Ötven évet utaztunk vissza az időben, hogy egy podcast formájában feltérképezzük a 26. Cannes-i Filmfesztivál programját, és az élmény mind a négyünk számára egy újabb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a hetvenes évek a filmművészet egyik legbátrabb és legizgalmasabb periódusa volt. Az első részben a Fotográfia, a Madárijesztő és a Szerencse fia világában mélyedtünk el, az adás itt hallgatható vissza.

A ’73-as versenyprogramba válogatták be a Petófi ’73 című filmet, amelyben gimnazisták játsszák újra az 1848-49-es forradalom és szabadságharc főbb eseményeit. Komoly érveket sorakoztatunk fel amellett, miért egyedülálló és kiemelkedő művészi teljesítmény Kardos Ferenc alkotása a magyar filmművészetben. A játékot egyszerre önfeledten és halálos komolysággal űző diákok példáján keresztül olyan ma is aktuális kérdéseket feszeget, mint az önszerveződés fontossága, a történelem megélésének a módjai és az iskolarendszer káros hierarchikus viszonyainak a meghaladása.

Szanatórium a homokórához

Miért nevezhető gyászfilmnek A mama és a kurva? Hogyan viszonyul 1968 eszmeiségéhez Jean Eustache komoly botrányt okozó, kiábrándult alkotása? És tényleg csak a szexuális szabadság maradt meg hosszú távon a forradalom vívmányai közül? Elhangzik egy ide kapcsolódó Tamás Gáspár Miklós-idézet és több érv amellett, miért érdemes több mint 3 és fél órát rászánni a kultúra iránti érdeklődést csak mímelő, semmirekellő fickót alakító Jean-Pierre Leaud-ra, aki egyszerre két nővel él együtt. Ha a Kifulladásig egy reményt keltő korszak filmes kezdete, akkor A mama és a kurva egyértelmű zárlat és keserű elszámolás.

Utoljára hagytuk a lengyel filmművészet egyik remekművét, az itthon méltatlanul keveset emlegetett Szanatórium a homokórához című szürreális időutazós filmet. Grandiózus, Galícia elpusztított multietnikus közegét megidéző látványvilága ámulatra, tér- és időkezelése komoly fejvakarásra késztet, de sosem vet ki magából. Ez az a típusú rejtvény, ami után az ember még órákig, vagy akár napokig azon gondolkodik, mit is látott pontosan.

Menetrend:

1:12 - Petőfi '73

21:04 - A mama és a kurva

45:10 - Szanatórium a homokórához

A Filmhu négy újságírója, Babos Anna, Forró Boldizsár, Kristóf Álmos és Varga Dénes beszélgetett az ötven évvel ezelőtti eseményekről és filmekről. A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Spotify-on, iTunes-on, illetve más népszerű podcast alkalmazásokban.