Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 91. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1 - 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban.

A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt.

Jakab Juli a Napszállta című filmben (fotó: Laokoon Filmgroup)

A Napszállta a velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütált szeptember elején, ahol a Guillermo del Toro által vezetett zsűritől nem kapott elismerést, viszont elnyerte a  FIPRESCI, azaz a nemzetközi filmkritikusok szövetségének a díját. A történelmi dráma következő megállója a torontói filmfesztivál volt, ahol a hétvégén megtartották a Napszállta észak-amerikai premierét.

Már közel 70 ország forgalmazója vette meg a filmet, az Egyesült Államokban a Sony független- és művészfilmekkel foglalkozó divíziója, a Sony Pictures Classics egyengeti a Napszállta útját, ugyanez a cég vette meg a Saul fiá-t, és három évvel ezelőtt profi kampánnyal segítette a filmet eljutni egészen az Oscar-díjig.

Nemes Jeles László, Dobos Evelin, Jakab Juli és Vlad Ivanov a velencei filmfesztiválon (fotó: Playtime)

A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

A világ leghíresebb filmes megmérettetésén az országok hivatalos nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2019. január 22-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 24-én kerül majd sor Los Angeles-ben.