, inkább ettől félek.
Egyébként van már két filmtervem, amiben nagyon benne vagyok, és ami az Utóéletben szerethető, az azokban is benne lesz. Az egyik egy nőknek szóló romantikus komédia. Szeretnék egy nagyon-nagyon csajos filmet készíteni, amiben az amerikai filmekből ismert kliséket teljesen kifordítnám, és az országra, a körülményeinkre és az itteni embertípusokra igazítanám ezt a műfajt.
A másik pedig az Utóélethez hasonlóan szintén egy coming of age sztori. Az a munkacíme, hogy Girl with Problems. Egy 17 éves lány a főszereplő, aki annak érdekében, hogy ne kelljen a szüleivel egy nudista telepen töltenie a vakációt, elmegy egy spanyol szállodába dolgozni, de ott olyan helyzetbe kerül, hogy menekülnie kell. Ez egy Robinson Crusoe-parafrázis lenne, csak nem egy lakatlan szigeten kell túlélni, hanem a civilizált Nyugat-Európában. Megtörtént események alapján írom, átéltem, csak nem pont ezt, és nem pont így, de sok mindent belőle.
Az első játékfilmem gyerekbetegségeit én is látom, és remélem, hogy ha kapok esélyt második filmre, akkor már okulok ezekből, és már más jellegű hibákat követhetek el.
