Sós Ágnes: A trieszti filmfesztivál dokumentumfilm kategóriájának fődíját kapta megosztva egy másik filmmel. Ezt a díjat az olasz közönség ítélte oda, akiket túlzás nélkül magával ragadott a Szerelempatak. Húszévestől a nyolcvanévesig érkezett gratuláció a vetítés után. Nagyon jó érzés volt, hogy kortól függetlenül szerették a filmemet, mert visszaigazolta, amit korábban is éreztem, hogy attól, mert idős emberek a főszereplői, még megszólíthat minden korosztályt, hiszen valami olyasmit fogalmaz meg, ami minden életszakaszban fontos: harmóniában lenni önmagunkkal és a másikkal a testi szerelemben.
Kaptam egy másik díjat is bűbájos asszonyoktól, akik 12 olaszországi női szervezet szövetségeként, az Espansioni Egylet nevében adtak át idén először Triesztben is díjat olyan művészeti teljesítményekért, amit erre érdemesnek tartanak. Ez egyfajta nők a nőkért és a művészetért díj, több művészeti ágban is adományozzák, de ezen a fesztiválon most először adták át.
(A képek forrása a Szerelempatak Facebook-oldala)
Filmhu.: Mesélj egy kicsit a történetről!
S.Á.: A valós alaptörténet az, hogy egy nyolcvankétéves, nagyon sármos, jópofa bácsi még ennyi idősen is felül a szekérre, járja a falut, és nők után kajtat, nem is sikertelenül. Ezt a karaktert követve ismerünk meg újabb és újabb szereplőket, helyszíneket, szituációkat. A film főhőse nem csak a férfi, bár ő adja a történet vezérfonalát, hanem azok a nők is, akikkel a bácsi kapcsolatba kerül. Ezek az idős emberek dolgoznak, tesznek-vesznek folyamatosan, ezért is választottam Erdélyt a filmem helyszínéül, hiszen ott még inkább van dolguk az öregeknek, nem ülnek tétlenül hajlott korukban sem. Ráadásul jobban fellelhető még egy archaikus falusi hangulat.
Filmhu.: Téged személy szerint mi ragadott meg ebben a történetben?
S.Á.: Szerettem volna egy pozitív kicsengésű és nem csak az élet árnyoldalát bemutató filmet készíteni. A dokumentumfilmeseket gyakran éri az a vád, hogy leginkább az élet nehézségeit, nyomorúságát, az emberi kiszolgáltatottságot mutatják be. Korábban már megtapasztaltam, hogy idős falusi emberek milyen nyíltan, humorral és bölcsességgel tudnak beszélni a testi szerelemről – néha a kelleténél nyíltabban is, ezeket a filmből ki is kellett hagyni –, s mikor azon gondolkodtam, hogy létezhet-e olyan dokumentumfilm, ami alatt a néző arcán nem hervad a mosoly, ez a két dolog hirtelen összekapcsolódott. Az idős emberek és a testi szerelem humorral és bájjal egy dokumentumfilmben – ez volt az ötlet, és egyre jobban izgatott, hogy ez sikerülhet-e. És örömmel mondom, hogy sikerült! Erről kaptam most visszajelzést Triesztben is, ahol a közönség ovációval köszöntötte a filmet a vetítés után.
Filmhu.: Miért lehetett fontos a trieszti közönségnek és az Espansioni Egyletnek ez az alkotás?
S.Á.: A filmnek pozitív végkicsengése van, az életöröm, életszeretet, vagy az általam leginkább kedvelt szóval: az életigenlés árad a Szerelempatakból. Ebben a történetben is van drámai ív, de a kicsengése pozitív, amire nagyon nagy szükségük van az embereknek és hálásak is érte. Kedvelték a film humorát és báját, ami a női sorsok ábrázolásában is ritkaságnak számít. A legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy az életnek vannak olyan területei, ahol a nőknek meg kell harcolni a férfiakkal, ahol még mindig hátrányból indulunk, nem csak évtizedekkel ezelőtt, hanem napjainkban is. De az én filmem nem emancipációs mozi, mert nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jaj, de borzalmas volt nőnek lenni régen vidéken, mert nem tudták megbeszélni a férjükkel, hogy hogy legyen jó a testi szerelem… A Szerelempatak ezt a témát az életöröm felől közelíti meg, őszintén, szókimondóan, és a legnagyobb természetességgel ábrázolja a hősöket, amibe az is beletartozik, hogy kiderül a néző számára, hogy a bemutatott nők között akad, aki sosem tapasztalta meg, hogy mi az az élvezet.
Nem titok, hogy a filmben található egy rejtett etnográfiai vonal, ami bemutatja, hogy a paraszti testi-lelki szerelemben mik voltak a szokások régen. Ez a téma Európában mindig tabu volt, sőt még a mai napig is bizonyos értelemben tabu róla beszélni. A Szerelempatak nem kizárólag erről szól, de érinti ezt is. A nők számára a testi szerelem megélése nem volt éppen egyszerű, de nem igaz, hogy csak régen és kizárólag vidéken, mert úgy gondolom, hogy kortól függetlenül az egyik legbonyolultabb kérdés, hogy miként tud a nő és a férfi harmóniában élni egymással.
Filmhu.: A testi szerelem bemutatásán túl miért különleges még ez a történet?
S.Á.: Az öregség ábrázolása szintén egyfajta tabu a kultúránkban, az öregek nem kerülnek plakátra, filmre, mintha velük már nem lehetne történetet mesélni szépségről, szerelemről, vágyról. A film humorral, bájjal és empátiával beszél az időskori testi szerelemről, ami igencsak ritkaságnak számít mifelénk. Pedig ahogy a szereplők történetéből kiderül, a vágy soha nem hal meg. Sokan úgy tekintenek a testi szerelemre, mint ami a fiatalkor kiváltsága, és nem is gondolnak arra, hogy egy nyolcvanéves emberben ugyanúgy él a vágy a szerelem iránt, mint egy harmincévesben. Az öregasszonyok bölcsen, humorral és pajkosan beszélnek erről akkor is, ha sosem volt ez felhőtlen számukra. A közönségnek nagyon tetszett ez az üzenet, hogy a vágy örök.
Filmhu.: Mikor láthatja a filmet a hazai közönség?
S.Á.: A Szerelempatak díszbemutatója január 29-én lesz az Urániában. A további mozivetítésekről még folynak a tárgyalások. A film a Magyar Nemzeti Filmalap és az HBO támogatásával készült, úgyhogy a másik lehetőség, ahol a közönség találkozhat a filmmel, a televíziós sugárzás. Az HBO Europe Valentin-napon, február 14-én tűzi műsorra a filmet először, és Valentin-nap után is többször sugározzák majd.
